Konzervatív tragédia

2017. június 9., péntek 20:01, frissítve: szombat 11:10

Kezd nagyon érdekessé válni az európai politikai térkép. A hollandok harmadik hónapja képtelenek kormányt alakítani, pedig a muszlimevő fenevadat, Geert Wilderst és pártját sikerült megállítaniuk. A franciák tudtak ugyan kormányt alakítani, de úgy, hogy előtte a hagyományos, nagy pártokat a szemetesbe dobták. A briteknek pedig nem is kellett volna új kormányt alakítaniuk, mert a konzervatívoknak biztonságos többségük volt a képviselőházban, de mostanra egy eddig teljességgel elképzelhetetlen patthelyzet alakult ki. Már most sem kérdés, hogy Theresa May lépését, miszerint előre hozott választást ír ki a brexit legitimálásához, a fatális politikai tévedések között fogják oktatni a tankönyvek. Nagyjából annál a fejezetnél lesz helye, ahol David Cameronnak arról az ötletéről van szó, hogy 2015-ös kampányígéretének – népszavazás Nagy-Britannia EU-tagságáról – beváltására adja a fejét.

Késő már levonni a tanulságot. Maynek és csapatának nem esett le, hogy ez a keserű pirula, a brexit nem lehet legitimációs kérdés, 51,9 százaléknyi brexitszavazó egyszerűen nem adhatott akkora mellényt a konzervatívokra, hogy bárki pajzsra emelve, fénykörtől ölelve, dicsőségesen vonultassa ki az országot az EU-ból. Most rendesen visszaütött az a 48,1 százalék. És itt teljesen mindegy, hogy milyen különalkukkal, koalícióval tartja magát hatalomban Theresa May, pártja megkérdőjelezhetetlen népszerűségét, szilárd előnyét a Munkáspárttal szemben másfél hónap alatt ekkora mértékben legyalulni hatalmas bukással egyenértékű.

A Munkáspárt persze jogosan örül a megerősödésnek, ám helyzetét onnan érdemes szemlélni, hogy a liberális piacgazdaság feltétlen hívei körében, az üzleti világban egyáltalán nem népszerű, keményvonalas Jeremy Corbyn botrányos mélységekbe rántotta alakulatát elődje, a radikálisan piacbarát Ed Miliband lemondása után. Az ember csak bámult, milyen tempóban ássa saját sírját a formáció, amely egykor Tony Blairt adta a briteknek. Annyi történt, hogy erejüket felülmúlva visszakapaszkodtak a megszokott pozícióba, és betöltik a legerősebb ellenzéki párt szerepét. Ám mégis arról van szó, hogy Corbyn úgy győzte le Mayt, hogy közben nem ő kap kormányalakítási megbízást a királynőtől.

A másik az, hogy nem lettünk volna szívesen a brit választópolgár helyében sem. A britek tavaly június óta a brexittel fekszenek és ébrednek, az ügyben mégsem történt előrelépés, ám annál több jóslat, számítás, céges előrejelzés látott napvilágot, hogy hogyan kell elképzelni a majdani jó világot, ahol már nem rángat zsinóron Brüsszel. A homályban Theresa May sem adott pontos eligazítást, sőt kiderült, jócskán „túltolta” a jövőbe látó pozitív jelzőket – erős és büszke Nagy-Britannia –, pedig nem is magyarországi kormányplakátról olvasta a szavakat. A politikai szerencse forgandó, ez most sokadszorra is bebizonyosodott. May megkapaszkodott, de ott lohol nyomában az ellenzék, és naponta fogja a fejéhez vágni, hogy az Európai Uniótól való durva elszakadás (hard brexit) útja nem járható. Közben a konzervatív szavazók már nemcsak akarják, hanem üvöltik a brexitet. Ám a kilépési tárgyalások kezdete a patthelyzet miatt még jobban kitolódik, immár eposzi méretűvé nagyítva a konzervatívok önmaguk előidézte kálváriáját.

A történések emellett azt mutatják, a britek komolyan veszik jövőjüket és az EU-val való további együttműködést. Ha csupán innen szemléljük a választást, Maynek egyetlenegy út maradt politikai túléléséhez, az, hogy nemzeti konszenzust teremtve vezesse ki országát az unióból. A francia és a szigetországi példa legalábbis megmutatta, nem feltétlenül unortodox módszerekkel kell nekiesni Brüsszelnek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.10.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.