Vidd hírül a rómaiaknak!

2017. szeptember 14., csütörtök 14:27, frissítve: csütörtök 14:37

Lányi Andráséknak nagyjából annyi esélyük van nyerni a „római-parti csatában” Tarlós Istvánék ellen, mint 2497 évvel ezelőtt a spártai Leonidásznak a perzsa Xerxész ellen a Thermopülai-szorosban. Akkor is, ha a főpolgármester „döntsön a nép!” felkiáltással belátta, hogy tévedett. Azt gondolta, kizárólag a szakmának kell elrendeznie az árvízvédelem ügyét – érdemi szakmai vita nélkül –, miközben a politikusok megúszhatják a politikai vitát. Egy demokráciában sohasem úszható meg a vita, legfeljebb elodázható. Súlyos következményekkel. Most például a kormánypárti többségű Fővárosi Közgyűlésnek azután kellene kénytelen-kelletlen kiírnia a népszavazást, hogy már áprilisban lándzsát tört a mobil gát part menti megépítése mellett. Akkor azt hitték, elhallgatnak az ellenzők, akik bevallásuk szerint „a természetközeli Római-part” védelmezői.

Nem csoda, ha ebben a helyzetben Lányi Andrásék kampányra készültek, mondván, nincs más lehetőségük. Kérdés, mivel hívták volna fel a közvélemény figyelmét. Azt a mobilgátellenzők zöme is belátta, hogy ha védművet kell építeni, és ott fa van, nincs mese, azt muszáj kivágni. Az pedig nem hozza lázba a mégoly zöld embereket sem, hogy százas nagyságrendnél emitt esetleg tíz fával kell többet eltüntetni, mint amott.

Izgalmas heteknek nézhettünk volna elébe, amikor egy magát civilnek nevező szervezet, a part menti gát mellett kiálló Római-partért Egyesület elkezdett ordenáré módon zsidózni. Nem kellett több a támogatottsági százalékpontjait feljebb tornászni képtelen kis pártnak, az Együttnek: habzó szájú nácizással válaszolt. Ebben a légkörben azonban kizárt az érdemi vita, az érvek ütköztetése, a másik meghallgatása.

Az árvízvédelmi mű Nánási út–Királyok útja nyomvonala azután kapott szélesebb publicitást, hogy Tarlós István adott nyáron néhány hét esélyt a környezetvédőknek. Személy szerint Lányi András író-filozófusnak. Aki megpróbálta a lehetetlent: szakértőket toborzott, hogy rövid idő alatt olyan tanulmányt tegyenek le az asztalra, amely megállná a helyét a másik héttel szemben, amelyek mindegyike a mobil gát irányába mutatott. Részben sikerült, részben nem, viszont a főpolgármester azzal, hogy eleve negligálni próbálta a dokumentumot, miközben a vitától továbbra is elzárkózott, olajat öntött a tűzre. Mint mondta, már belefáradt az áldatlan, hét éve húzódó (valójában elfojtott) vitába, és megcsinálja, amit megígért a választóknak: azaz megold egy problémát.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A problémát azonban senki sem érzékeli. Rég nem volt itt árvíz? Bármit is gondoljunk arról, hogy hova épüljön akár mobil, akár fix gát, jó lenne, ha mindenki lehiggadna: 2013-ban centiméterek hiányoztak a Rómain, hogy átcsapjon a víz az oda letett több tízezernyi homokzsákon, és elöntse Óbudát a Szentendrei útig. Nem sokon múlt a katasztrófa 2006-ban és négy évvel korábban, 2002-ben sem. Tehát illendő lenne komolyan venni a kérdést minden félnek. Ellenkező esetben osztoznak a felelősségen, ha valamikor a közeljövőben netán megint jön az ár, és pusztítja, ami az útjába kerül.

Budapesten talán még sosem volt ennyire megosztó fejlesztés, mint az utóbbi időben Csillaghegyi-öblözetként emlegetett III. kerületi terület árvízvédelme. Amit évtizedek óta ígérgetnek az itt élő 55 ezer embernek. Nekik valóban a bőrükre, az életükre, az otthonukra, a vagyonukra mehet a politikai játszma. Amely nem ma kezdődött: az ötvenes években hevenyészetten összehányt földrakásról, az úgynevezett nyúlgátról hosszú ideig azt hitték, örökre védelmet biztosít. Hát nem. De a Római-part sem paradicsom, hanem a kommunizmus idején lepusztított, a rendszerváltozás idején pedig szerencselovagok, vendéglátósok, szállodások, lakóparkosok, ingatlanspekulánsok kezébe került terület. Amiből a lehető legtöbbet próbálták és próbálják azóta is kisajtolni. Sokáig csak sejthető volt, miért sorolta üdülőövezetbe a Demszky Gábor vezette főváros a partot annak tudatában, hogy az építésügyi kiskapuk kihasználásával lényegében bármi felhúzható ott. Ezt a legplasztikusabban egy közelmúltbeli eset világította meg, amikor az Orbán Viktor bizalmasához, Garancsi Istvánhoz köthető lakóparképítő cég a tavaly bevezetett változtatási tilalom hatálya előtt jutott építési engedélyhez.

Őszintén mondom: fogalmam sincs, ha ma lenne népszavazás, hogyan döntenék. A Római-part tulajdonosainak zöme a Lányi-féle tanulmány szerint is képes megvédeni ingatlanát az árvíztől. Mire költse tehát a főváros az uniós tízmilliárdokat?

Most kezdődik az igazi kampány, összemosódva a 2018-as országgyűlési választással. Totális háború lesz – de remélhetőleg emberáldozatok nélkül. Ezért a spártai hősök sírfelirata után szabadon csak arra kérhetjük az erre vetődő vándort: vidd hírül a „rómaiaknak”, megcselekedhetik, amit megkövetel a haza.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.13.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.