Tüntetőleg

2018. március 9., péntek 21:13, frissítve: péntek 21:15

Sztrájkolnak a vasutasok. Leteszik a munkát a taxisok. Nem mennek dolgozni a múzeumi biztonsági őrök. Tüntetnek a nacionalisták, zavarognak az anarchisták, tiltakoznak a mélyen vallásosak, hőbörögnek a rabok, törnek-zúznak a hitelkárosultak. Zaj van. Mondhatni, csatazaj. Folyamatosan. Na nem itt, nálunk – hanem nálunk, Görögországban. Athénban főleg, de más nagyobb városokban is. Mielőtt elfelejtem: a fenti felsorolást az utóbbi cirka egy hét hírterméséből mazsoláztam ki. De választhattam volna bármelyik másik hetet is, „kilóra” körülbelül ugyanez lett volna az eredmény.

Az attikai taxisokat az Uber zavarja. A vasutasok és a múzeumi dolgozók magasabb bért, jobb munkakörülményeket akarnak kicsikarni. A jobboldaliaknak nem tetszik, hogy Törökországban kémváddal illetnek és fogva tartanak két görög határőrt, akik valahogy – állítólag véletlenül – átkeveredtek a demarkációs vonal túloldalára. A szélsőbaloldaliak azt nehezményezik, hogy lecsukták egy társukat, aki a gyanú szerint felrobbantotta a volt miniszterelnököt („csak” megsebesítenie sikerült). A vallásosaknak az a bajuk, hogy egyes új tankönyvek megítélésük szerint a kelleténél megengedőbbek a keresztény ortodoxián kívül eső tanokkal szemben. A börtöntöltelékek egyik társbérlőjük áthelyezése ellen tiltakoztak – sikerrel –, a hitelkárosultak pedig a jegybank épületébe rontottak be a kilakoltatások ellen ágálva. A sort még hosszan-hosszan lehetne folytatni, nem beszélve az országos általános sztrájkokról és azokról a sok tízezres, hömpölygő, forrongó, gyújtogató demonstrációkról, amelyeket olyan kifejezetten népszerűtlen kormányzati intézkedések után láthatunk, amilyenek az adóemelések vagy az egyes kedvezmények eltörlése.

Érdekesség következik. Nincs egy éve, hogy majdnem százévesen meghalt egy volt kormányfő. Nem a fent már említett, hanem egy másik, akit Konsztantinosz Micotakisznak hívtak. Csaknem hatvan évet töltött a nagypolitika frontvonalában. Az ő kormánya volt az, amelyet a kilencvenes években hónapokon keresztül tartott sakkban egy lázadásnak is nevezett, erőszakos tüntetéssorozat. A demonstrációt a középiskolás diákok kezdték az akkori oktatási miniszter ellentmondásos intézkedései miatt. Később az egyetemisták és az őket támogató felnőttek, szülők is bekapcsolódtak. Kétezer (!) iskolát foglaltak el országszerte, megállt az élet, volt ordibálás, törés-zúzás, verekedés, Molotov-koktél – sajnos halálos áldozat is. Mindebben részt vett egy akkor mindössze 16 éves fiatalember, akit csak Elvis Presley görög hasonmásaként emlegettek. Őt Alexisz Ciprasznak hívják, ma már negyven is bőven elmúlt, és Görögország jelenlegi miniszterelnöke.

Ciprasz életútja persze a helléneknél sem számít mindennaposnak, ám azt már a fentiek alapján is nyugodtan kijelenthetjük: arrafelé a tüntetések, a sztrájkok, általában véve a zajos tiltakozás hozzátartozik a dolgok rendes menetéhez. Nem tetszik valami? Szólunk. Hangosan és érthetően. Amúgy tüntetőleg. Nem csak a görögök tesznek így, mindez számos egyéb országban is szokás. Európában és azon kívül is. Mi, magyarok ezt valahogy elfelejtettük. Az utóbbi években talán kezdtünk kicsit újra lendületet venni, de elég harmatosak vagyunk még. Pedig a felsorolt – megmozdulásokra okot adó – témák egy része nálunk is forrónak számít. Mégsem teszünk mást, csak a szemöldökünket ráncoljuk, és leszegett fejjel bosszankodunk magunkban. Tüntetőleg. Meg szellemeskedni próbáló cikkeket írogatunk. Amilyen ez is itt. Be is fejezem. Megyek, és keresek inkább egy macskakövet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.09.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.