Na gyerünk, Szijjártó!

2017. szeptember 20., szerda 00:01, frissítve: szerda 14:16

Egyhangúlag bólintott kedden a magyar parlament az ukrán oktatási törvényt elítélő ötpárti határozati javaslatra. Az Országgyűlés megállapította: az ukrán törvényhozás által szeptember 5-én elfogadott jogszabály súlyosan korlátozza a kárpátaljai magyarság oktatási és anyanyelvhasználati jogait. A határozat szerint a törvény ahelyett, hogy – az európai normáknak megfelelően – bővítené-védené a kisebbségi jogokat, drasztikusan szűkít, bezárásra ítélve az ukrántól eltérő nyelven működő oktatási intézményeket. A képviselők felhívják Ukrajna „felelős vezetőit”, hogy tartsák tiszteletben a demokrácia és a jogállamiság közös európai értékeit, amelyeket nyilatkozataikban mindeddig maguk is hangoztattak, és tartózkodjanak a jogszabály hatályba léptetésétől.

Az, hogy a határozat megszületett, és hogy mindenki megszavazta, jó hír. A rossz hír az, hogy Ukrajna „felelős vezetői” nem fognak tartózkodni a jogszabály hatályba léptetésétől. Jelen állás szerint semmi sem utal arra, hogy visszakozásra kényszerülhetnének.

Amibe Magyarország belebonyolódott ezen a vonalon, az az utóbbi idők legizgalmasabb politikai-diplomáciai erőpróbája. Nem konstruált-túlgondolt ál- és félvalóságok harcolnak ezúttal – mint napjaink kampányaiban sokszor –, hanem kőkemény érdekek állnak szemben. És úgy néz ki, ebben a csatában erős-befolyásos szövetségesekre nemigen számíthatunk. Innen szép nyerni, mint mondani szokás. Az új ukrán oktatási törvény egyébként rengeteg progresszív elemet, figyelemre méltó reformelképzelést tartalmaz. Ezek megvalósíthatósága felett is merenghetnénk – források továbbra sincsenek odaát semmire –, hogy miért nem teszünk így mégsem, azt nem kell túlmagyarázni: a hetedik paragrafus magyar szemszögből mindent felülír. Orosz, román, lengyel szemszögből nemkülönben. Az oroszokat végső soron kivehetjük az egyenletből, tekintve, hogy Ukrajna első számú mentorához, az Egyesült Államokhoz hasonlóan nekik is a feszültség szítása az érdekük, és nem az indulatok csillapítása. Lejátsszák ezt egymás között, ahogy eddig is.

Az európai uniós közép-európai államok pozíciói érdekesebbek. Ezek az országok a diplomáciai stílusok ismert különbözőségének megfelelően reagáltak. Lengyelország és Románia visszafogottabban, Magyarország harsányabban. Szijjártó Péter első, hátba szúrásos mondatait hasonló szellemű nyilatkozatok, szándékbejelentések követték. Hogy ezekre nem csupán az ukránok válaszoltak bosszúsan, de az Orbán-kormány itthoni gyűlölői is berzenkedtek miattuk, az egyrészt érthető, ám másrészt legyen világos: mondandója tartalmában a magyar fél nemhogy nem túl agresszív, ellenkezőleg, még célratörőbbnek, engesztelhetetlenebbnek kellene lennie. Miniszterelnöki szinten is.

Nyilván annak is van oka, hogy Orbán Viktor személyesen még nem óhajt belemerülni ebbe a háborúba. Végtére nem mesebeli migránsok és nem is agg milliárdosok stilizált tükörképe virít a túloldalon. Meg nem is Ukrajna önmagában. Lám-lám, Petro Porosenko államfő – aki jól megmondta megint, hogy hazája minden polgárának igenis már gyermekként tudnia kell ukránul – az ENSZ-közgyűlésen ismét találkozhat Donald Trumppal, az amerikai szenátus pedig halálos fegyverek szállítását is engedélyezte Ukrajna számára. Nem nehéz válaszolni a kérdésre, hogy ki miként fontos épp a leghatalmasabb szövetségesünknek.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az oktatási törvényt ugyancsak kedden aláírta az ukrán parlament elnöke, majd elküldte Porosenkónak. Ha ez a különös kelet-európai ország nem dől romba hamarosan – nem kívánunk ilyet, nem is fog, tántorogva ugyan, de talpon marad –, akkor a jogszabály megy tovább a maga útján. A kérdés ezek után a nemzetközi helyzet fokozódása közepette nyilván az, hogy létezhet-e kompromisszum, amelynek jegyében az ukrán kecske is jóllakhat, a kárpátaljai magyar káposzta is megmaradhat. Rengeteg a kétségünk, ám ezek sem akadályozhatnak bennünket abban, hogy Szijjártó Péter és a magyar kormány mellé álljunk ez ügyben. Ilyen is van – és csak így tisztességes.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.20.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.