Háromból egy vébé

2017. július 15., szombat 00:01, frissítve: szombat 07:26

Amikor tegnap reggel felkeltem, gondolkodás nélkül vettem ki a szekrényből a – ki tudja már, milyen sajtóeseményen kapott – Budapest 2017-es pólómat. A tükör előtti fogmosás közben rá-rátévedt a szemem a szívtájékon található vizesvébé-emblémára. – Ma kezdődik, tényleg ma kezdődik! – spannoltam magam ébresztő gyanánt. Az üveglapról olyasféle lény nézett vissza rám, mint Antoine de Saint-Exupéry rókája A kis hercegből: „Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság.” Tegnapelőttig az járt a fejemben, hogy Budapest és Balatonfüred nem is egy világbajnokságot rendez július 14-től 30-ig, hanem hármat: egyet a hat sportágnak (úszás, nyílt vízi úszás, műúszás, műugrás, óriás-toronyugrás és vízilabda), egyet a mutyinak (sokszorosára dráguló rendezés, tollvonásra egyszerűsödő létesítmények, befejezetlen építkezések, követhetetlen és indokolatlannak látszó költések) és egyet személyesen Hosszú Katinka és a GAPS (profi úszószövetség), valamint a vizes sportok nemzetközi szövetsége (FINA) között. Az Iron Lady személyes, azért eléggé szakmainak is tűnő meccsét, úgy látszik, augusztusig felfüggesztették – majd lessük a vébé után a Facebookot –, a mutyi-világbajnokság megannyi „versenyszámának” hírét pedig most két héten át, mondjuk ki: méltán fogja elnyomni az idei második legnagyobb sportos világesemény. (A sovinizmust kerülve rögzítsük: az első a nyár végi atlétikai vb lesz.)

Olvasóinknak talán feltűnt, hogy a második és a harmadik eseménysorral a Magyar Nemzet első oldalain foglalkoztunk, megtisztelve figyelmükért mindazokat, akik a hátrébb található sportoldalakon a sportra kíváncsiak, nem pedig az azt övező, sokszor nem is sportszerű vitákra vagy Soros Györgyre.

Nagyon is érthető ugyanakkor, hogy a figyelem az elmúlt hetekben, hónapokban a rendezés elszabaduló költségeire, az esemény politikai vagy közéleti vonatkozásaira összpontosult. Ennek azonban a megnyitóval vége. A főszerep pár napig most a sporté, az aktuális kormányzati közellenségkép és az elszálló költségek helyett az úszókról, így Hosszú Katinkáról és vízbeli „támadóiról”, a pillanatokon belül berobbanó Milák Kristófról, Kenderesi „Sajtburesz” Tamásról, Csehről, Gyurtáról, az óriási kedvenc Kapás Bogiról vagy épp Bíró Attila vagány vízilabdázó hölgyeiről, az összes műugrószám megnyerésére vágyó kínai válogatottról, no meg a Duna Aréna mindenféle országbeli szakemberek szerint is páratlan miliőjéről fogunk írni.

Háborúban hallgatnak a múzsák, a múzsák között viszont a fegyverek nem ropognak. Elcsendesülnek most az azeri wifi, a balatonfüredi félkész parkoló, a margitszigeti futókörre pakolt kerítés, a méregdrága dunai ugrótorony, az utolsó pillanatban toborzott sofőrök és operatőrök vagy a 325 millióért „köznembeszerzett” balatoni rendőrhajók által keltett hullámok. A világ most tényleg ránk figyel, mégpedig lélegzet-visszafojtva. (És szerencsére nem is azért, amiért mostanság általában szokott.) A Halászbástyára, Széchenyi megvalósult víziójára, a Pestet Budával összekötő Lánchídra, a vári panorámára, a Gellért-hegyre, a gyönyörű Dunára és a festői Balatonra. Hogy kellett-e ez nekünk, és hogy a bármilyen értelemben vett haszon felül tudja-e múlni a 130 milliárd forintos ráfordítást – aminek egy részét valóban több évtizedes infrastrukturális lemaradásunk behozására költötték el –, nos: ezzel a vébé végén keményen el kell számoltatni az ország vezetését. Akkor derül ki az is, a 2024-es olimpiai álom kormányzat általi elhajítása helyett milyen víziót tár elénk egy „részolimpia” sikeres, avagy sikertelen megrendezése.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.15.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.