A bőség kosara

2018. január 24., szerda 00:01, frissítve: szerda 09:48

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az annak idején Petőfi Sándor által megírt Kánaán eljövetelének ideje Magyarország egészére vetítve egy darabig még késni fog. Ugyanis manapság mindent el lehet mondani szép hazánkról, csak éppen azt nem, hogy a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, illetve a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet. Sajnos nem kell ezen csodálkoznunk, hiszen a jelenlegi légkörben, a jelenkor individualista társadalmában csak az „én” számít, a „te” legyőzendő és megsemmisítendő ellenfél, a „mi” pedig – sajnos – teljesen ismeretlen fogalom. Lassan-lassan kihal az egymás iránt érzett bizalom, főleg azok nem tisztelik a szabályokat, akiknek a legjobban kellene, és a sokat emlegetett polgári kultúra is hiánycikké vált mindennapjainkban.

Noha a propaganda szerint Magyarország jobban teljesít, csak kevesek férnek hozzá a bőség kosarához. Akadnak persze, akik igen, és ezt ki is használják személyes előmenetelükhöz. Hatalmuknál fogva hozzák helyzetbe önmagukat és a hátországukként szolgáló városukat, vagy éppen képviselői körzetüket, és kissé sajátosan értelmezik Jézus tanítását, miszerint „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené”. Ők úgy gondolják, nekik egyszerre minden jár: ami a császáré, és ami az Istené!

Ahogy közeledik az országgyűlési választás, úgy kerülnek ki a kormánypárti kommunikációból azok a korábbi kijelentések, hogy hiába a voksolás, 2018 bizony nem az ígéretek és az osztogatások éve lesz. Helyette a kormányzati potentátok éppen az ellenkezőjét teszik, és mindent elintéznek – leginkább maguknak. Mert övék az ország és a hatalom. S a dicsőség – legalábbis így gondolják. A nép, az istenadta nép gyermekei pedig örüljenek, hogy nekik is jut valami, már ha olyan településen laknak, ami a kivételezettek szívéhez közel áll. Ráadásul mintha „azonos kottából játszana” a sok kormánypárti képviselő, hiszen valamennyi településen kísértetiesen hasonló fejlesztéseket intéznek el a hátországuknak: sportberuházásokat, megalomán turisztikai elképzeléseket, csupa olyasmit, ami szavazatot hozhat. A pénz – a közpénz – körültekintő elköltése pedig abszolút nem számít.

Felcsút ott tart, hogy saját kisvasútja, minden elképzelést felülmúló stadionja, akadémiája, annak majd 150 millió forintos teakonyhája van. Ja, és a jelenleg regnáló miniszterelnöke. Mezőkövesden és környékén hirtelen olcsóbb a benzin, mert a város szülöttje éppenséggel a NAV első embere, aki egy szép reggelen áttelefonált az illetékesnek, ugyan már, a földijeim ne fizessenek annyit az üzemanyagért. Tegyük hozzá, amikor egy ellenzékben lévő városvezető szerette volna ugyanezt elintézni, valahogy nem siettek az olajvállalat árképző emberei a segítségére.

Természetesen nem az értelmes, a település vagy régió előrejutását segítő beruházásokkal, fejlesztésekkel van a baj – még a feltűnő túlárazások ellenére sem –, hanem azokkal, amelyek csak az értelmetlen költekezést és a kivagyiságot testesítik meg. A stadionfejlesztési program koncepciója sem azért beszédtéma szinte naponta, mert a létesítmények terén ne lett volna több évtizedes lemaradásunk, hanem annak a végrehajtása miatt, és mert az üzemeltetés megoldatlan. De ez nem csak a stadionokra, az egyéb látványberuházásokra is igaz. Vajon miért kell megépíteni egy 17 ezres kisvárosban az ország harmadik legnagyobb csúszdaparkját, vagy milliárdokért azt a termálvizes lórehabilitációs központot, amiről még a helyiek sem tudják Kisvárdán, eszik vagy éppen isszák majd? Ugyancsak megkérdőjelezhető az a döntés, amikor egy valamivel nagyobb településen, Vácon pár száz méterre egymástól két sportcsarnokot húznak fel: egy kézilabda-, illetve egy sport-, és rendezvénycsarnokot. Vagy miért van hirtelen szükség Seszták Miklós fejlesztési miniszter és Hende Csaba országgyűlési alelnök városaiban olyan teniszcentrumra, amelynek kihasználtsága finoman szólva is kérdőjeles?

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A kíméletlen önérdekhajszolás a rend hiányához vezethet. Higgyünk abban, hogy nem ez a cél!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.24.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.