Szia, uram!

2017. október 13., péntek 21:03, frissítve: péntek 22:48

Emlékszem, olykor egészen suta helyzeteket szült, amikor egy régi tanárom, egy családi ismerősünk, esetleg egy utcabeli hosszas magázódás után felajánlotta, hogy tegeződjünk. Hetekig is eltartott, mire kicsit is sikerült megszoknom a megváltozott helyzetet. Az eszem mindig néhány másodperccel a szavaim előtt járt, hogy gondosan semlegesítse a magázódó vagy tegeződő formulát, gyakran vicces beszédhelyzeteket szülve, ahogy arra jó példákat találunk Karinthy Frigyes Tegezés című karcolatában.

Az is eszembe jut, amikor először magázott le egy idősebb úr a vonaton. Alig tizenöt éves voltam, és feszült a keblem, hogy most már én is felnőtt vagyok. Vagy az, amikor kamaszként hetykén sziával köszöntem a nálam alig néhány évvel idősebb bolti eladónak, és édesanyám megkérdezte, honnan ismerem. Amiből megértettem, hogy bizony nem helyesen jártam el.

Az általánossá vált tegeződés a rendszerváltás óta tör utat magának, és egyértelműen a kereskedelmi média, illetve a reklámok hatására indult el a folyamat. Ahogyan az lenni szokott, a kezdeti idegenkedés beletörődésbe, megszokásba váltott át, és az ezredforduló utáni évekre megszokottá váltak a „Légy önmagad!” – jellegű reklámszövegek, amelyek nyelvleépítő hatásukon túl az egó, az önmagunkba vetett hit királyságát alapították meg, és nem kis mértékben felelősek a morális közállapotokért is. Ezzel egy időben „sztárjaink”, „celebjeink” is tegezni kezdték „alattvalóikat”, akiknek – a sajnos nagyon is széles célközönségnek – ez kimondottan imponált. – Milyen közvetlen velem a Majka – mondhatták magukban, miközben leomlottak a nép és boldogítóik közt meredő válaszfalak. A folyamat nem ért véget. Felnőtt ugyanis egy generáció, amely az interneten szocializálódott, rendszeresen (tegeződő) véleményt nyilvánít írásban, olvassa mások (tegeződő) hozzászólásait, minden lehetséges platformon kapja a reklámüzeneteket, a kereskedelmi média silány nyelvi tartalmait, és a magázódó formulát egyfajta betegségnek véli. Miközben a celebeken nevelkedett nemzedék jelentős része is elérkezettnek látja az időt, hogy végleg leszámoljon ezzel az idegesítő, konzervatív hóborttal. A tömeg kritikussá vált, és egyre növekszik.

Felsorolni sem tudnám, hány visszatetsző és bizarr helyzetet szül nap mint nap ez a jelenség, és igazán rémisztő, ahogy a kör tágul. Még pár éve elképzelhetetlen lett volna, hogy a boltos, a bankfiók pultosa, a kalauz, a pincér, vagy ahogyan az a legutóbb történt, a szálloda recepciósa letegezzen. Különbözők vagyunk. Bennem az ilyesmi bizalmatlanságot szül, talán pont a túlzott és minden alapot nélkülöző bizalmaskodásra válaszul. Ezért a tegezésre minden esetben magázva felelek, hogy végül rendre elveszítsem a párbeszéd formájában lezajló csatát. Harcomat lassan beszüntetni készülök, a fegyverletétel gondolatával játszom. Azt látom ugyanis, hogy egy széles réteg már nem tiszteletlenségből, hetykeségből tegeződik, hanem azért, mert nem is képes másra, és nem érti, mi ezzel a probléma. Tudatalattijából esetleg felsejlik még, hogy miként kellene, de a száj már nem engedelmeskedik – így születhetett meg a „szia, uram!” formula.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Előbb vagy utóbb, de a nemzetnek tudatos, megfontolt döntést kell hoznia, hogy fenntartja-e a magázódás intézményét, vagy nyelvreformot vezet be, ahogy a svédek is tették a magázódást visszaszorító Du-reformen mozgalom hatására. Ha a magázódás megtartása mellett dönt, akkor ezzel kapcsolatban világos elvárásokat kell megfogalmaznia, lefektetve egy a XXI. században is alkalmazható etikett szabályait. Ha régi formulánk menne a süllyesztőbe, akkor pedig meg kell tanítanunk kulturáltan tegeződni a társadalmat, miként az angol nyelvterületen is történik. A tegeződés és magázódás megkülönböztetésének a hiánya ott nem jelent egyet a lekezelő bratyizással, a bizalmaskodással, és képes megadni azt a tiszteletet, ami az idősebbnek, a rangban feljebb állónak, a hölgynek vagy az idegennek jár.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.13.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.