Kinek üzent Trump?

2017. április 12., szerda 00:01, frissítve: szerda 10:51

Ha valaki meg akarta akadályozni Donald Trump és Vlagyimir Putyin közeledését, akkor erre a szíriai Idlib tartományban végrehajtott vegyi támadásnál aligha dolgozhatott volna ki ördögibb tervet. De Basár al-Aszadra sem lehetett volna ennél hatékonyabban nyomást gyakorolni. Az is igaz, hogy a barbár akció kapóra jött Donald Trumpnak is, hogy az erre adott válaszcsapással szélesítse az utóbbi időben ugyancsak beszűkült belpolitikai mozgásterét. S talán a külpolitikait is, hiszen így Rex Tillerson amerikai külügyminiszter az erő pozíciójából tárgyalhat ma Moszkvában. Sőt, az amerikai keménységből érthet még Kína is, akinek első embere a rakétatámadásról éppen amerikai kollégájától értesülhetett közösen elköltött vacsorájuk végén. E felvetéssel természetesen nem Damaszkuszt vagy Moszkvát akarom kivonni a felelősség alól, csupán arra próbálok rávilágítani, hogy az első pillanatban, talán elsietve kimondott verdikt egyáltalán nem tűnik logikusnak – és nem tudjuk, kinek a számlájára írható ez a gyalázat.

A támadás következményei már valamivel egyértelműbbek. Egyrészt most az egész nyugati világ újra a szíriai elnök távozását követeli. Még Trump is, akinek külügyminisztere alig két hete egyenesen arról beszélt, hogy a szíriai hatalomváltás egyáltalán nem célja az amerikai hadműveleteknek, valamint Aszad akár részt is vehet a következő elnökválasztáson. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kampányban a jelenlegi elnök akkor még jelöltként elutasította a beavatkozás eddigi amerikai politikáját, a rendszerek megbuktatása helyett elsődleges célként a terrorizmus elleni harcot jelölte meg. Mit mondjunk? Ehhez képest ugyancsak változóban van az amerikai álláspont. Ám még mielőtt egyértelműen kijelentenénk, hogy Washington új célokat követ Szíriában, próbáljuk meg meghatározni, kinek is üzent a Tomahawk rakétákkal Trump. S tegyük fel rögtön azt a kérdést is: ha Aszadnak, akkor miért volt ennyire kimért ez a csapás? A támadásnak ugyanis minden pusztítás ellenére nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Persze még nem kizárt, hogy változóban van a Fehér Ház Szíria-politikája, ám új stratégiáról csak akkor beszélhetünk, ha a mostanit újabb és újabb – nem csupán célzott – csapások követik, amelyek egyértelműen Aszad megbuktatását célozzák. Ennek esetleges jele lenne a szír kormányerők visszaszorulása, az ellenzék megtámogatása minőségileg új fegyverzettel, így például modern nyugati légvédelmi rakétákkal. Jelenleg inkább az valószínűsíthető, hogy a harcias retorika elsődleges oka otthon, az amerikai belpolitikában keresendő. A közbeszéd most nem az elnök esetleges leváltásáról, csapatának orosz kapcsolatairól szól, hanem az ártatlan szíriai gyerekekről, Aszad diktatúrájáról és Moszkva érintettségéről, ami egyrészt hozhat szövetségeseket Trumpnak a vele szemben bizalmatlan republikánus körökben, továbbá egy időre legalábbis kifoghatja a szelet a demokraták vitorlájából.

Ez a forgatókönyv alighanem Moszkvának sem lenne igazán ellenére, hiszen csakis egy belpolitikai értelemben megerősödött Trump tehet konstruktív lépéseket Moszkva irányába. Míg az orosz sajtó jelentős része, illetve a Trumpba és győzelmébe a valóságnál többet belelátók, az orosz és amerikai érdekek sok tekintetben kibékíthetetlen voltáról tudomást nem véve a „nagy alkuról” álmodozók most kiábrándultak, a Kreml még nem mondott le arról, hogy néhány kérdésben, így például a szíriai rendezést és a terrorizmus elleni harcot illetően a két ország találhat közös pontokat. Illúziók már rég nincsenek, Rex Tillerson azonban ma informálisan megnyugtathatja Moszkvát, így a hangos humanitárius retorika folytatódása mögött megkezdődhet egyfajta közeledés. Ha azonban a külügyminiszter más üzenettel érkezett az orosz fővárosba, akkor rövid időn belül utólag megszépülhet akár Barack Obama nyolc éve is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.04.12.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.