Úszik, nem kérdezget

2018. február 6., kedd 00:01, frissítve: kedd 08:55

Egyik meghatározó élményem volt Németországgal kapcsolatban, hogy milyen szépen bánnak a fiatalokkal. Érdekes volt megfigyelni, hogy amikor a tanárok egy asztalhoz ültek a diákjaikkal, vagy a főállású emberek a gyakornokokkal, akkor milyen hangot ütöttek meg. Nem arra törekedtek, hogy autoritásként tüntessék fel magukat, inkább viszonyítási pontot kínáltak. Komolyan vették, figyelemmel hallgatták a fiatalokat. Talán nem véletlen, hogy már a tizenévesek is éretten viselkedtek. Leültek az idősebbek közé, meg mertek szólalni, volt önbizalmuk, okosan érveltek. Nagyon kellemes egyébként a tisztelet kultúrája, magyar ember számára egy wellnesskúrával felér, hogy végighallgatjuk a másikat ahelyett, hogy próbálnánk hitelteleníteni a véleményét, mondjuk, azzal, hogy ő csak diák. Vagy, ha ez nem lenne elég, „Soros György bábja” – mint mostanában mindenki az országban, akinek valami ellen kifogása van.

Kálló Dánielt, a diákok oktatással kapcsolatos problémáit kihangosító Független Diákparlament szóvivőjét is eligazították az Echo Tévében, ahová interjúra hívták. A műsorvezető kifejtette azt a véleményét, hogy a diáknak a tanár mondja meg, hogy mit csináljon, az úszónak meg az edző, biztos Hosszú Katinka se kérdezget vissza. (Mondjuk, ezt nehezen hiszem.) Az, hogy az ellenzéki pártokat nem tartották távol a tüntetéstől, szemrehányásként jelentkezett, mintha a politikával való bármilyen érintkezés a hét főbűn egyike lenne. Vagy csak tizennyolc év felett volna megengedett, mint az alkoholvásárlás.

Lázár János a kormányinfón elnéző arckifejezéssel fejtette ki: fontos a diákok véleménye, de vitázni azért nem állnak ki velük. Igaz, a diákparlament egyenesen a miniszterelnököt célozta meg, mint vitapartnert, ráadásul rövid határidővel, mintegy ultimátumként, ami erős indítás – Orbán Viktor túlcsorduló vitakészségét is figyelembe véve.

Pedig Kálló Dániel kimondottan kulturált vitapartner. Nem szakadna be a Parlament teteje, meg a hold se esne le az égről, ha beszélgetnének vele. De nálunk ez nem része a kultúrának: nem csak a politikai küzdelemben, hanem az egyes szakmák és társadalmi csoportok ellen is inkább az oszd meg és uralkodj elve alapján viselnek hadat, vagy puszta erővel. A tanárokat is egyszerűbbnek tűnik kordában tartani központosítással: a tanárautomata végrehajtja az uniformizált tantervet az egyentankönyvből, és nem zavarja, hogy iskolája önállóan egy villanykörte megvásárlásáról sem dönthet. Sem az, hogy hiába végez esetleg kiemelkedő munkát, az igazgatójának nincs joga ahhoz, hogy ezt anyagilag elismerje. Köszönje meg, hogy megemelték valamennyire a fizetését – mi kell még?

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Beszédes, hogy nemcsak a diákparlament, hanem a kormány által életre hívott Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter is úgy véli, hogy kritikus a tanulók (és a tanárok) túlterheltsége, és korszerűbb oktatásra lenne szükség. Arról is beszélt, hogy széles körű egyeztetés nélkül, úgy, hogy nem érzi magáénak a szakma, nem lehet oktatási reformot csinálni. Hogy meg lehetne kérdezni a pedagógust is, mitől tudna jobban tanítani. És úgy kellene tekinteni rá, mint alkotó értelmiségire. Közben jönnek a PISA-eredmények meg az idegennyelv-ismeret rangsorai, és mi hátul kullogunk. A tanár- meg diáktüntetések nem voltak olyan nagyszabásúak, mint az internetadó elleni tiltakozás. Akkor érezni lehetett a veszélyt, a kormány vissza is táncolt. Az oktatás terén kisebb repedések vannak, de azokból egyre több. Nem biztos, hogy nem állnak majd össze egy nagy, közös felháborodássá. Kálló Dániel Echo tévés interjúja után például lehetnek olyanok, akik arra következtetnek – nem minden alap nélkül –, hogy ez a kormány üzenete a jövő szavazóinak: nem vagy tényező. Rád úgy gondolunk, mint egy nagyjából öntudatlan és önmagára is veszélyes kis lényre, akit arra kell idomítani, hogy nyugton üljön, amíg a tanárautomata bedobálja az ismereteket az agyába. Ha bemagolja, és a megfelelő helyen elénekli őket, akkor „érett”. Egyetemista lesz, aztán tanár. Aki hozzászokott, hogy a döntéshozók számára ő nem partner. Úszik, nem kérdezget. És kezdődik az egész elölről.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.06.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.