Van-e német kultúra?

2017. szeptember 4., hétfő 18:19, frissítve: kedd 07:21

A szociáldemokrata Aydan Özoguz, a berlini kormány integrációs ügyekért felelős biztosa még májusban rövid esszét jelentetett meg a berlini Tagesspiegelben a németországi integrációs dilemmákról. Két mondata kisebb hullámokat vert a közéletben. Annak kapcsán, hogy van-e olyan német kultúra – az alkotmányban lefektetett jogi és morális elveken, szabályokon túl –, amelybe integrálódnia kellene egy külföldinek, a következőket írta: „Specifikus német kultúra, a nyelven túl, nem észlelhető. Már történelmileg is inkább a regionális kultúrák, a bevándorlás, a sokszínűség határozták meg múltunkat.”

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) politikusai háborodtak fel leginkább. Alexander Gauland alelnök egy augusztus végi gyűlésén azt kívánta Özoguznak, küldjék Anatóliába a szocdem politikust, hadd öljék meg ott. A valódi felháborodást ez okozta, s nem Özoguz állítása. Az eredeti megfogalmazás a demokratikus vita keretein belül értelmezhető, ám egy másik politikus kiirtásának felvetése nem vitaképes.

Magyarországra három hónapos késéssel érkeztek meg Özoguz mondatai, ráadásul félrefordítva. A hazai neokonzervatív média egy része azt adta a kormánybiztos szájába, hogy „nincs német kultúra”. A közösségi oldalakon balliberális, ellenzékinek hitt értelmiségiek is kifejezték felháborodásukat. Ez persze csak annyit bizonyít, hogy a magyar balliberális értelmiségnél tényleg alig van provinciálisabb, félműveltebb társaság Európában, és rájuk cserélni eleve felesleges lenne az Orbán-kormányt. Ez a társaság akár a menekültválság, akár a muzulmán bevándorlók, akár Izrael kapcsán ugyanazt a neokonzervatív, kultúrrasszista, cionista muzulmánellenességet képviseli, amelyet a mai kormánypárt. A német kormánybiztos szavainak félreértése (provincializmus) és elutasítása (neokonzervativizmus) ebbe a jelenségbe illeszkedik. Magyarország ma Európa egyetlen országa, ahol a kormány és ellenzéke ugyanazon szellemi talapzaton áll.

Nézzük újra a kifogásolt tételt. Özoguz egyáltalán nem azt mondta, hogy „nincs német kultúra”. Hanem azt állította, hogy ezt a kultúrát a német nyelv jelenti. Azon túl a német kultúra regionális kultúrákból adódik össze. Ez a kijelentés nem botrányos – hanem a helyzet legpontosabb leírása. A német alaptörvény értelmében például a kulturális ügyek valóban a tartományok hatásköreibe tartoznak. Németországban ezért nincs kulturális minisztérium – de még országos televízióhálózat sem.

Az ország a különféle, erős gyökérzetű, egymástól sokszor felettébb eltérő regionális kultúrákra épül. Nem szabad elfelejteni, Németország 1871-ig nem is létezett, és 1933-ig a tartományoknak nagyfokú önállóságuk volt. Ezek hatása a mai napig érezhető, továbbá az 1949 és 1989 közötti megosztottság is eltérő kulturális mintákat eredményezett az ország nyugati és keleti felén. A bevándorlás pedig – akár a kelet-európai németeké, akár a török és a jugoszláv vendégmunkásoké, akár a posztszovjet térségek zsidóié – tovább színesítette-bonyolította a kulturális szőnyeget, amit ma egységes Németországként ismerünk. Ma Németország lakóinak húsz százaléka migrációs hátterű (beleértve a kelet-európai németeket is). Ha a konzervatívok ódzkodnak is kimondani, egyértelmű: Németország mára – Amerikához, az Egyesült Királysághoz, Franciaországhoz hasonlóan – „Einwanderungsland”, bevándorlóország lett.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Özoguz tehát igazat mond: a nyelv az, ami biztosan van. Amikor a konzervatívok „Leitkulturról”, vezető kultúráról beszélnek, általában csak kliséket tudnak felsorolni. Más integrációs elvárások vannak egy kis bajor faluban, mint egy kelet-berlini lakótelepen, egy alsószász evangélikus kisvárosban, mint egy sváb egyetemi központban.

A kultúra helyett szerencsésebb az a fogalom, amit Özoguz is használ: a társadalmi szerződésé. Németországot egységes állammá nem a homogén kultúra teszi, hanem a közös politikai-jogi elvek. Ezért övezi az alaptörvényt olyan fokú társadalmi tisztelet, amellyel Magyarországon sem az 1989-es, sem a mostani alkotmány nem rendelkezett és rendelkezik. Már Jürgen Habermas is arról beszélt: etnonacionalizmus helyett alkotmánypatriotizmust kell elvárni. A kulturális hátterek eltérők: a katolikus bajor paraszt, a kreuzbergi török kereskedő, a lipcsei ateista nyugdíjas, a hannoveri evangélikus lelkész kapcsán felesleges és lehetetlen homogén közös kultúrát találni. Ami mindenkitől elvárható, az az alkotmányos értékek elfogadása, betartása. Az alaptörvény az, ami a német társadalmat összeköti, és amit minden bevándorlónak el kell fogadnia. A kultúrák különbözősége addig tolerálható, amíg az alkotmány szabta kereteket nem lépik túl. Özoguz erről írt. A magyar nyilvánosság szellemi képességeit ismerve: még csak nem is tudatosan érthették félre itthon a mondatait.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.04.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.