Plusz 52 millióba került Cee Lo Green beugrása a vizes vb nyitányára

MN

2017. augusztus 1., kedd 18:06, frissítve: kedd 18:39

52,4 millió forinttal drágította meg a vizes világbajnokság megnyitóünnepségének költségeit, hogy a kiszemelt világsztárok visszamondták a részvételt, és végül az utolsó pillanatban Cee Lo Green vállalta a fellépést – írja az Mfor.hu.

A június 15-én aláírt szerződésmódosításból nemcsak az derült ki, hogy Cee Lo Green utolsó pillanatos beugrása több tízmillió forinttal növelte a költségeket, hanem az is, hogy a nyitó- és zárórendezvényhez köthetően összesen nettó 199,7 millió forintot tesznek ki a többletköltségek.

A pluszkiadást az indokolja, hogy a művészeti és technika lebonyolítást elnyerő Müpának több váratlan feladatot is meg kellett oldania, ennek eredményeként került végül nettó 2,2 milliárdba a néhány órás műsor. A módosításra azért volt szükség, mert a Várkert Bazár helyett végül a Duna bal partján rendezték meg a nyitóeseményt, melynek egyrészt a nemzetközi hajózó útvonal biztosítása, másrészt pedig a Red Bull Air Race volt az oka. 

A módosítás szerint a többletköltségek a következőképpen alakultak:

  • 50 millió forintba került a színpadként szolgáló úszókomplexum új helyszínre adaptálása
  • 34,7 milliót költöttek az ehhez használt munkagépekre és a Duna partjának tehermentesítésére
  • 34,2 millió forint volt az új helyszín háttere, a budai Vár további állványozása,
  • 15,8 millió forintba került az öltözők és irodák kialakítása és berendezése
  • 12,6 millió forintért alakítottak ki gyorsöltözőt, valamint a gyors átöltözést lehetővé tevő új ruhadarabokat gyártattak
  • 52,4 millió forint többletköltséggel járt a „szervezők által is elfogadott” Cee Lo Green fellépése

Az Mfor.hu megjegyzi: a szinkronúszás és felkészülési létesítményeinek tervezése és kivitelezése a Városligetben többe is került az eredetinél, meg nem is. Az eredetileg becsült ár 5,2 milliárd forint volt, ám végül ennél kevesebbre, 4,8 milliárdra szerződött a nyertes vállalkozó, a Penta Industry Kft. A napokban közzétett szerződésmódosítás szerint a pótmunkákat is megrendelték, melyek 400 millió forintos többletköltséget eredményeztek. Így végül az eredetileg becsült áron alakították ki, majd bontották a helyszínt.