Obama felelőssége Trump térnyerésében

A lobbiérdekek erősebbnek bizonyultak a demokrata párti elnök által tervezett politikai reformoknál

2016. október 29., szombat 19:50, frissítve: vasárnap 07:54

„Ha nem változtatjuk meg a politikai rendszert, ha nem hajtunk végre alapvető reformokat Washington működésében, akkor ugyanazok a problémák, amelyeket a múlt generációi próbáltak megoldani, fogják kísérteni a jövő generációit is.”

(Részlet Barack Obama egyik 2007-es kampánybeszédéből) 

Donald Trump valószínűtlen politikai szárnyalása a republikánus elnökjelöltségig, illetve karnyújtásnyi közelségbe kerülése az Egyesült Államok elnöki pozíciójához az amerikai elnökválasztást figyelemmel kísérők számára ma már nem szorul magyarázatra. Trump felemelkedése a populista válasz a globalizáció és a szabadkereskedelem okozta egyenlőtlenségek növekedésére, a véres és költséges iraki és afganisztáni háborúra, a 2008-as pénzügyi válság okozta recesszióra, az illegális bevándorlók rendezetlen helyzetére és számos egyéb válságjelenségre. Ezen az sem változtat, ha – mint az az utóbbi hetek eseményei alapján prognosztizálható – Trump végül túlságosan szalonképtelennek bizonyul az elnökségre.

Az Egyesült Államok válságának egyik legfőbb oka – és Trump, illetve a demokrata oldalon már elvérzett Bernie Sanders vesszőparipája – a korrupt kampányfinanszírozási és választási rendszer, amely befolyásos lobbik, gazdag nagytőkések és multinacionális vállalatok pénzére van alapozva. A kongresszusból kikerülő törvények többnyire egy szűk csoport érdekeit képviselik, a felső egy százalék gyarapszik, miközben sok millió amerikai számára egyre nehezebb az élet.

A választókerületek manipulálása (az úgynevezett „gerrymandering”), a kongresszus működésének anakronisztikus szabályai és a szinte permanenssé vált kampányolás miatt egyre inkább polarizálódik a politika. Az intézményrendszer képtelen észszerű kompromisszumokra, és kulcshelyzetekben lebénul. A rendszer manipulált – hangoztatta Trump és Sanders, és milliók itták, isszák a szavaikat.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Obama elnökjelöltként ezt a problémát pontosan látta. Szenátorként belülről tapasztalta meg a törvényhozás diszfunkcionalitását, az egyre dráguló kampányok miatti, szinte folyamatos pénzszerzési kényszert, a „kompromisszum” kifejezés feketelistára kerülését, a lobbisták hadseregét. Azt is felismerte, hogy alapvető és tartós változást nem lehet a politikai rendszer reformja nélkül elérni. Nem véletlen tehát, hogy elnökjelöltsége bejelentésekor ennek az egyáltalán nem hatékony, sőt egyenesen káros szisztémának a megreformálását állította kampánya középpontjába.

Lawrence Lessig harvardi jogász­professzor – a demokrata párt tagja és Obama támogatója – Republic, Lost (Elveszett köztársaság) című könyvében részletesen leírja Obama álláspontjának változását a kampányfinanszírozási reform kérdésében. Jelöltként Obamát pont az különböztette meg az akkori rivális Hillary Clintontól, hogy minden más problémánál előbbre valónak tartotta az igazságtalan és erkölcstelen politikai rendszer megváltoztatását.

Csak néhány idézet Obama kortesbeszédeiből: „Ha nem vagyunk hajlandóak kiállni a lobbisták befolyása ellen, és megreformálni ezt a romlott rendszert, akkor semmi sem fog változni.” (Columbia, Dél-Karolina, 2008. január 26.); „Azért indulok az elnökségért, hogy megváltoztassam a politikai rendszert.” (Indianapolis, Indiana, 2008. április 25.); „Tudjuk, hogy a lobbisták túlzott befolyása része a problémának. Ez a választás az esélyünk, hogy kimondjuk: nem hagyjuk többé, hogy az utunkba álljanak.” (Washington, DC, 2008. április 15.).

Obama, a jelölt tehát pontosan látta, hogy a politikai rendszer reformja nélkül nem lehet megállítani azokat a negatív tendenciákat, amelyek Amerika problémáit okozták. Tisztában volt azzal is, mindez mekkora ellenállásba fog ütközni a mostani rendszer befolyásos haszonélvezői részéről. Nem véletlenül volt kampányszlogenje a dacosan optimista „Yes, We Can”.

A 2008-as pénzügyi válság Amerikának recessziót, a Demokrata Pártnak viszont gyakorlatilag teljhatalmat hozott. A válság miatt dühös ameri­kaiak kisöpörték az addig kormányzó republikánusokat a hatalomból. A Fehér Ház, illetve a kongresszus mindkét háza demokrata kézbe került, ráadásul a demokrata párt egy republikánus szenátor átigazolása után a szenátusban obst­rukcióbiztos, 60 fős többséget élvezhetett. Minden adott volt arra, hogy Obama beválthassa fő kampányígéretét, és nekifogjon a korrupt politikai rendszer megreformálásának.

Elnökként azonban Obama prioritásai megváltoztak. Lessig könyvében részletesen leírja az elnök első két évének eseményeit. A pénzügyi válság szükséges – és dicséretre méltó – kezelése után úgy ítélte meg, hogy nagyobb sikerrel kecsegtet az egészségügyi reform, amely évtizedek óta szerepelt a demokraták programjában. Obama, a politikai rendszer reformját feladva, átvitte a törvényhozáson a ma Obamacare-ként emlegetett egészségügyi törvényt, jelentős engedményeket téve a gyógyszer- és biztosítólobbiknak. Hasonló sorsra jutott a bankrendszer reformja – melyet a Wall Street lobbistái annyira felvizeztek, hogy független szakértők szerint képtelen lenne elejét venni egy újabb pénzügyi válságnak –, a klímaváltozás elleni regulációcsomag – melyet az olajipar torpedózott meg – és számos egyéb, amúgy jóindulatú reformkísérlet. 2010-ben aztán a demokraták elvesztették az időközi választásokat, és azóta tart az iszapbirkózás a republikánusokkal, illetve a vele járó politikai bénultság.

Természetesen a populizmus térnyerését Amerikában, valamint a Trump-­jelenséget nem lehet egyedül Barack Obama nyakába varrni. Viszont Obama azzal, hogy – politikai éleslátása és kampányának központi ígérete ellenére – feladta a politikai rendszer reformját, a kampányfinanszírozás megváltoztatását, a lobbik és érdekcsoportok elleni küzdelem felvállalását, nagyban hozzájárult a kisemberek problémáira érdemben reagálni képtelen politikai elit elleni düh szításához. Márpedig ez a düh és a vele járó protestszavazatok dagasztják a Trump-féle amerikai populizmus vitorláját. Ebben Obamának, bármilyen fájó is kimondani, jelentős szerepe van, és ezt elnökségének örökségéből nem lehet majd kitörölni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.10.29.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.