HITeles hisztériakeltés

B. Molnár László

2018. január 10., szerda 00:01, frissítve: szerda 09:12

A gyűlöletkampányt, úgy tűnik, immár végleg megpróbálják mindenhova eljuttatni a kormánytagok, ráadásul legújabb célpontjukká a gyermekeink váltak. Vélhetően sokan kapták fel a fejüket akkor, amikor híre ment annak, hogy december végén, a karácsonyi ünnepeket követően terrorellenes intézkedési tervet kér a kormány – jobban mondva az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – az óvodáktól és az iskoláktól. Az intézményeknek júniusig kell összeírniuk, hogy miután potenciális terrorveszély fenyeget, vajon vészhelyzet esetén milyen intézkedéseket hoznának. Nevet is találtak az ötletüknek: Honvédelmi Intézkedési Terv, azaz HIT.

Ennek alapján minden intézménynek fel kell készülnie egy esetlegesen bevezetendő különleges jogrendre, ami alapján az iskolák és óvodák számára egyértelművé válik, hogy miként viselkedjenek és cselekedjenek terrorveszély, váratlan támadás, illetve szükségállapot esetén. Sőt, a HIT alapján kell meghatározni a riasztásértesítési feladatok végrehajtását, az abban érintettek meghatározott helyen és időn belüli rendelkezésre állását, a készenléti szolgálatba lépés, a honvédelmi feladat vagy a válságkezelés katonai feladati támogatásának feltételeit. És ha valamelyik tanintézet vagy az ott tanítók nem tudnának a fenti kéréssel mit kezdeni, nos, az Emmi egy 34 oldalas mintát is küldött az iskoláknak, hogy mindenki tudja, mikor, merre hány méter. Egyébként sem áll távol a kormánytól a gyermekek politikai célú felhasználása, elég, ha csak a putnoki esőben ázó kisiskolásokra vagy a csepregi utcán térdeplő óvodásokra gondolunk.

Úgy vélem – és azt remélem, hogy ezzel messze nem vagyok egyedül –, hogy ideje lenne már véget vetni annak, hogy az önös politikai érdekek miatt gyermekeink is egy hecckampány részeivé váljanak. Sokan az iskolák militarizálásának következő lépcsőfokát látják a HIT-ben, amely pontosan illeszkedik abba a sorba, amelyben már az iskolai lőtereket is megtalálhatjuk. Nem véletlen, hogy minden szakmai szervezet azonnal felszólalt ellene, mert a HIT bevezetését kampányfogásnak és értelmetlen riogatásnak tartják, amely a kormány migránsozó retorikájába illeszkedik. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egyértelműen kijelentette, egy esetleges ilyen terv kidolgozása, mint a HIT, nem tartozik bele a pedagógusi munkába, míg a Tanítanék Mozgalom arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskolák szmsz-e már most is tartalmaz természeti katasztrófára, illetve tűz- és bombaveszélyre vonatkozó fejezetet.

Igen hamar kiderült, hogy a HIT indoklásának fogaskerekei közé is porszem csúszott. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára ugyanis a munkaterv bevezetését a NATO által előírt kötelezettségekkel indokolta, és kijelentette, NATO-tagállamként eleget kell tennünk jogszabályi kötelezettségünknek. A gond csak az, hogy mindezt maga a NATO cáfolta meg. Ráadásul a valamennyi tanintézetben meglévő tűzvédelmi szabályzatot sem az iskola pedagógusainak, hanem az arra szakosodott cégeknek kell elkészíteniük.

Éppen elég úton-útfélen látni a gyűlöletre szító felhívásokat, a több tízmilliárdért készíttetett óriásplakátokat. A gyermekeinket ne adjuk már oda, hogy velük is kampányolhasson Orbán Viktor és kormánya! Ez nemcsak jogilag, hanem erkölcsileg is aggályos, és teljesen felesleges félelmet és hisztériát kelthet ott, ahol a legdrágább kincseinket, a gyermekeinket készítik fel a nagybetűs életre. Hiszen ki lenne nyugodt napjának bármelyik pillanatában, ha azt hallja, már az óvodásaink sincsenek biztonságban?

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Azt hittem, már a múlt porló emlékévé vált az a fajta hazafias nevelés, ami még a mi fiatalkorunkat beárnyékolta az átkosban. A Rákosi-érában létezett vagy jelenleg az észak-koreai rezsimben éli virágkorát az a fajta paranoid militarizmus, amit most visszahoznának gyermekeink közé. Az igazi HIT sok mindenre jó, de a gyűlöletkeltésre, gyermekeink érzelmi manipulációjára biztosan nem. Hát, már csak ezért se kéne hagyni, hogy a hitünk más legyen.

Mert egészséges társadalom nem származhat ebből.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.10.

A szerkesztő ajánlja

Vég Márton

Orbán és Soros egy csapatban játszik? „Soros-szervezetet” pénzel a BM

Több millió forint állami pénzt kapott egy menekülteket segítő szervezet, amely tagja a milliárdos civil hálózatának is.

Molnár Csaba

El sem tudja képzelni, mennyi vér tapad egy avokádós pirítóshoz

Fegyveres bandák támadják a farmokat Mexikóban, ahol a drogcsempészet mellett az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet.

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.