Centenárium és vakság

2018. január 13., szombat 00:01

Nemcsak kezdő sakkjátékosok, hanem nagymesterek esetében is előfordul, hogy váratlanul látványos hibát követnek el, ami gyakran a parti elbukásához vezet. A szakzsargonban ezt nevezik sakkvakságnak. Valami ilyesmi történhetett most a székelyföldi autonómiatörekvések ellen egészen durva kirohanást intéző, többek között szenvedélyes sakkozóként ismert román miniszterelnökkel is. Arról a Mihai Tudoséról van szó, aki eddigi, alig több mint féléves kormányfői mandátuma idején nemigen ragadtatta magát magyarellenes nyilatkozatokra, tavaly ősszel például némi meglepetésre megfeddte a saját külügyminiszterét amiatt, hogy a bukaresti tárca túlságosan kemény választ adott Magyarországnak a marosvásárhelyi iskolaüggyel kapcsolatban.

Ezúttal azonban egészen rosszat lépett a magyar kisebbség követeléseivel szembeni retorziók emlegetésével, ami nem csupán megengedhetetlen egy kormányfő részéről, hanem annak kapcsán is rengeteg kérdést felvet, hogy miként szerezhetett Románia miniszterelnöke doktori fokozatot a nemzetbiztonság témakörében. Vagy éppen ennek alapján tehetjük fel a kérdést, hogy miért tekint nemzetbiztonsági kockázatként a román állam az erdélyi magyarok autonómiakövetelésére. A szociáldemokrata politikus nyilatkozatának még akkor sincs helye, ha az igazság kedvéért nem árt tisztázni: Tudose az ominózus tévéinterjúban nem a székelyeket fenyegette „fellógatással”, hanem sokkal inkább a román állam, a helyi önkormányzatok ama képviselőit, akik megengedik, hogy közintézményre kitűzzék a székely vagy a magyar zászlót. Ami persze ugyancsak súlyos fenyegetés egy magas rangú közméltóság szájából, és alkalmas arra, hogy félelmet keltsen egy közösség körében. Ugyanakkor a kijelentést – amelyet minimum bocsánatkérésnek kell követnie a miniszterelnök részéről – mindenképpen tágabb összefüggésbe kell helyeznünk ahhoz, hogy megértsük annak eredőjét és lehetséges következményeit. Bukarestben immár nyílt konfliktus dúl a miniszterelnök és a balliberális koalíció fő erejét adó szociáldemokrata párt elnöke, Liviu Dragnea között, és egyre nagyobb az esélye, hogy a baloldali alakulat a tavaly nyári precedenshez hasonlóan másodszor is megbuktatja a saját kormányát.

Az idei ugyanakkor centenáriumi év, amikor Bukarest az Erdély és a román királyság egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat elfogadásának százéves évfordulóját ünnepli. Márpedig a nagyromán nemzetállami eszmék hangoztatásába eddig sem fértek bele az országban élő nemzeti kisebbségek Bukarest által eltúlzottnak tartott követelései, legyen szó a nemzeti jelképek (mint például a székely vagy a magyar zászló) használatáról vagy az önrendelkezési törekvésekről. A román politikusok tagadják, hogy a gyulafehérvári román nemzetgyűlés széles körű autonómiát ígért az ország területén élő kisebbségeknek, és – akárcsak a spanyol hatóságok a katalán függetlenségről – még csak párbeszédre sem hajlandók a kérdésről. Ebben a felfokozott hangulatban született meg a napokban a romániai magyar alakulatok autonómianyilatkozata, aminek az időzítése éppen a borítékolható román elutasítás, valamint a centenáriumhoz köthető történelmi aktus román és magyar részről történő eltérő megítélése miatt vitatható. És az sem mellékes, hogy a román politikusok és véleményformálók a magyarországi választások közeledtével magyarázzák az autonómiaigény „felmelegítését”, Budapest „beavatkozását” sejtve az erdélyi magyar pártok kiállása mögött. Ez és a román kormányfő szerencsétlen kijelentése is azt mutatja: igazuk volt azoknak, akik azt jósolták, hogy 2018 nem lesz alkalmas a román–magyar párbeszédre, a vitás kérdések rendezésére, és hogy sokkal inkább egymás sérelmei kerülnek felszínre. Ami már csak azért is sajnálatos, mert az elmúlt száz év keserű tapasztalatai helyett végre itt lenne az ideje az előretekintésnek a kétoldalú kapcsolatokban.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.13.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.