Magyarország Huangjai

2018. április 7., szombat 13:28, frissítve: szombat 13:36

Hogy vendégszerető nép-e a magyar, erősen kérdéses. Általános iskolától belénk vert, mindenkor sokat hangoztatott kulturális értékünkkel szemben az elmúlt években nőtt meg a szkepszis. Nem véletlenül: a menekültválságra adott társadalmi reakció nehezen illeszkedik a vendégszeretet keresztényi értelmezésébe. Az egyébként valós biztonsági kihívásra a kormány goebbelsi gyűlöletkampánnyal válaszolt, amire sajnos a magyar nép vevőnek bizonyult. Legutóbb lapunk számolt be egy már-már komikus esetről. Csongrád városában a helyiek kihívták a rendőrséget, mert migránsnak néztek egy szépségszalonból kilépő, a haját kendővel védő nőt. Tavaly nyáron ennél is szomorúbb hír látott napvilágot. Egy jótékonysági program keretében oltalmazotti státust kapott menekülteket táboroztattak volna a Balatonnál. A térség kormánypárti polgármestere és parlamenti képviselője azonban a Facebookon lincshangulatot szított, a helyi kommentelők például azzal fenyegetőztek, hogy rágyújtják a házat a migránsokra, ha odamerészkednek. Ez csak két kiragadott eset a sokból. A magyar közbeszédben a migráncsozás mára gyakorlatilag elfogadottá vált.

De aki az elmúlt években szkeptikussá lett a magyarság vendégszeretetét illetően, az mindenképp szerezze be a napokban megjelent, Szép ívű hidak – Kínai személyiségek emlékei Magyarországról című kötetet. A Magyar–Kínai Baráti Társaság gondozásában megjelent könyvben huszonnégy szerző számol be hazánkban szerzett élményeiről. Nem pár hónapos tanulmányutakra ideutazók történeteit olvashatjuk. Évtizedeket itt töltött vagy a mai napig közöttünk élő kínaiak, kutatók, diplomaták, újságírók mesélnek arról, miként hozta úgy a sors, hogy egy életre Magyarországhoz kötődnek. Bár történeteiket a keleti szokásoknak megfelelően nagy adag pátosszal adják elő, a kínai ember hazánkban tapasztalt kulturális sokkjai élvezetes olvasmánnyá teszik a kötetet. A két nép közötti barátságról is olvashatunk. Előkerül a Kínában általánosan elfogadott nézet, miszerint a hun gyökerekkel büszkélkedő magyar nép történelme Kínáig vezethető vissza, és ez alapozza meg a barátságunkat. A kiadványt olvasva azonban úgy tűnik, a két nép közötti szimpátia elsősorban a személyes kapcsolatok miatt alakulhatott ki. Számos meghatározó Kína-barát magyar személyiség – Bárdi László orientalista, Göncz Árpád egykori köztársasági elnök, Polonyi Péter és Józsa Sándor sinológusok – mellett a kötet lényegében a hétköznapi magyarok előtt tiszteleg. A szerzők szinte kivétel nélkül rájuk emlékeznek vissza. A türelmes magyartanár, a készséges szomszéd, az előzékeny kolléga volt az, akinek köszönhetően sikerült legyőzniük honvágyukat és megszeretniük Magyarországot. Ez pedig nem csak az emberi kapcsolatok szintjén megjelenő eredmény. Az egyszerű magyar embereknek köszönhetjük, hogy azok a kínaiak, akik itt éltek, évtizedek óta jó hírét viszik hazánknak, konkrét politikai-gazdasági ügyekhez szükséges bizalmat teremtve.

Valami tehát mégis van a magyar vendégszeretet fakuló legendája mögött. Néhány nappal a választások előtt a tanulság mindenekelőtt az, hogy a politika alapvetően a gyűlöletben érdekelt. Az indulatos szavazót mozgósítani a legkönnyebb – és itt nem elég a náci retorikát mesterszinten űző kormánypártot elővenni. A szomorú valóság, hogy a kommunikációs logika az ellenzéknél is ugyanaz. Jó példa erre a Hódmezővásárhelyen márciusban választást nyert független jelölt, Márki-Zay Péter „migránsszámlálója”. A polgármesteri hivatalra kitett tábla arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a kormánypropaganda főgonosza, Soros György egyetlen menekültet sem hozott magyar földre, addig Orbán Viktor miniszterelnök már több mint 22 ezer idegen befogadásánál jár. Márki-Zay táblája arra is felhívta a figyelmet, hogy az Orbán számlájára írt migránsok többsége, közel húszezer fő letelepedési kötvénnyel érkezett Magyarországra.

A „kötvénymigráns” néven is emlegetett csoport egyre érdekesebb jelenség a magyar közbeszédben. Döntő többségük – mintegy 15 ezer ember – kínai. A sajtó pedig több arra utaló információt is közölt, hogy a magyar állampapírok megvásárlása fejében vendégül látott külföldiek biztonsági szűrése meglehetősen hézagos lehetett. Ennek nyomán is kialakulóban van egy sajátos felosztás: miközben a döntően a Közel-Keletről, Közép-Ázsiából és Afrikából érkezőket a kormánypropaganda kiáltja ki nemzetbiztonsági tényezőnek, az ellenzék a kínaiakban kezdi meglátni a veszélyt.

Ilyen körülmények között kihívás megőrizni valamit is vendégszerető kultúránkból. Ahogyan azonban az idézett könyvből is kiderül, a feladat alapvetően az átlagemberé, saját értékítéletünkben kell megbíznunk. Ha nem tudjuk legyőzni a politika belénk táplált félelmeit, még a végén magunkra maradunk előítéleteinkkel.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.06.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.