Tabuk nélkül a bevándorlásról - Magyar Nemzet

Tabuk nélkül a bevándorlásról

2015. január 14., szerda 00:01, frissítve: szerda 07:29

Véleményterrorizmus zajlik Magyarországon, most éppen Orbán Viktor párizsi kijelentései kapcsán: a liberális megmondóemberek publicisztikák tucatjait írják, nemzetközi felmérések tucatjait rángatják elő, azt bizonyítva, hogy az idegen szép, mindenkit be kell fogadni, a bevándorlás gazdasági fellendülést és földi Kánaánt hoz az országnak. Aki erről másként gondolkodik, az kirekesztő, nincs helye a szalonképes világban.

Elegem van azokból, akik csak makulátlan fehérekben és éjfekete bunkókban látják a világot. Ráadásul a szó technikai értelmében én is bevándorló vagyok, hiszen nem itt születtem (igaz, életem nagyobb részét itt éltem, és arról sem tehetnek felmenőim, hogy Trianon után elvették tőlük a magyar állampolgárságot).

Azt is tudom, hogy nekünk, magyaroknak hálásnak kell lennünk a nagyvilágnak, hiszen amikor nagy bajban voltunk, befogadtak: ötvenhat után, de a második világháború idején is menekülő magyarok tízezrei találtak maguknak új hazát a nyugati országokban. A mai Magyarország működéséhez is jelentősen hozzájárulnak a külföldről érkezettek – például a magyar egészségügy már régen összeomlott volna, ha a nyugatra távozott orvosok és ápolók helyére nem áll be a Kárpát-medence magyarlakta országaiból hozzánk érkező utánpótlás.

A bevándorlás kérdése tehát rendkívül bonyolult és összetett probléma, ezért cseppet sem segít rajta, ha tabukkal nehezítjük vagy a politikai korrektség mázával fedjük el nyilvánvalóan létező buktatóit. Ne felejtsük el, minden országnak joga van megválogatni, kiket enged be a határain, és amelyik nem él ezzel a lehetőséggel, az önmaga ellensége. A világ nem csak pénzben és profitban mérhető: lehet, hogy a beözönlő olcsó munkaerő jó a vállalatoknak, de ha olyan kulturális és biztonságpolitikai kockázatokat hoz magával, amely ellehetetleníti az őshonos lakosság életét, akkor nem biztos, hogy megérte az üzlet.

A pénteki Népszabadságban párizsi élményeiről mesélt Bogyay Katalin, aki UNESCO-elnök volt, amikor megtámadták és kirabolták. Midőn megkérdezte a szervezet biztonsági főnökét, miért nem figyelmeztette őt a veszélyekre, meglepő választ kapott. Francia hivatalos döntés, mondta, hogy nem fogadhatják a külföldieket azzal: Isten hozta a bűnözők városában! A diplomata szerint Párizsban vannak városrészek, ahova az ember nappal sem mer elmenni, de nem ezt sulykolja a francia sajtó a világnak.

Nemrég beszéltem Svédországban olyan ortodox zsidó férfival, aki azért tervezi családjával együtt elhagyni a világ egyik legtoleránsabb helyének mondott országot, mert Malmőben életveszélyben érzi magát – mindennaposak a zsidók elleni támadások, elsősorban a város muzulmán fiataljai részéről. Norvégia fővárosában a pályaudvar környéke olyan, mintha katasztrófafilmben járnánk – drogárusok, lopott vagy csempészett dolgokkal kereskedők, agresszív koldusok zaklatják az embert, zsebtolvajok ácsorognak, és egyikük sem tűnik norvégnak. Ez a másik liberális tabu, amit eddig nem nagyon szabadott leírni: a bevándorlók által sűrűn lakott negyedekben nagyságrendekkel nagyobb a bűnözés, mint másutt.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

De hogyan szabályozzák a bevándorlást mások? Érdekes a kanadai történet: miután az észak-amerikai ország többször kioktatta Magyarországot a romák integrációjának mikéntjéről és az emberi jogok fontosságáról, amint megérkezett néhány száz észak-magyarországi roma Torontóba és szervezetten kereste a menekültellátás kiskapuit, azonnal megváltoztatták a törvényeket, és hazazsuppolták a bevándorolni szándékozókat. Igazán megmutathatták volna a gyakorlatban is az integrációt, ráadásul nekik nem sok tízezer leszakadó emberrel kellett volna kezdeniük valamit, hanem alig néhány százzal!

Tanulságos megnézni a dúsgazdag olajállamok bevándorlási politikáját is. Akad olyan ország (Szaúd-Arábia), ahova egyéni turistaként be sem lehet jutni, aki pedig dolgozni menne az országba, hosszú és alapos procedúrán esik át. Olcsó, képzetlen munkaerőt kizárólag muzulmán országból, tehát velük azonos kultúrkörből fogadnak be, más vallású csak akkor mehet hozzájuk, ha az ország számára nélkülözhetetlen, speciális tudással rendelkezik.

Ahogy belépett, a saját és családtagjai útlevelét is le kell adnia a helyi szponzorjának, aki felel az általa behívott munkavállaló tetteiért. Ha lejárt a munkavállalási engedélye, másnap el kell hagynia az országot, állampolgárságot szerezni pedig gyakorlatilag lehetetlen. Érdekes, valahogy mégsem olvasni a világsajtóban hosszú cikkeket arról, hogy mennyire intoleránsak és kirekesztők lennének a szaúdiak, vagy a térség többi, olajban gazdag országa.

Ideje lenne a tiszta, tabumentes beszédnek Európában is. Be kellene ismerni a kudarcokat – nem tud, nem akar egymás mellett virágozni minden virág. Talán azért sem, mert nem azonos a szándék: vannak bevándorlók, akik építeni akarják az új hazájukat, mások csak elvennének a közösből. Van, aki tiszteli az új hazáját, de szép számmal vannak olyanok is, aki megvetik annak értékeit – így nehéz lesz a közös jövő. És igen, van egy úgynevezett kritikus tömeg, amelynél kódolva van a rendszerben a kudarc. Fel kell tenni a kérdést, jó-e az, amikor csak az egyik adja fel a saját értékeit, de a másik konokul ragaszkodik a sajátjához. A kölcsönösség hiánya nem vezet jóra – próbáljunk meg keresztény templomot építeni egy mozlim többségű országban, mindjárt árnyalhatjuk a képet a toleranciáról.

Ha ezeket a kérdéseket nem tesszük fel magunknak, és nem találjuk meg a válaszokat, a helyzet csak rosszabb lesz: nem különlegesség lesz az önjelölt iszlám vallási rendőrség London egyes negyedeiben, hanem hétköznapi valóság. Franciaországban állandósul az erőszak, Hollandia pedig a multikulturális anarchia iskolapéldájává válik. Ideje kimondani: Európa immunrendszere legyengült, és nem elég erős ahhoz, hogy megvédje magát. El kell kezdeni a terápiát addig, amíg még nem késő.

Forrás: Magyar Nemzet

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.