Kézírásjelek

2017. július 21., péntek 20:00, frissítve: szombat 13:09

Kinyitottam a szekrényt. Kidőltek belőle a régen viselt vagy soha nem kedvelt ruhaneműk. A könyvespolcra már egy brosúra sem fér fel. Ömlenek az íróasztal fiókjaiból a régi számlák, levelek, irományok. Nincs mit tenni, selejtezni kell. A még jó állapotú ruhák-cipők a vöröskereszt gyűjtőládáiba kerülnek. A diákkoromból megmaradt, elavult tankönyvek mennek a szelektív papírgyűjtő kukákba. A régi számlákkal, a papírfecnikre körmölt feljegyzésekkel együtt. De mi legyen a levelekkel? A régi leveleket, képeslapokat pusztán érzelmi okokból őrzi meg az ember. A csak hallomásból ismert rokonok írásai nem sokat mondanak nekünk, de mindig akad egy doboz, ahol elférnek. Ugyanott szorítunk helyet az évtizedek előtti szerelmes leveleknek, a gyerekek-unokák girbegurba betűkkel írt születésnapi köszöntőinek, a nyaralások alatt írt rövid beszámolóknak. A levélírás és -olvasás fontos része volt életünknek. Kamaszkorunkban nyaranta minden este hétkor kint álltunk a vasútállomáson, vártuk a postavonatot.

Kezemben egy kupac a múlt század első feléből. Az egyik levél címzettje tekintetes L. L. erdőmérnök úr, Liptóújvár. Fekete tintát használt a levélíró, jobbra dőlő, szépen formált betűket rajzolt folyóírással a papírra. Az L. L.-né úrnő őnagyságának küldött képeslapon is műgonddal kalligrafált betűk, egyenletes, gyöngybetűs írás. Nagy gondot fordítottak a szépírás tanítására a világháború előtt.

Bár még mi is sokat leveleztünk, kamaszkori írásaink külalakja korántsem egységes. A kézírások karaktere eltér, nem a szépírásra, hanem a számunkra fontos tartalomra, a gyorsaságra figyeltünk, függetlenül attól, hogy gimnáziumi osztálytárs vagy első udvarló volt a címzett. Egy újabb kupac a gyerekek és unokák irkafirkáit, görcsös betűkkel írt üdvözlőlapjait tartalmazza. A kisiskolások írása bizonytalan, sokszor csúnya, sorokat nem tartó betűkkel. Csak idővel láthatunk egyformának tűnően gyöngybetűs házi feladatokat. A középiskolások betűvetése már egyéni jellegzetességeket mutat. Aztán vannak írógéppel készült szövegek is. De a mai elektronikus levelekből semmit nem őrzünk meg.

Minden embernek jellegzetes, csak rá jellemző kézírása van. Erre épül az íráselemzés, a grafológia tudománya. A mai számítógépes korban azonban egyre ritkábban írunk kézzel. Az írógépek korszaka után jött a klaviatúráké. Mivel csak kevesen tudunk szabályosan, tíz ujjal gépelni, maradt a pötyögtetés. Újabb változást hoztak a mobil-, majd az okostelefonok. Ma az üzenetek megfogalmazása-elküldése gyakran egy-két ujj használatával történik – miközben már a hivatalos iratokat is alá tudjuk írni elektronikus úton.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Vannak, akik azt hirdetik, fölösleges a kézírást – elsősorban a folyóírást – megtanítani, elég, ha a gyerek a nyomtatott betűket ismeri. A legtöbb ember kézírása úgyis csúnya, olvashatatlan macskakaparás, inkább tanuljanak gépírást a diákok. Az Egyesült Államokban sok helyen nem is tanítanak már folyóírást. Mások ellenben a kézírás fontosságát hangsúlyozzák. Hámori József neurobiológus, akadémikus a kézírás személyiségfejlesztő hatására hívja fel a figyelmet. A kézírás összefügg a beszédképzéssel, az olvasással, a finommotoros mozgásokkal, a térérzékeléssel, a rajzkészséggel. Amit kézzel írunk, az jobban rögzül az agyban. Arra is van bizonyíték, hogy a kézzel írók kreatívabbak, jobb a kommunikációs készségük, a memóriájuk.

Nemrégiben egy iparos azzal az ötlettel állt elő, hogy gimnáziumokat kellene bezárni. Nem lenne jó, ha egy másik okostojás azt hirdetné, nincs szükség a kézírásra. Aki nem tanul meg rendesen írni és olvasni, hiába ismeri a betűket, funkcionális analfabéta lesz. Az életben is kevésbé fog boldogulni. A kézírás elvesztése kultúránk egy részének elvesztését is jelenti. Arról nem beszélve, hogy búcsút mondhatnánk elődeink írásos hagyatékának: a kamaszkori szerelmes leveleknek és unokáink kedves firkáinak. Kár lenne értük.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.21.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.