Kézi vezérlés

Erdősi Csaba

2017. november 15., szerda 00:01, frissítve: szerda 09:08

Emlékszem, milyen megdöbbenéssel fogadta annak idején Simor András a ciprusi cégébe mentett vagyonáról szóló cikkeket. Egyszerűen nem fogta fel, mi azzal a probléma, ha a jegybankelnök kihasználja egy egyébként uniós tagország kedvező adózási feltételeit. Aztán mégis megértette valahogy, vagy megértették vele, és fogcsikorgatva ugyan, de rendezte a helyzetet – amely nem jogi, hanem a tisztesség és az összeférhetetlenség tárgykörébe tartozó problémákat vetett föl. Ma ilyesmivel alighanem már senki sem kénytelen gyötörni magát Magyarországon, ha elég magas pozícióban ül.

Súlyához képest visszhangtalan maradt az a múlt hét végi hír, hogy Tállai András, Mezőkövesd korábbi polgármestere, a térség fideszes országgyűlési képviselője, nem mellesleg államtitkár, legeslegfőként pedig az adóhivatal regnáló elnöke azzal büszkélkedett el közösségi oldalán, hogy elintézte városa egyik benzinkútján az árak csökkentését. A helyi hozzászólók jelentős része ünnepelte a politikust, amiért meghallotta a nép hangját. Mások más oldalakon persze megdöbbentek: hogyan fordulhat elő ilyesmi egy piacgazdaságnak mondott rendszerben? Felháborodásuk érthető, az ügy jóval túlmutat azon, hogy az a bizonyos Mol kút valóban drágábban adta-e az üzemanyagot, mint indokolt, vagy sem. Arra világít rá, hogy idehaza a politika úgy általában túlterjeszkedett a saját hatáskörén, a politikusok pedig emiatt észre sem veszik, mikor lépnek át egy olyan határt, amit átlépniük tilos volna – s közben még arról is meg vannak győződve, hogy jó szándékkal járnak el.

Idehaza rendre felbukkannak olyan elképzelések, hogy egy vállalat eladási árait a költségeihez képest kellene meghatározni. Ez borzalmas ötlet, ami a modernizáció ellen hat. Ha valamely terméken mondjuk két forint a fentről megállapított, tisztességesnek kikiáltott haszonkulcs, akkor az azt előállító cégnek nem érdeke, hogy fejlesztésekkel, innovációval, beruházásokkal lejjebb vigye az önköltségét, hiszen így is, úgy is két forint a haszna. Ezzel ellentétes logikára épül a piacgazdaság, amelyben nem számít az önköltség, hiszen minden termék árát a kereslet határozza meg. Ebben a környezetben hosszú távon az a cég marad talpon, amelyik hatékonyabb a többieknél, vagyis a piaci ár mellett is képes nagyobb profitot termelni, mint versenytársai. Rebesgetik, hogy Mezőkövesden nemcsak a Tállai András által említett Mol kút, hanem a többi is jóval magasabb árakon dolgozott, mint a környékbeli töltőállomások, ám ha ez így volt is, arra akkor sem az a megoldás, amivel az adóhivatali elnök eldicsekedett. Ha felvetődik az egymással elvileg ellenérdekelt felek között az áregyeztetés, a kartell gyanúja, annak megállapítására és esetleges szankcionálására egy demokráciában meg kell hogy legyen a jogszerű, intézményesített forma és végrehajtó intézmény. Van is ilyen nálunk, úgy hívják, hogy Gazdasági Versenyhivatal. Az ügyben még csak szóba sem került a neve.

Ha a kormány úgy látja, hogy gátolja a magyar gazdaság növekedését a magas üzemanyagár, bátran felléphet ellene. De nem az egyes kutakon, hanem a törvényhozásban. Csökkentheti például a benzin és a gázolaj adótartalmát. Annak viszont rossz üzenete van, ha politikusok kétes partizánakcióira bízza a dolgot, hiszen ezzel azt üzeni, hogy itt kézi vezérléssel működik a szabadpiac. Erre erősített rá a miniszterelnök is, amikor egy televíziónak nyilatkozva gratulációját nyilvánította ki államtitkárának, és mindenkit arra biztatott, járjon el hasonlóképpen. Csak remélni lehet, hogy a kormánypárti politikusok nem fogadják meg szavait, mert ha hasonló ügyekbe ártják magukat, annak komoly következményei lehetnek az amúgy sem túl erős magyar versenyképességre nézve. Márpedig annak nem lehet csak úgy odaszólni, hogy legyen szíves javulni végre!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.15.

A szerkesztő ajánlja