Fát kapott a román FINA-igazgató, Gyárfás is rátett néhány lapáttal

R.B.

2017. július 17., hétfő 16:35, frissítve: kedd 08:59

Élethűnek tűnő csodálkozó tekintettel vette tudomásul Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) ügyvezető igazgatója, hogy 76. születésnapján egy fát ültetettek a tiszteletére a Duna Aréna előtt, a Népfürdő utca keleti oldalán, több hasonló mellé.  

A rövid protokolláris eseményen mindezt Tóth József, a XIII. kerület polgármestere tudatta vele, aki azt is felolvasta dossziéjából, hogy igazi várostűrő fáról van szó. Ennek tolmácsolása már kissé nehezebben ment Marculescu számára, ám örömmel emelt néhány lapát földet a gödörbe már behelyezett növényre a román sportvezető.

Így tett még Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, valamint Gyárfás Tamás, FINA-alelnök is, aki néhány mozdulat után odaszólt a szintén jelen lévő Fürjes Balázs kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztosnak: „Balázs, te is tegyél pár lapáttal, itt van” – s átadta neki a szerszámot a hazai szövetség exelnöke. 

Közben az is kiderült, hogy a FINA elnöke, Julio Maglione sem marad fa nélkül, de neki majd a remélt sikeres vb-befejezés után köszönik meg ekként szolgálatait. 

Hogy a „várostűrő” fa pontosan mit jelent, azt már a Parkfenntartó Kft. munkatársaitól kérdeztük meg. Kiderült, hogy a krisztustövis nevű növény a legszárazabb időjárást is túléli, tehát elvileg nem kell tartani attól, hogy a megújult Duna-parti sétányon láthatók sorsára jut.

A protokolláris elemeket növelve még idézzük az eseményre invitáló levél egy mondatát is: „A FINA vezetősége számára is fontos, hogy még zöldebbé tegyük a várost és a versenyhelyszíneket.” Már csak ezért is sokáig fogjuk áldani a román Marculescut, akinek a nevét immár egy kis tábla is hirdeti a fája mellett. Bárki csodájára járhat.