A semmibe hullani

2017. szeptember 8., péntek 00:01, frissítve: péntek 10:56

Amit a hét elején csak feltételeztünk, az mára sajnos bebizonyosodott. Borsodnádasdon járva szinte mindenki arról beszélt nekünk, hogy a herbál nevű filléres kábítószert fogyasztotta a holtan talált 17 éves Csenge gyilkosa, aztán a 20 esztendős elkövető maga ismerte be a hatóságoknak, hogy bódult volt, amikor iszonyatos és megmagyarázhatatlan tettét elkövette. Meg sem próbáljuk felsorolni, hogy hányadik tragédia ez, amiben szerepet játszott ez a biofűnek hazudott pokoli anyag.

Azzal sem kísérletezünk, hogy meghatározzuk, az ország mely vidékein igazán elterjedt ez a szer, hiszen kis túlzással kijelenthető, hogy ahol szegénység van, ott bizony a herbál is megjelenik. Ellenben – ha másból nem is – legalább ebből a megrázó borsodnádasdi esetből vagy a Hős utcai helyzetből vonjuk le a következtetést: ezt a kérdést nem intézhetjük el azzal, hogy hát ez csak a nyomorban élők ügye.

Mert ha nem teszünk mást, mint szőnyeg alá söpörjük ezt a problémát (is), akkor először is nem teszünk mást – és itt egy alapos, dzsumbujban szerzett gyakorlattal bíró, teleprehabilitációs szakember szavai következnek –, mint „felneveljük az unokáink ellenségeit”. Sommásnak ható, kemény kijelentés, de bontsuk csak szálaira, mert hát amennyire egyszerűnek tűnik összedobni a 20 perces bódulatot okozó, háromszáz forintos adagot, annyira sok területen tud meglehetősen nagy kárt tenni.

Először is most már látjuk, hogy nemcsak a szerhasználók között szedi áldozatait a herbál, illetve a sokszor ugyanott, ugyanattól a dílertől beszerezhető, intravénásan beadható kristály. Nem mintha elfogadható álláspont lenne, ha közönyösen végignéznénk, hogy ezek a szerhasználók távoznak az élők sorából, de a borsodnádasdi lány halála rá kell ébresszen mindenkit: a szer bizony ennyire könyörtelenül tud kitörni a lepukkant külvárosi bérházak és a faluvégi vályogtorzók közül.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Ehhez kapcsolódik a közbiztonság kérdése is. Az egy dolog, hogy senki sem szeret olyan helyen járkálni, ahol üveges szemű alakok állítják meg őket, hogy fenyegetőzve összelejmolják a napi szívnivalót, vagy csak úgy leordítják a fejét, teljesen mindegy, miért. Ahol ilyen állapotok uralkodnak, és az adófizető polgároknak az az érzésük támad, hogy a rendőrség emberei tehetetlenek – mi mást is gondolhatnának, amikor sokszor a saját szemükkel látják, hogy az egyenruhások csekkjéből szívják el a biofüvet a „megbüntetettek” –, vagy hogy a hatóság eleve lemondott bizonyos közterekről, ott nehéz lesz rendet tartani. Nem lesz egyszerű érvényesíteni az állam erőszak-monopóliumát sem, hiszen jó, ha tudjuk: ahol a piti bűnözők a nyílt utcán már mindent megengednek maguknak, ott a háttérben bizony a legtöbbször egy komoly, mindenre elszánt maffiahálózat áll.

Végül pedig ott a nemzetgazdaság kérdése. Akármennyire is túlzásnak tűnik, de ha minden így marad, akkor ez a fajta kábítószer-használat és persze a vele kéz a kézben járó szegénység igen negatívan hat majd egy sor olyan folyamatra, ami meghatározza a mindennapjainkat. Minél több embert hagy az állam leszedált, nyálcsorgató nincstelenné válni, annál nehezebben fogja előteremteni az adóforintokat, ami megmenthetné őket és gyermekeiket. Mert képzeljük csak el, milyen lesz azoknak a kiskamaszoknak a pár év múlva kezdődő felnőttkora, akiknek már most azzal telnek a mindennapjaik, hogy vérben úszó szemekkel támolyognak a rozsdatelepeken.

Vagy fantáziálás helyett hallgassuk meg, mit mond erről Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Úgy fogalmazott, hogy nemzedékek fognak az „iszonyatos ütemben terjedő” új pszichoaktív szerek miatt a „semmibe hullani”. Az államtitkár diagnózisa helyes, csak már egyre nehezebb jövő időben beszélni erről a kérdésről.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.08.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.