Nem mindennapi riportal jelentkezett a PestiSrácok.hu Akta című műsora, hiszen a közvéleményt hetek óta lázban tartó, a Városházáig érő fővárosi számlagyárnak jártak utána. Ebben az ügyben az adóhatóság költségvetési csalás és vesztegetés gyanújával nyomoz, az ügy kulcsfigurája pedig egy zavaros múltú exügyvéd, Vig Mór, akinek a közvetítésével szivattyúzhattak ki baloldali politikusok másfél millárd forintot a Lánchíd felújítására szánt pénzekből.
Hídpénzek után kutakodott az Akta – Videóriportban rántják le a leplet a baloldal legnagyobb korrupciós botrányáról
Új ügyvezetők, felszívódott cégek, kirámolt irodák – az elmúlt évek legnagyobb baloldali korrupciós botrányáról rántja le a leplet a PestiSrácok.hu-n videóriporttal jelentkező Akta című műsor. A riportban bemutatják a Lánchidat felújító A-Híd Zrt.-től a számlagyáros exügyvéd, Vig Mór cégén át kifolyatott 1,5 milliárd forint útját. A műsorban megszólal Tarlós István korábbi főpolgármester is, akivel együtt veszik górcső alá a még általuk megtervezett, ám Karácsonyék által ötmilliárddal megdrágított projekt visszáságait.
Az Akta Vig cége, a hídpénzekkel kitömött Sunstrike Kft. háza táján is körülnézett, és riportjukban nemcsak azt mutatják meg, mit hagytak maguk után a Rómer Flóris utcában a néhány hete kipakolt irodákban, hanem azt is, hogy a cég új ügyvezetői is felszívódtak.
Egyikük egy Koppenhágában élő tikozatos férfi. A műsorban megszólal a volt főpolgármester, Tarlós István is, akivel együtt veszik végig a botrányosan túlárazott beruházás gyanús mozzanatait.
További Belföld híreink
Lánchíd-botrány
Budai Gyula: Még a hídpénzbotrány is dübörög, de máris itt van Karácsonyék újabb ügye + videó
Budai Gyula: Még a hídpénzbotrány is dübörög, de máris itt van Karácsonyék újabb ügye + videó
Az alvilágig érhettek a fővárosi számlagyár kulcsfigurájának kapcsolatai
Tetemes összeget utalt egy monacói bankszámlára a fővárosi számlagyár kulcsfigurája
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely újabb hazugságáról hullott le a lepel
A főpolgármesterről ismét kiderült, csak a szavak szintjén támogatja a környezetvédelmet.
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves fiúról
Az egyik áldozattal az iskolából ismerték egymást, pár hete még díjat vehetett át.
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Váratlan vendég bukkant fel a stadionban.
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szívszorító képek, ugyanoda emelték ki az összetört motorcsónakot, ahová a Hableány került öt éve
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, óriási az öröm
Titkos ukrajnai műveletről beszélt egy volt amerikai miniszter
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Medvegyev keményen fogalmazott Zelenszkijről
Meghalt Varga Szilvia
Csípős helyzet: eltűnhet a boltokból a magyarok egyik kedvelt szósza
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Címoldalról ajánljuk