Befűzte az oktatófilmet a Millenium

Radványi Benedek

Radványi Benedek

2017. augusztus 8., kedd 08:45, frissítve: kedd 15:25

Kilenc nappal az után, hogy sokkolt a magyar–horvát vb-döntő 0-4-es nyitánya, ismét meghökkentő látvány fogadott a Hajós Alfréd sportuszodában. Tegnap délután nem az eredményjelzőn, hanem a medenceparton akadt meg a szemem: az egymást szinte vízbe fojtó izomkolosszusok küzdelme után kissé pocakos, lassú mozgású, hetvenes öreg bácsik vártak arra, hogy vízbe szálljanak a masters-világbajnokságon. Az elit versengését követően ugyanis a visszavonult, de egy ilyen torna kedvéért újra edzésbe álló egykori sportolók lepték el a vb-helyszíneket. (A Duna Aréna mellett azért még nem tökéletes az átállás: a három hete kiragasztott Exit táblák sűrűn jelzik, merre a kijárat, ám ott most már kordonfal fogadja az embert.)

Bár az úszók csak a jövő héten csobbannak, már az első napon kiderült: a honi közvéleményt leginkább a vízilabdázók versengése hozza lázba. A 120, különböző életkori kategóriákba sorolt csapatnak hat pályát kellett létrehozni a Margitszigeten, amihez négy medencét használtak, a plusz két küzdőtér a kettő kültéri 50 méteres vízfelület megfelezésével jött létre. Hétfőtől vasárnapig, reggeltől kora estéig folyamatosan pörögnek a meccsek, így történhetett meg tegnap, hogy miközben az amerikai Blue Thunder Masters csapatának első gólját szerezte a hetvenéves világbajnok, Kásás Zoltán, a szomszédban a Budakalászi SC színeiben az ezredforduló környékének meghatározó női pólósai folyamatosan rámolták be a gólokat a szintén többnyire magyarokkal felálló Bánki VSE kapujába.

 
Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó
Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet
 

– A Ria, ria, Hungária! azért hiányzott, de ez ugyanúgy vízilabda, csak egy kicsit lassabb kiadásban – mondta mosolyogva 17-1-es, kora délutáni győzelmük után Drávucz Rita. A 30 év fölöttiek korosztályában versenyző világ- és Európa-bajnok nem titkolta, szeretnének érmet nyerni, ám ehhez meg kell verni két amerikai csapatot is. Hozzátette: – Bízom benne, hogy aki a nagy vb-ről lemaradt, a hátralévő öt meccsünkre az ingyenes regisztrációval könnyedén ki tud látogatni.

Akik viszont a kétezres évek olimpiai bajnoki címeit szállító Kemény-legényekre kíváncsiak, s nem regisztráltak az első percekben, már csak a Digi Sport közvetítéseit figyelhetik. A Kásás Tamás ötletéből összehívott, Millenium névre keresztelt „40 pluszos” gárda tegnap is telt ház előtt kezdte meg szereplését. A török Galatasaray ellen vízbe szálló kezdőcsapatot – Szécsi Zoltán, Székely Bulcsú, Märcz Tamás, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Varga Tamás – legutóbb ugyanitt, a 2001-es budapesti Eb-n állíthatta volna össze Kemény Dénes, aki most is a vezetőedző szerepét töltötte be. Kemény higgadtan irányíthatott: 6-0-s nyitónegyed után elsöprő, 22-5-ös győzelem született, az összesen 31 olimpiai aranyérem tulajdonosának vidám, de tempós munkájával. Kásás Tamás csaknem a félpályáról is eredményes volt, Steinmetz Barnabás pedig 32 másodperccel a vége előtt talált be, amivel minden mezőnyjátékosunk gólt szerzett.

– Visszamegyünk a szállodába, levideózzuk ezt a meccset, és kielemezzük – viccelődött Kásás a találkozó után. Szécsi is csak egy fokkal volt komolyabb: – Már a juniorban is ekkora volt a különbség egy török csapat ellen, de holnap nehezebb lesz – utalt az olasz Pallanuoto Milano elleni keddi folytatásra. Ma is 7-kor játszanak a legények.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.08.