Ne uszíts, Harisnyás!

2017. november 16., csütörtök 15:27, frissítve: csütörtök 16:07

A svédországi Boras városában nemrég kisebb botrány kerekedett abból, hogy egy könyvtárban egy napközis csoport tagjai a Harisnyás Pippit hallgatták hangoskönyvön, és a felvételen elhangzott a „néger” szó. Egy arra járó könyvtárlátogató kihívta a rendőrséget a felháborító kifejezés hallatán, uszítással vádolva az intézményt. A hatóságok végül nem indítottak eljárást, ám a könyvtár igazgatója ígéretet tett, hogy a bűnös hangoskönyvet kiiktatják az állományból, és beszerzik helyette az újabb, politikailag korrekt verziót, amelyben a főhős kislány apját már nem „a négerek királya”, hanem „a Déltenger királya” néven illetik.

Ez az, a Nyugat hanyatlik! – vágnánk rá első felindulásunkban. Ne tegyük. A kérdés bonyolultabb.

Jó tizenöt évvel ezelőtt részt vettem Amszterdamban egy konferencián, amelyen az volt a kérdés, mitévő legyen a műfordító, ha egy általa a saját nyelvére ültetett, régebben írt könyv eredetijében ma már nem használt, a társadalom bizonyos csoportjaira nézve sértő szavak, kifejezések szerepelnek. A jelen lévő fordítók két táborra szakadtak: volt, aki szerint gondolkodás nélkül átalakítható a szöveg, és nyugodtan át lehet írni a nem illendő részeket, míg mások úgy vélték, ez nem más, mint a szerző művének meghamisítása, ezért mindent úgy kell leírni, ahogy az eredetiben szerepel.

A probléma tehát régebb óta létezik. A minapi svédországi sem az első ilyen eset volt. Nyáron a Stockholmhoz közeli Botkyrka „járás” (svédül: kommun) könyvtáraiból száműzték a Harisnyás Pippi a Déltengeren című könyv régi példányait, 2015-ös kiadásúakat beszerezve a helyükre. Utóbbiakból kigyomlálták a ma rasszistának tekintett fordulatokat, többek között azt a jelenetet is, amelyben Pippi csodálkozva konstatálja, hogy a kínaiaknak ferde a szemük. Hasonlóképpen járt a belga Hergé, akinek kultikus képregényhőse, Tintin egy 1931-ben kiadott füzetben az akkor még Belgiumhoz tartozó Kongóba látogat, és ott mai szemmel nézve valóban furcsán viszonyul az őslakosokhoz: picit bugyuta, gyerekszerű lényekként kezeli őket. A képregényt Angliában 2007-ben a könyvesboltok a rasszizmusellenes bizottság határozatának értelmében a felnőtteknek szóló művek közé helyezték a gyerekrészlegről, mondván, olyan elemeket tartalmaz, amelyek bizonyos olvasóknak sokkolók lehetnek. Nem sokkal később egy Belgiumban tanuló kongói diák, Bienvenu Mbutu Mondondo panaszt tett a brüsszeli bíróságon a képregény miatt, mivel úgy vélte, az minden kongóira nézve sértő, ezenkívül pedig rasszista. Mondondo jelképes, egyeurós kártérítést követelt, továbbá azt, hogy a művet vonják ki a forgalomból. Indítványát elutasították.

A korábban született irodalmi művekkel szembeni ilyen és hasonló vádak és igények – illetve az, hogy a politikai korrektség jegyében sokszor önkényesen változtatnak szövegeken – túlzásnak hatnak, ám bizonyos szempontból nem azok. Ha elfogadjuk, hogy a nyugati társadalmakban komolyan veszik az integrációt, ahhoz ez is hozzátartozhat. Ezt a gondolkodásmódot jól illusztrálja a néhány éve Hollandiában lezajlott „krampuszvita”: az országban az 1800-as évek vége óta hagyomány, hogy a Mikulást „Fekete Péterek” (Zwarte Piet) kísérik. Ezek a sötét képű, göndör, karika fülbevalós figurák Szent Miklós segítői, akik fizimiskája nyilvánvalóan a gyarmati múltból eredeztethető. A Hollandiában szép számban élő suriname-iak már az 1960-as években megpróbálták elérni, hogy a számukra sértő krampusz átalakuljon, ám sokáig nem jártak sikerrel. A Zwarte Piet körüli vita 2011-ben újra fellángolt, és ritkán látott indulatokat korbácsolt: a fekete képű Mikulás-segédek hívei – akik a Zwarte Piet „elvételében” a holland nemzeti kultúra elleni sokadik támadást látták – nemegyszer össze is verekedtek az ellentáborhoz tartozókkal. Végül többé-kevésbé konszenzus alakult ki abban, hogy ha az országban élő nem fehéreket sérti és zavarja ez a régi szokás, ideje változtatni rajta. (Ez egyébként, mint a holland Trouw című lap e héten megjelent cikkéből kiderült, egyelőre féloldalasan valósult meg: a nagyobb városokban nincsenek fekete krampuszok az iskolai ünnepségeken és az utcai felvonulásokon, míg a vidék homogénebb társadalmi összetételű településein, ahol ez keveseket zavar, továbbra is szívesen látott vendégek.)

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az irodalmi művek azonban más megítélést érdemelnek. Ha egy adott közösség teljes jogúként akarja befogadni új társait, azzal tesz nekik jót, ha – többek közt irodalmán keresztül – azt is megmutatja, milyen volt a befogadó közeg régen. Különben az újonnan érkezők egy hamis, kozmetikázott múltat ismernének meg. Ám mivel a téma már rég nem fordítók és irodalmárok felségterülete, hanem politikai karakterűvé vált, ebben a megközelítésmódban alighanem hiába reménykedünk.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.16.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.