Calais mint kórkép

2016. október 25., kedd 00:01, frissítve: kedd 07:28

Lecsőcselékezni a túlfejlett demokráciában senkit, semmilyen laza vagy jól körülhatárolható társadalmi csoportot nem illik, sőt talán nem is szabad, egyes szabadelvű körökben pedig egyenesen tiltott. De ha abból indulunk ki, hogy a háborúk nem szelektív módon, hanem a társadalmak minden rétegére kiterjedő módon tesznek tönkre életeket, és bombázzák ki házaikból az embereket, akkor az agysebésztől a villanyszerelőn át az esélytelen, minden rosszra kapható, alacsony erkölcsi öntudattal bíró egyénekig mindenki elindult a nyugati boldogulás irányába.

Az európai uniós államok közül Németországban próbál a legtöbb menedékkérő megkapaszkodni, ott adta be kérelmét, persze értelemszerűen innen is kell hogy útra keljen az, akinek menekültkérelmét már visszautasították. Az Európába érkező tömegek tehát előbb-utóbb felszívódnak, a politikai döntéshozók számára láthatatlanná válnak. Nem így a mindenkori helyi lakosság számára... Ha idén nem érkezik hasonló mennyiségű utánpótlás, évek, évtizedek alatt így-úgy, de a menekültek az őket feltétel nélkül támogató média hathatós segítségével beilleszkednek a helyi társadalmakba, persze kicsit át is formálva azokat.

Mindehhez képest Calais illegálismigráns-táborának több ezer lakója a bevándorlási kemény mag. A szabályokat követni nem is akarók főként tájékozatlanságból, a végső kétségbeesésből eredően, és egyes végtelenül be- és elfogadó menekültügyi civil szervezetek nem lankadó támogatását élvezve csökönyösen ragaszkodnak a Csatornán való átkeléshez (tegnapi hírek szerint „csupán” kétezer migráns tagadta meg a buszra szállást a kiürítési akció­ban). A táborlakók maguk is elhiszik, hogy a határok nélküli Európa teljes jogú, papírok nélküli haszonélvezői, csak azért, mert az európai kontinens északnyugati sarkába keveredtek. Ők azok, akik végképp lemondtak saját életük saját kézbe vételéről, ehelyett Londontól, e fényektől ölelt elíziumtól várják torzan elképzelt jövőjük jobbra fordulását. Vágyálmukat többször is láthattuk falra festve a táborban: London calling – Hív London.

Ezek azok az emberek, akik legalább négy országban tagadták meg a menedékkérelem benyújtását, és legtöbbjük a francia hatóságokkal sem hajlandó együttműködni, törvényen kívül élve hosszú hónapok óta. A francia kikötőváros melletti „dzsungel” már régen nemzetbiztonsági kockázat, az európai bevándorlás nagy vakfoltja, amely tízezerhez közelítő lakosságával átlépett a tolerálhatóság határán, és nem csak amiatt, hogy a kamionokra ugrálás napi rutinná vált. Calais meghívóvá vált a népvándorlás esélytelenjei számára, ám egyben politikai zsarolópotenciál is lett szűk fél évvel a francia elnökválasztás előtt. Mindemellett higiénés időzített bomba, a szegregáció gyorskeltetője, hogy más hasonlattal már ne éljünk. Félreértés ne essék, még köztük is vannak embertelen helyzetben tengődők, például kísérő nélküli kiskorúak, akik a legnagyobb áldozatai a kialakult helyzetnek, nem utolsósorban azért, mert egyszerűen senkinek semmilyen ötlete nem volt arra, hogy a földből ne nőhessen ki ez a törvényen kívüli terület. Jól teszik tehát a franciák, hogy véget vetnek ennek az értelmetlen szenvedésnek.

Ám ugyanakkor hatalmas felelősség is a Valls-kormány részéről a Calais-­problémahalmaz több száz francia településre való szétterítése. Mert amiről rendszerint nem számol be a francia média, az éppen a sok helyi tüntetés, amelyeken tiltakozók teszik egyértelművé, hogy nem kérnek a migránsokból. Szóval az európai migránspolitika rögvalósággal történő nagy találkozása lesz ez, ráadásul a francia választási kampány hajrájában, ami elég biztosíték arra, hogy egyáltalán ne szülessen megoldás a kérdésben. Elnézve az elmúlt másfél évet, ebben persze nemcsak Franciaországnak, hanem az Európai Uniónak is nagy gyakorlata van.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.10.25.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.