Kohl nyomában

2017. szeptember 25., hétfő 00:01, frissítve: hétfő 08:34

Történelmi távlatok nyílnak meg a pártja magabiztos győzelme után negyedik ciklusára készülő Angela Merkel előtt. Immár nemcsak az első nő és az első keletnémet a kancellári székben, de a kormányfőként eltöltött idő tekintetében is nemsokára utolérheti a német kereszténydemokrácia két legendáját, Konrad Adenauert és Helmut Kohlt. Pedig az „ázott verébként” még az NDK-ban a politikai színtéren megjelenő Merkelből eleinte aligha nézték ki sokan, hogy történelmet ír majd. Aztán egyre csak lépegetett feljebb a ranglétrán, az egykor őt felkaroló Kohl kiszorításával pedig megmutatta, hogy mindent megtanult a Mestertől, és nagyon is otthon van a pártpolitikai intrikákban. Ezt megtapasztalhatták későbbi koalíciós partnerei is, hiszen magáévá téve programjuk fő pontjait, „fekete özvegyként” előbb a szabad demokratákat, majd a szocdemeket falta fel. Közben a CDU élén eltöltött 17 év alatt eltűnt mellőle a pártban az összes vetélytársa, Németországot 2005 óta vezetve pedig egy ország „Muttijává” vált.

Kiskosztümjében, rombuszt formáló kéztartásával Merkel maga az állandóság. Nem véletlen, hogy e viharos időkben a németek benne látták a stabilitás garanciáját. A CDU alapozhatott arra, hogy a kancellár 12 éve alatt az átlagbér 800 euróval, nagyjából egy magyar keresettel nőtt, s ezért a 3703 euróért évi 1411 helyett csak 1364 órát kell dolgozni, a munkanélküliség pedig megfeleződött, mindössze 5,7 százalékos. E számok mögött persze ott van a társadalmon belüli különbségek megnövekedése, ám hiába összpontosul a szegényebbik fele kezében csupán az összvagyon egy százaléka, a lakosság négyötöde úgy érzi, hogy jobban él. A változásoktól idegenkedő többség Merkelnek így még a migránskérdésben tanúsított bizonytalanságát, önveszélyes liberalizmusát is megbocsátotta. Persze, a két nagy párt látványos gyengülése, valamint az idegenektől rettegők és lecsúszottak által támogatott Alternatíva Németországnak áttörése és a Die Linke viszonylag sikeres szereplése azért jelzi, hogy messze nincs minden rendben. A nagy váltás ideje azonban még nem jött el. A német politikában mérföldkő ugyan, hogy az uniópártoktól jobbra álló komoly erő jelent meg a Bundestagban, egyelőre azonban Merkel támaszkodhat a széles és alapvetően elégedett középosztályra. Komoly kihívást jelent a politikai paletta fragmentálódása is, ami nagyon megnehezíti nemcsak a stabil koalíció megalakítását, de adott esetben magát a kormányzást is. Ezzel azonban a politikai intrikákban megedződött Mutti nagy eséllyel megbirkózhat, a nemzetközi porondon viszont nehezebb dolga lesz. Míg a már említett nagy elődei közül Adenauer az egységes Európa atyjaként, Kohl pedig a német egység megteremtőjeként írta be nevét a történelembe, Merkel ilyen tettet nem tud felmutatni.

A britek kilépésével már végképp Németország maradt az Európai Unió meghatározó hatalma, ami nemcsak lehetőség, de hatalmas felelősséggel is jár. Amennyiben nem sikerül kimozdítani a megbicsaklott, belső törésvonalaktól megosztott integrációt a holtpontról, s az EU-ban a széttartás erősödik tovább, akkor azt Merkelhez köti az utókor. Éppen ezért aligha valószínű, hogy Berlin felsorakozzon Macron elitista víziói mögé, s ebben a formában támogassa a „mag-Európa” gondolatát. Nem csak azért, mert Németország érdekei mást diktálnak. Mindenekelőtt inkább azért, mert Franciaország belső gazdasági problémáit az unió ilyetén reformjával megoldani szándékozó terv megvalósulása az európai álom végét is jelentené. Ezt pedig Merkel nem vállalhatja.

Közép-Európa, benne mi, magyarok elsősorban ezért örülhetünk Angela Merkel győzelmének. Az ő olvasatában ugyanis e Németország számára fontos régió a maghoz tartozik. De megkönnyebbülhet a magyar kormány is, hiszen a német palettán még mindig a Muttitól várhatja a legtöbb megértést.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.25.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.