Kísérletezéses technikák a politikában

A könnyen elsajátítható dizájngondolkodás színt vihetne a megfáradt struktúrákba

2018. február 14., szerda 07:20

Az üzleti világban az innováció és a kreativitás a két legfontosabb vezetői érték manapság. Az emberek azonban hajlamosak azt hinni, hogy ezek velünk született képességek. Valaki vagy „kreatív típus”, vagy nem. Tom és David Kelley, egy innovációval foglalkozó testvérpár arra tette fel az életét, hogy bebizonyítsa: a kreativitás tanulható készség. Mindez egy politológus számára azért érdekes, mert felveti a kérdést, hogy állításuk vajon a politika világára is érvényes-e. Ezt nem is olyan egyszerű megválaszolni, mint ahogy első megközelítésre tűnhet. Megkísérelhetjük végigvenni, mennyire innovatív a Fidesz és az ellenzéke, de ettől nem kerülünk közelebb ahhoz, hogy megértsük, mi a politikai kreativitás. Elvégre mi számít kreatívnak? Egy új applikáció vagy egy biztosnak tűnő kommunikációs stratégia? Ezek lehetnek újszerűek, akár népszerűek is, de valójában nem sokat mondanak arról, hogy mitől más a „kreatív” politika, mint a hagyományos.

Ahhoz, hogy a kiindulópontban megfogalmazott kérdést megválaszoljuk, értenünk kell, pontosan mire gondolnak a Kelley testvérek, amikor kreativitásról beszélnek. Lényegében arra az önbizalomra, hogy félelem nélkül merjünk kérdezni, kísérletezni. Éppen úgy, ahogyan gyerekkorunkban. A legtöbb feltaláló ugyanis nem azért alkotott nagyot, mert zseniális volt, hanem mert folyamatosan kísérletezett. Napjainkban ezt a kísérletezésre épülő tervezési technikát hívjuk design thinkingnek, azaz dizájngondolkodásnak. A felhasználók tapasztalataira alapozó empatikus, gyors fejlesztésű, folyamatos visszajelzésen alapuló megközelítés a versenyszférában bevett eszközzé vált komplex szolgáltatások vagy szervezeti kérdések (újra)tervezésekor. Mégis kevés információ van arról, hogyan lehetne alkalmazni ezt a politika terén. Ráadásul a dizájngondolkodás és a politika összefüggéseiről szóló írások többsége egyáltalán nem politikusoktól vagy politológusoktól származik, hanem olyan szakemberektől, akik laikusként rácsodálkoznak, hogy miért nem jelenik meg mindez a kormányzásban is. Szinte egytől egyig amellett teszik le a garast, hogy a dizájngondolkodás közelebb hozná a politikusokat a valós választói igényekhez, ráadásul költséghatékony módon nyújtana lehetőséget a kormányzati elképzelések véglegesítés előtti tesztelésére.

Van azonban egy alapvető probléma ezekkel az írásokkal. Mégpedig az, hogy miközben sokszor rendkívül pontosan rámutatnak a design thinking alkalmazhatóságára, mégsem feltétlenül értik a politika működését. A politika hatalmi aspektusát például szinte teljes mértékben figyelmen kívül hagyják. Ahhoz tehát, hogy a törvényhozásban is megjelenjen ez a megközelítés, a politikával foglalkozó embereknek kellene elsajátítaniuk a dizájngondolkodást. Steve Hilton, a volt brit miniszterelnök, David Cameron korábbi tanácsadója egy ilyen ritka ember. Hilton a David Kelley által a Stanford Egyetemen létrehozott, a dizájngondolkodás tanítására szakosodott neves The d.schoolban találkozott ezzel a témakörrel. Azóta számos interjúban nyilatkozott arról, hogy mennyivel hatékonyabb lett volna, ha azelőtt ismerte volna a megközelítést, hogy tanácsadói pozícióba került. A dizájngondolkodással lehetőség nyílt volna arra, hogy kipróbáljanak elképzeléseket akár néhány száz fő részvételével, ahelyett hogy sok pénzért létrehoztak nagy dérrel-dúrral beharangozott rendszereket, amelyek hibái aztán csak élesben derültek ki.

Hilton egyszersmind arra is rámutat, hogy mennyire nehéz megteremteni a kreatív politizálás feltételeit egy olyan pártos médiakörnyezetben, mely azonnal szétszed minden kezdeményezést, és nem hagy lehetőséget a kísérletezésre. Szerinte ahhoz, hogy a kormányzásban megjelenjen ez az emberközpontúbb megközelítés, elsősorban ezt a fajta hozzáállást kellene megváltoztatni. Kaliforniában élve ma egy pártsemleges startupon keresztül próbálja közelebb vinni az emberekhez a politikát, megkísérelve „demokratizálni” azt. Az általa létrehozott online platform lehetővé teszi, hogy a választók közvetlenül támogassanak ügyeket, csökkentve a nagy lobbicsoportok ráhatását a politikára. Ha közösségi finanszírozással nyernek jelöltek, akkor elméletileg az ő megrendeléseiket teljesítik. (Többek között itt jön be a politika hatalmi aspektusa.) Mindez természetesen messze nem aknázza ki az összes lehetőséget a dizájngondolkodásra, jó példája azonban annak, hogyan rajzolja újra a politikát a technológia. Hiszen ma leginkább a digitalizáció révén kerülnek be újítások a politikába, mivel itt lehet legkönnyebben érvényesíteni az interaktivitást.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

2010-ben az Egyesült Királyságban a kormányzati digitalizációért felelős szervezetet a dizájngondolkodás elvei mentén hozták létre, de hogy egy teljesen más példát említsek: napjainkban Finnországban a feltétel nélküli alapjövedelmet is az ezeken a szabályokon alapuló kis mintás kísérleten tesztelték. Vannak tehát nemzetközi példák, miközben az is látszik, hogy a kreatív politikában sokkal több lehetőség van, mint amennyit eleddig kiaknáztak. A dizájngondolkodás viszonylag könnyen elsajátítható a gyakorlatban, és a legegyszerűbb kérdésektől a legbonyolultabbakig színt vihetne a megfáradt politikai struktúrába. Ám ehhez első lépésként az kell, hogy a dizájngondolkodás ne csak a versenyszférában legyen érték, hanem a politikai vezetők eszköztárában is megjelenjen.

A szerző politológus

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.13.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.