Április hatodika után

2014. április 3., csütörtök 00:01, frissítve: csütörtök 11:23

A nemzetközi megfigyelők a választások másnapján, vagyis április 7-én közzéteszik jelentésüket a magyar voksolás tapasztalatairól. Csak remélni tudjuk, hogy az eddigiekhez hasonló alapos és objektív munkát végeznek.

„A Fidesz elcsalta a választást!” és „illegitim lesz a harmadik Orbán-kabinet!”. A jelenlegi kormánypártok győzelme esetén ilyen és ehhez hasonló címlapokra számíthatunk a vasárnapi országgyűlési választás első, nem hivatalos eredményei után a baloldali nyomtatott és internetes sajtótól. Zárójelben: azoktól, akik már akkor is nevetségessé tették önmagukat, amikor népfrontba tömörülve tudatták országgal-világgal, hogy „megszűnt a sajtószabadság” Magyarországon. Persze, az sem volt igaz, de a hazugságért azóta sem vette elő őket senki. Zárójel bezárva. Most sem fogunk csalódni bennük: gyakorlatilag hosszú hónapok, sőt évek óta ahhoz készítik elő a terepet itthon és külföldön, hogy hiteltelenné tegyék az április 6-i választás eredményét.

Charles Gati magyar származású politológiaprofesszor – nem mellesleg a hazai balliberális elit lelkes támogatója – már 2012-ben arról beszélt, van rá lehetőség, hogy „a kormányt, ha lehet, demokratikus módon, ha nem lehet, másképpen, elmozdítsák”. De biztos emlékeznek még Viviane Redingre is. Az Európai Unió igazságügyi biztosa a zárt ajtók mögött megrendezett 2013-as Bilderberg-konferencián arról biztosította a résztvevőket, mindent megtesz annak érdekében, hogy gyengítse a magyar választások eredményének legitimitását. (Reding hivatala napokig hallgatásba burkolózott, és jóval a hír megjelenése után sikerült nagy nehezen kiizzadniuk egy cáfolat látszatát keltő közleményt.) Aztán itt van a „szárszói értelmiség” nagy kedvence, Kim Lane Scheppele, aki évek óta folyamatosan félti a magyar demokráciát. El nem hanyagolható körülményként az a Galamus.hu Scheppele „magyar hangja”, amely hamarabb közli fordításban a Princeton Egyetem jogászprofesszorának legfrissebb aggodalmait a magyar választási rendszerről, mint hogy azok valójában megjelenhetnének. Utóbb ráadásul az is kiderült, hogy Scheppele írásai alapvető jogi, tárgyi tévedéseken alapulnak.

Nem lenne teljes a kép a hazai „rásegítők” nélkül: Bajnai, Gyurcsány és Mesterházy hetente többször is elmondja, hogy fogja elcsalni a választást a Fidesz. Ez a rég megírt és a saját szempontjukból jól felépített forgatókönyv azonban februárban egy ponton megbicsaklott. Addig ugyanis azt hallhattuk, hogy a félelem légkörében megrendezett voksolást csak szoros nemzetközi felügyelet mellett lehet lebonyolítani. Mesterházy Attila, a baloldali pártok miniszterelnök-jelöltje viszont egy washingtoni előadáson kikotyogta: mégsem kellenek ide külföldi megfigyelők, mivel azok még legitimálnák a választásokat. Vagyis egyértelműen kiderült, hogy ez nem érdekük a balliberális pártoknak. Az EBESZ megfigyelői azonban megérkeztek, és elkezdték a munkát. Az elmúlt hetekben találkoztak az ellenzék és a kormánypártok képviselőivel, azok szakértőivel és civil szervezetekkel is. Utóbbiak nem tartoznak a jelenlegi kormány lelkes támogatói közé, így természetesen véleményük is eltérő az új választójogi, illetve választási eljárási szabályokról. Ezzel nincs is gond, a probléma ott kezdődik, amikor csúsztatásokat, sőt hazugságokat terjesztenek azokról. A nemzetközi megfigyelők a választások másnapján, vagyis április 7-én közzéteszik jelentésüket a magyar voksolás tapasztalatairól. Csak remélni tudjuk, hogy az eddigiekhez hasonló alapos és objektív munkát végeznek. Ha nem így történne, arra a Fidesznek is fel kell készülnie, ha nem akar újabb négy évet nemzetközi ellenszélben kormányozni, hisz mifelénk a győzelmet is magyarázni kell.

Tavaresék mindenesetre már ugrásra készen állnak.

Forrás: Magyar Nemzet

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.