Oroszlánt nevelj!

Németh György

2017. november 6., hétfő 07:48, frissítve: kedd 12:45

A szexuális bűncselekmények megítélésében a jogtudók és a közvélemény között – nagyon úgy tűnik – teljes az összhang. Jele legalábbis nincs, hogy tömegek mozdulnának a hatályos büntető törvénykönyvnek (2012. évi C. törvény) A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények című (XIX.) fejezetébe sorolt egyes bűncselekmények bűncselekmény voltának eltörléséért, egyes cselekmények e fejezetbe sorolható bűncselekménnyé minősítéséért, netán a büntetési tételek szigorításáért vagy éppen enyhítéséért. A konszenzus alól kivételt képez az olyan – a jogtudókat bizonnyal elborzasztó, ám a közvélemény által nemi különbség nélkül nagy arányban támogatott – mellékbüntetés-ötlet, mint a kiherélés vagy a faroklevágás. A társadalom nagyon is érzi a szexuális bűncselekmények súlyát.

Ha a fentiek igazak, akkor a jog(politika) oldaláról minden rendben van. Egy-egy nagyobb nyilvánosságot kapó és felkavaróbb eset általános felháborodást kelt, a közvélemény példást büntetést követel, de nem tapasztaltam, hogy előkerült volna a büntetési tételek szigorítása – miközben szinte minden brutális gyilkosság után szóba kerül a halálbüntetés visszaállítása, de legalábbis a tényleges életfogytiglan lehetősége. Egyáltalán nem kerül elő jogrendszerünk alapjainak megváltoztatása sem: az, hogy a vádat ne kelljen bíróság előtt bizonyítani, legyen elég az áldozat tanúvallomása. A bíróság bizonyítékok mérlegelése után ítél, de ítél a börtönhierarchia is: a gyermekmolesztálók vannak legalul, az erőszakos nemi közösülők alig felettük.

A zaklatás – a szexuális célzat nevesítése nélkül – Az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmények című (XXI.) fejezetben szerepel. Egyszeri zaklatás nincs (egy odavetett magányos „Jó a segged!” ezért legfeljebb otrombaság, bunkóság, alpáriság, közönségesség stb.), a bírói elmarasztaláshoz rendszeres vagy tartós háborgatás szükséges. Minősített az eset, ha ezt a tettes félelemkeltéssel és/vagy hatalmi vagy befolyási helyzettel való visszaéléssel párosítja. A jog(politika) oldaláról lenne mit pontosítani, de eddig konkrét javaslat nem vetődött fel. Ahogy az sem, hogy a vádat ez esetben se kelljen a bíróság előtt bizonyítani.

Tehát (nagyjából) minden rendben. Hogy vannak szexuális bűncselekmények, eddig is tudtuk, hogy nagy a latencia, hogy kevés ügyből lesz rendőrségi feljelentés – ez sem ismeretlen. Az sem, hogy a szexuális bűncselekmény áldozatának maradandóbb, talán egy életen át feldolgozhatatlan traumát okoz, mintha például kirabolták volna. Hogy erre a nyomozókat, ügyészeket és bírákat fel kell készíteni (ami meg is történik, erre az utóbbi időben nem hallottam panaszt), eddig is tudott volt. Ha meg kívánjuk óvni jogrendszerünk alapjait (amihez ragaszkodnék), akkor bizony az áldozatnak el kell viselnie, hogy a vádlott és védője kétségbe vonja szavai igazságtartalmát, kitalációnak vagy a történtek erős elferdítésének nevezze őket. Félelmem, hogy a progresszív, baloldali, liberális feminizmus célja egy olyan jogrendszer kiharcolása, melyben egy nő által kimondott szexuálisbűncselekmény- vagy zaklatásvád önmagában – bizonyítás, de akár a megvádolt beismerése, sőt meghallgatása nélkül – elegendő az ítélethez. Mert olvasatában nem az áldozat néz szembe bűnelkövetővel, hanem a nők mint kollektív potenciális áldozatok – a férfiakkal mint kollektív bűnelkövetőkkel. A büntető bírósági gyakorlatra rálátók kapásból tudnának mondani egy-két tucat olyan „nemierőszak”-ügyet, amely meglehetősen alantas és kicsinyes női bosszúként találtatott ki.

Mit jelez a Marton László-ügy, amelyben – szemben a Weinstein-üggyel – legalább nincs politikai szál, pénzen vett hallgatás és fizikai erőszak? Valóban egy rejtett és lappangva növekvő társadalmi probléma bukkan most felszínre, most telt volna be a pohár, a sok „egyéni ébredés” most áll össze kritikus tömeggé, hogy kivívjon változásokat? Ugyan miféléket? Hogy az erőszaktevők nem tesznek majd erőszakot, a zaklatók nem zaklatnak, mert ráébrednek, hogy az rossz az áldozatnak? Magam legalábbis évtizedek óta ismerem a szereposztó dívány fogalmát, és számomra semmi új nincs abban, hogy a szexuális erőszak a fölény, a hatalom „sajátos” kiélése.

Ez az ügy nem arról szól, hogy mi a rendőrség, az ügyészség és a bíróság feladata, hogy a szexuális bűncselekmények és zaklatások ne maradjanak megtorlatlanul. Ez a társadalom elleni ideológiai háború az úgynevezett áldozathibáztatás ürügyén. Nézzük hát, miről is van szó!

A konzervatív (konkrétan keresztény) világszemlélet azon alapul, hogy a világban szükségképpen jelen van a gonosz. Ismert formáját visszaszoríthatjuk, de más formában újra és újra megjelenik, és hatalmasabbnak tűnik, mint valaha. Az Isten testesíti meg a jót, a sátán a rosszat. Az Isten mindenható, de mivel teremtménye, az ember már az első vizsgán elbukott (a tilalom ellenére megkóstolva a mindentudás fájának gyümölcsét), legfeljebb segít ellenállni a gonosznak. Mert a földi létben az ember akarata szabad, maga dönt. Az isteni elvárás a minél hatékonyabb ellenállás a gonosz kísértésének, a mind teljesebb tartózkodás a bűnök elkövetésétől. (Azokból lesznek a szentek, akiknek ez leginkább sikerült.)

A progresszív világszemléletben a világban a gonosz nincs szükségképpen jelen, az, úgymond, emberi termék, és mint ilyen, teljesen kiiktatható. A marxizmus szerint minden baj oka a tőkeviszony, illetve a belőle következő kizsákmányolás, a profit tőke általi kisajátítása, a megoldás pedig a kisajátítók kisajátítása, ami eltünteti a világból a bűnt. A feminizmus szerint minden baj oka a két nem léte és egymásrautaltsága, közvetlenül pedig az, hogy a férfiak fizikai erőfölényüket a nők feletti hatalommá alakították, és körömszakadtáig őrzik. A nők elleni szexuális erőszak és zaklatás ennek a magától értetődő megnyilvánulása, ezért minden férfi potenciális elkövető. Akik azt állítják, hogy ez tévedés – a bűnt bűnözők követik el –, azok elhazudják a férfiak nők feletti hatalmát s a hatalomból szükségképpen következő erőszakot. A megoldás a „feminizmus győzelme” – jelentsen ez bármit, csak az a biztos, hogy feministák viszik győzelemre. Az Endlösung azonban a két nem egyesítése vagy a férfiak kiiktatása/kiirtása lesz. (A genetika mai gyors fejlődése mellett néhány évtized múlva a reprodukció már nem igényel nemeket, férfiakat a nőknél is jóval kevésbé.) A feminizmus nem a férfiak, hanem az Ádámot és Évát teremtő Isten felett arat győzelmet, és lép annak helyébe.

Ha ez lesz a jövő, akkor a progresszió híveit éppúgy nem érdekli, miként kerülhető el az áldozattá válás, ahogy az 1910-es évek elején a magát a munkásosztály élcsapataként meghatározó, Lenin vezette bolsevik pártot sem érdekelte, hogy miféle társadalombiztosítás bevezetésével tervezi a munkásosztály helyzetét javítani Sztolipin orosz miniszterelnök. Ami a progresszívak értelmezési keretében áldozathibáztatás, az a konzervatívok értelmezési keretében az áldozattá válás esélyének minimalizálása. Kockázatkezelés. A progresszív értelmezési keretben a nők szexuális áldozattá válása a férfi-nő hatalmi viszonyba programozott, tehát elkerülhetetlen. Csak a véletlenen múlik, ki és mikor lesz áldozat. Az áldozattá válás elkerülésére való törekvés pedig a női szolidaritás elárulása. Mintha egy proletár azzal akart volna proletársorsától szabadulni, hogy vállalkozásba kezdve meggazdagszik, és tőkéssé válva ő is kizsákmányolja a proletárokat.

Ami progresszív értelmezési keretben áldozathibáztatás, az azonban a konzervatívban kockázatminimalizálás. Értelmes dolog ugyanis azon gondolkodni, hogy miként tartható távol a gonosz, és ha mégsem sikerült, a számításokba hiba csúszott-e, ha igen, hol, milyen mértékben. S adódik-e ebből a jövőre vonatkozóan hasznosítható tapasztalat. (Mert áldozattá lehet ugyan válni, de nem mindegy, hogy milyen valószínűséggel. Vagy hogy milyen mértékben tehet valaki emiatt önmagának – és tehet neki más – szemrehányást.) Mindettől függetlenül a bűn bűn marad.

Aki tehát áldozathibáztatásról beszél, az manipulál, félrevezet, hazudik. A nőket lebeszéli arról, hogy higgyenek szabad akaratukban, az önvédelem jogában és felelősségében. Áldozathibáztatást kiáltva szexuális ragadozóknak kínálják tálcán az áldozatot.

Magam követendő mintának a színésznő Oroszlán Szonját tartom. Elhíresült (és több helyütt durván elferdítve értelmezett) Facebook-bejegyzésében azt írta, vele sohasem fordult elő, hogy a színházi és azon kívüli világban zaklatták volna, mivel annak legkisebb jelére kilépett a helyzetből. Egy lépést sem tett a szürkezónában, mert soha nem gondolta, hogy egy nőnek a karrier, a pozíció, a szerep stb. érdekében mást is kellene adnia munkáján kívül. Tette mindezt pengeélszerű egyértelműséggel, félreértésre-félreértelmezésre hajszálnyi esélyt sem adva. Marton László nála nem is próbálkozott. Persze nem lehet mindenki Oroszlán Szonja. De legalább a mintát másolni kéne.

A szerző szociológus, két lánygyermek édesapja

A témában megjelent cikkeinket ide kattintva tudja elolvasni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.06.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.