Budapest barátai

Szabó Zsolt

Szabó Zsolt

2016. január 15., péntek 00:01

Ments meg, Uram, barátaimtól, ellenségeimmel magam is elbánok! – talán ez a Voltaire-nek tulajdonított mondás írja le legjobban mindazt, ami a kormány-főváros, illetve kormányfő-főpolgármester viszonyról kiderült az elmúlt napokban a BKV finanszírozásának ügyében. Különösen azután, hogy tegnap Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos sajtótájékoztatóján bejelentette: a kabinet Budapest legnagyobb barátja, támogatója, ezért úgy döntöttek, átveszik a fővárostól az agglomerációs közlekedést, így az utasok a jövőben is zavartalanul utazhatnak az érintett busz- és HÉV-vonalakon. Tehát úgy látszik, hogy Tarlós István kormánypárti főpolgármester feleslegesen „izmozott”, amikor a főváros környéki járatok leállásának lehetőségről beszélt.

Tarlós tegnap még kész volt szembeszállni akár Orbán Viktor miniszterelnökkel is Budapestért, a BKV-ért, hiszen őt a nép közvetlenül választotta meg tisztségére. Volt idő, amikor az ország vezetője maga is ezt kérte tőle. Mintha az egész BKV-finanszírozási ügy örvén éppen a Fidesz és a KDNP próbált volna „bohócot csinálni” saját politikusából, aki Budapestet az itt élők tapasztalatai és a közvélemény-kutatások szerint is sikerrel vezeti 2010 óta. Teszi ezt úgy, hogy a tömegközlekedés finanszírozásának lassan 26 éves problémájával a jelenlegi kormánypártok sem képesek megbirkózni.

Lázár János szerint Orbán Viktor miniszterelnök soha nem mondott olyat a kormánypárti főpolgármesternek, amit a Népszabadság állított, hogy „ha rajta múlna, nulla százalék EU-s fejlesztési forrást biztosítana Budapest számára, az uniós pénzeket vidékre irányítaná”. Így a város megkapja a korábban ígért 350 milliárd forintos uniós fejlesztési támogatását. A budapestiek közül sokan emlékeznek még a 2010 előtti időszakra, amikor az uniós pénzeket Demszky Gábor akkori városvezető vezényletével szinte kizárólag a lassan épülő 4-es metróra irányították, miközben a várost és a BKV-t nyakig eladósították, s egyre több busz, metrókocsi, villamos, troli gyulladt ki, izzott, füstölt és rázott. Az egykori szocialista kormány és a magát liberálisnak mondó főpolgármester folyamatos harcának áldozatai az itt élő emberek voltak, akikkel a romló szolgáltatásokért mind többet fizettettek.

Az ismétlődés veszélye rémlett fel most a Tarlós–Orbán-konfliktus formájában, amiben nem kis szerepe volt éppen Lázár Jánosnak, a főváros–vidék ellentétet rendre kiélező korábbi hódmezővásárhelyi polgármesternek. Ahogy Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek is, akinek volt belvárosi polgármesterként ismernie kellene, hogy „mitől megy a villamos”. Gyakorló polgármester Józsefvárosban Kocsis Máté fővárosi tanácsnok is, aki eddig leginkább a Fidesz budapesti „transzmissziós szíjaként” működött például a Mahir-oszlopok ügyében, amelynek jogellenes fővárosi bontását minap állította le a bíróság.

Budapest „barátai” közé tartozik még Varga Mihály nemzetgazdasági, valamint a ma Tarlós Istvánnal tárgyaló Seszták Miklós nemzetfejlesztési miniszter is. Ők eddig úgy segítettek a BKV-n, hogy tízmilliárdokat elvontak a fővárostól, illetve nem fizettek ki élő szerződések után, miközben az önkormányzatot spórolásra ösztökélték. Csoda-e, ha a főpolgármester éles fájdalommal reagál szövetségesei késdöféseire?

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Édes mindegy, hogy ezeket a döféseket mai hatalmi vágy, majdani pozíció elérése vagy az elmulasztott fővárosi önkormányzati átalakítás szándéka vezette. Az ilyen baráti tevékenységeket mindig Budapest és környékének lakói fizetik meg, és következményeit – mint 2002-ben – a kormánypártok viselik.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.01.15.

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.