Józanabb ukránok

2017. szeptember 29., péntek 00:01, frissítve: péntek 10:33

Fölösleges berezelni, az Európai Unió helyreteszi a hőbörgő magyarokat. Azokat úgysem szereti most senki, nagy a pofájuk, kötözködnek a nyugati hatalmakkal, idióta kampányokat csinálnak, és különben is, választások lesznek náluk 2018 tavaszán, amiatt pattognak. Ilyen és hasonló szövegekben elemzi az ukrán oktatási törvény ominózus hetedik paragrafusa miatt kibontakozott nemzetközi fejleményeket az ukrán politika és a sajtó, karöltve-vállvetve mintegy. Ukrajna ebben a képletben természetesen ártatlan, mint a ma született bárány, a jogszabály meg – amely lényegében bezáratná az oroszok és a románok mellett az önálló magyar iskolákat is – annyira alkotmányos és európai, hogy a fal adja a másikat.

A cinikus és primitív kommentárok olyanok, amilyenek – de semmiképp sem egyediek, hasonló színvonalú publikációkkal itthon is találkozunk –, több nyugtalanságra ad okot, hogy az ottani médiában mind gyakrabban tűnnek fel a gúny és a megvetés tárgyaként az úgymond ukránul nem beszélő kárpátaljai magyarok. Nyilvánvaló: minden csata az ő bőrükre megy, ahol zuhognak a pofonok, ott az érdeklődés mellett a gyűlölet is fokozódik. Az elmúlt napokban-hetekben voltak pillanatok, amikor úgy érezhettük, a legrosszabb irányba mennek a dolgok – főként azután, hogy a kárpátaljai megyei tanács nagy többséggel a törvény alá nem írására biztatta az államfőt, és emiatt felmerült a testület feloszlatásának az ötlete is –, és akár komoly, a szóháborúkon, ideges üzenetváltásokon túlmutató események is kibontakozhatnak közel a határainkhoz. Egy országban, ahol fegyverek tömkelege hever a pincékben és a padlásokon, minden megtörténhet.

Nem kérdés, hogy egyrészt nagyon jól meglettünk volna mindezek nélkül. Ám másrészt eszemben sincs csitítani a magyar kormányzatot. Ezt a meccset muszáj lejátszani, akkor is, ha kétséges, hogy megnyerhető-e. A feloldás csak nemzetközi lehet, és jelen állás szerint fogalmunk sincs, hogy az Európai Uniónak – vagy bármely hozzá kapcsolható szervezetnek – mi a véleménye erről a mifelénk „nyelvtörvényként” emlegetett passzusról. Illúzióink nincsenek, komoly pozitív meglepetés lenne, ha a Nyugat egyszer csak – pláne rövid időn belül – azt mondaná, drága ukrán barátaink, azt a hetediket töröljétek azonnal, mert hát alapos és előremutató reformtervetek nélküle is kerek egész marad. Nem véletlen, hogy az unió eddig nemigen szólt semmit, noha már három és fél hét eltelt a törvény elfogadása óta. Ezzel együtt ha Magyarország beváltja fenyegetését, és tényleg blokkolni fogja Ukrajna integrációs törekvéseit, akkor az mindenképpen olyan szituáció lesz, amiről képtelenség nem tudomást venni.

Miközben tehát sem a vége, sem a valószínű kifejlete nem látszik a történetnek – suttyomban, a kertek alatt az ukránok sem visszakozhatnak, nem is igazán szeretnének –, öröm felfedezni, hogy akadnak azért józanabb hangok ott is. Ilyen a volt budapesti nagykövet Dmitro Tkacsé, aki fel merte vetni, hogy súlyos hibát követ el az ukrán politika, amikor az eszkalációra játszik, ahelyett hogy sürgősen kikérné a kijevi Alkotmánybíróság és a velencei bizottság véleményét. De Ilyen volt Petro Hojsz ungvári újságíró UNIAN-nak írott cikke is, melyben szóvá tette, hogy hazája az elmúlt huszonöt évben semmit sem tett azért, hogy a magyarok jobban tudják az államnyelvet, és megírta azt is, hogy milyen és mennyi segítséget kapnak Magyarországtól a kárpátaljaiak – nem kizárólag a magyarok –, illetve a magyarországi ukránok. Következtetése szerint több józanságra és kevesebb radikalizmusra lenne szükség minden tekintetben. Ezzel Budapestről csak egyetérteni lehet, akkor is, ha olyan kompromisszumot, amely a gonosz és faragatlan hetedik paragrafust nem eltörli, csak finomítja, nemigen bírunk egyelőre elképzelni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.29.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.