Egyetlen negyed alatt lerendeztük az oroszokat

2017. július 25., kedd 21:57, frissítve: szerda 07:44

„Gól, góóóóóóól, mekkora gól! Vári!” Sokunknak beleégett az emlékezetébe Knézy Jenő üvöltése a sydney-i férfivízilabda olimpiai döntő első negyedének végén, amikor a ma már sportvezetőként dolgozó óriás termetű Doki, vagyis Vári Attila akkora csavargóllal terhelte meg Makszimov kapus hálóját, hogy az majd szétszakadt. Úgy hiszem, kedd este mindenki elfogadott volna egy 13-6-os eredményt az orosz válogatott ellen, tizenhét éve már-már megalázó könnyedséggel léptük le a fináléban az ellenfelet.

Ilyen laza kikapcsolódásra csak azok számíthattak, akik nem követték Liszunovék eddigi vb-mérkőzéseit. Oroszország a japánok elleni fölényes győzelemmel melegített a csoportban, majd szűken kikapott a horvátoktól – hárommal is vezettek az olimpiai és vb-ezüstérmes ellen –, végül a harmatos amerikaiak is két vállra fektették őket. A nyolcaddöntőben viszont magabiztos játékkal, habár csak egy góllal múlták felül a spanyolokat, így a karjainkba futottak.

A mieink megpróbálták kitörölni memóriájukból az olasz meccsen tapasztalt, agyonszidott játékvezetői felfogást, és a vízilabdára összpontosítani, amit bölcsen tettek. Ugyanis hiába nem jártak tíz éve nyolc között világbajnokságon az oroszok, tagbaszakadt játékosaik erőpólójára fel kellett készülni. A világligában legfeljebb a japán, az ausztrál vagy a kazah csapattal tudtak éles meccset vívni, de egyértelműen feljövőben vannak, a 2000-es évek eleje óta az áttörésre várnak. Akkoriban olimpiai ezüst- és bronzérmet, vb-bronzot akasztottak a nyakukba. Mondjuk olyan játékosokkal, mint Marat Zakirov vagy Szergej Jevsztyignyejev, másnak sem lett volna nehéz dolga. Előbbi fancsali képpel távozhatott a Margitszigetről 2001-ben, a hazai rendezésű Eb-n a negyeddöntőben búcsúztattuk csapatát, most segédedzőként volt jelen. Utóbbi – játékosként vb-bronzérmes – szövetségi kapitányként.

Érdekes volt látni, hogy pont a negyeddöntőn maradt talán a legtöbb üres szék a Hajós Alfréd uszodában az eddigi magyar meccsek sorában, mondjuk a Duna Arénában az úszóink komoly csáberőt jelentettek a drukkerek számára. Utóbb kiderült, vagy a büfében ragadtak a magyar szurkolók, vagy a beengedésnél lehetett gond.

A válogatottat viszont semmi sem zavarta. Mintha céllövöldében jártak volna a mieink: Hosnyánszky, majd Varga Dénes, végül Manhercz. Az oroszok, mire felocsúdtak, 3-0-ra égtek, de ez csak a kezdet volt – számunkra. 6-0-nál már Nagajev is érezte, hogy ennek fele sem tréfa, cimbalomszögből szépített, de addigra a lényegi kérdés már eldőlt: a hazai csapat jut az elődöntőbe. A szemben álló felek nem voltak egy súlycsoportban, ráadásul amíg nekünk minden sikerült a kapu előtt, odaát Nagy Viktor falként magasodott, kilenc védése volt a szünetig. A nagy bombázóktól, Holodtól, Merkulovtól hiába tartottunk. A harmadik negyedtől elkezdhettünk gyakorolni a görögök ellen, akik komoly meglepetésre kiejtették Montenegrót a nyolc között (12-7).

A gólversenyt holtversenyben Varga és Hosnyánszky is négy találattal zárta; a mérkőzést Magyarország 14-5-re nyerte, ezzel bejutott a csütörtöki elődöntőbe.

Magyarország–Oroszország 14-5 (5-0, 3-1, 3-3, 3-1)
góldobók: Varga, Hosnyánszky 4-4, Manhercz 3, Vámos 2, Hárai 1, illetve Bugajcsuk 2, Nagajev, Gyerevjankin, Liszunov 1-1

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.26.