Nemzeti agyhalál

2018. március 3., szombat 00:01, frissítve: szombat 14:22

Nem olyan rég elmentem Hollik István KDNP-s képviselő lakossági fórumára. Érdekelt, még ha nem is az ő körzetében szavazok. A polgári szalon nyomokban tartalmazta a régi, derűs polgári körös hangulatot. Kedvesek voltak a nénik meg a bácsik, örültek, hogy látnak egy fiatalabb embert. Meg is mondták. Nem csoda: a ránézésre hatvanéves átlagéletkoron csak két fotós és Hollik István javított. Egy idős hölgy kérdezgette a politikust, felvetései tartalmaztak kritikát is. Szóba hozta, prófétai ráérzéssel, hogy nem lesz-e sok a sorosozásból. Hollik szerint nem.

A beszélgetés háromnegyedét a migráció témája tette ki. Mindennapi életünk feszítő kérdéseiről, az egészségügyről, az oktatásról, a lakáshelyzetről, a fiatalok elvándorlásáról, jövőjéről, a népességfogyásról szó sem esett. De még a nyugdíjasokról sem, pedig jórészt nyugdíjaskorúak gyűltek össze. Ki van zárva, hogy az itt felsorolt közös ügyeink ne érdekelnék őket. Az este legszomorúbb pillanata az volt, amikor a moderátor sebesen félretette a mikrofont: „Kérdésekre nem lesz idő, képviselő úr siet, mennie kell. Hívták is már, ugye, képviselő úr?”

Csend volt. Senki nem szólt, hogy neki azért lenne kérdése ahhoz, aki őt akarja képviselni négy évig. De nem volt, csak egy kis fészkelődés, és a torokszorító érzés, amit Magyarországon oly sokszor lehet tapasztalni. Hogy nem szívesen látott vendég, aki önállóan kérdezésre vetemedik. Voltaképpen ellenség. Nem kell nagy mágusnak lenni, hogy rájöjjünk, miért nem ülnek ott ezeken az eseményeken a fiatalok. Hogy miért gondolják: a politikusokat nem érdekli a véleményük. Vajon miért szavaznak lábbal olyan sokan? Csak a fizetés miatt? Nem lehet, hogy tényleg hazajönnének páran, ha jó lenne itt élni? Nem torokszorító, lefojtott, jövőtlen, a szocializmus „van kérdés, elvtársak, nincs kérdés, elvtársak, köszönöm, elvtársak” hagyományát folytató? Nem lehet, hogy rájöttek, hogy máshol lehet kérdezni, lehet konstruktívabban, szabadabban, kevesebb szorongással élni? Részt venni, nem elszenvedni? Nem lehet, hogy az, hogy harminc évvel a rendszerváltás után újra itt tartunk, nem egyszerűen baj, hanem tragédia? Nemzeti agyhalál? Hogy történhetett ez? Miért indultunk el visszafelé?

Az elmúlt héten két emberrel beszélgettem hosszasabban, az egyik szociológus, a másik polgármester. Máshol élnek, máshogy gyűjtik a tapasztalataikat, mégis ugyanazt látják: hogy hierarchiára, félelemre, függésre, kölcsönös szívességekre épülő országban élünk, és a politika is egy azon rendszerek közül, amelyeknek nincs feltétlenül szükségük önálló emberekre, sem ilyen közösségekre. Nem kell olyan, aki kérdez. Közben Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint Soros azt akarja, hogy rovarokat együnk, Aradszki András energiaügyi államtitkár szerint pedig a XX. század egyik főbenjáró bűne, hogy elválasztotta lovától a magyar embert. Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Talán nem véletlen, hogy a kormányzat 2010 óta egyre kevésbé számít az értelmiségre. A közoktatás reformja az időszerű, részben sikeres béremelésen kívül leginkább arról szólt, hogy senki ne okvetetlenkedjen. Központosítás, egyentankönyv, még több adminisztráció, legutóbb már a lőtereknél tartottak. A felsőoktatásban csökkent az államilag finanszírozott helyek száma, kollégiumok, ösztöndíjak tekintetében rosszul állunk. Csökkent is pár százalékot a diplomások aránya. Közben nemigen történtek lépések abba az irányba, hogy az oktatás versenyképes és öntudatos polgárokat neveljen. Félő, hogy ennek az az üzenete: aki versenyképes, az önálló, aki öntudatos, az kérdez, és nehezebben illeszkedik be függőségi rendszerekbe. Lehet, hogy a politika nem is vágyja az ilyenek elszaporodását?

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Néhányan talán csodálkoznak, milyen népszerűnek látszik az új önmeghatározás, a „csalódott fideszes”. Pedig nincs min meglepődni. Aki a Fiatal Demokraták Szövetségére fizetett be, az – migráció ide vagy oda – nem biztos, hogy nem kéri vissza a pénzét, ha észreveszi, hogy változott a program, és a jegye hirtelen már az Idősödő Autokraták Függőségi Rendszerére szól.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.03.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.