Ázsia, Észak-Afrika, Közel-Kelet és Latin-Amerika – azok a térségek, ahol Kína mára sokkal népszerűbb nagyhatalommá vált, mint az Egyesült Államok. Összességében az elmúlt több mint egy évben Peking globális megítéléséről elmondható, hogy pozitív irányba változott az Alliance of Democracies nevű, Brüsszelben, Berlinben és Koppenhágában működő non-profit szervezet elemzése szerint.
Amerika kudarca: Kína és Oroszország népszerűsége egyre növekszik
Egyre erősebben csökken az Egyesült Államok befolyása világszerte, amiből elsősorban Kína profitál – derült ki egy friss, közvélemény-kutatáson alapuló jelentésből. A nyugati nagyhatalom nemzetközi hírneve tavaly év elején kezdett el jelentősen zuhanni, és egyre nagyobb méreteket öltött a tendencia azt követően, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet és Izrael közötti háborúban utóbbi oldalára állt Washington.
A szerdán megjelent jelentés összeállításához a világ 53 országának csaknem 63 ezer állampolgárát kérdezték a demokráciáról, a geopolitikáról, valamint a globális hatalmi szereplőkről 2024. február 20. és április 15. között.
Kiderült, az Egyesült Államok nemzetközi hírneve már 2023 elején zuhanórepülésbe kezdett, különösen a muszlim országokban, ahol a tavaly októberben kirobbant Hamász palesztin terrorszervezet és Izrael közötti háború után még nagyobb méreteket öltött a tendencia.
Washington ugyanis Izrael oldalára állt a konfliktusban.
A jelentés azonban arra is rámutatott, nem csak a muszlim országokban egyre népszerűtlenebb az Egyesült Államok: egyre többen negatívan ítélik meg a nyugati nagyhatalmat olyan európai országokban, mint Németország, Ausztria, Írország, Belgium és Svájc. A rivális nagyhatalmak számára azonban mindez rengeteg előnnyel járt, többek közt azzal, hogy az Egyesült Államok keleti vetélytársai, azaz Kína és Oroszország népszerűsége egyre inkább növekszik. Erre egyébként nemcsak a jelentés mutatott rá, számos gyakorlati jeleit is lehet látni: például az amerikai kivonulás után erősödtek Afganisztán kapcsolatai Pekinggel és Moszkvával, hasonló folyamat figyelhető meg a nyugat-afrikai Nigerben is, ahol a junta felszólította az amerikaiakat a kivonulásra, és egyből megjelentek a katonai bázisokon az orosz erők.
A következtetés levonható: az Ukrajna elleni háború bár az egész világot megrendítette, Európán kívül továbbra szoros kapcsolatban állnak a kormányok Oroszországgal.
A Politico brüsszeli hírportál az elemzés kapcsán kiemelte, hogy annak eredményei befolyásolhatják a kormányok hozzáállását a nagyhatalmakhoz. Például aligha örültek neki a németek, amikor az orosz–ukrán háború kitörése után jelentősen megdrágult az áram és a gáz.
További Külföld híreink
A közvélemény-kutatás kitért arra a kérdésre is, hogy a válaszadók szerint meg kellene-e szakítani a gazdasági kapcsolatokat Oroszországgal a háború miatt, és hasonló döntést kellene-e hozni akkor, ha Kína megtámadná Tajvant. Utóbbi esetében nagyjából 50-50 százalékos a megosztottság a nyugati és keleti országok között.
Borítókép: Joe Biden amerikai elnököt ábrázoló plakátot és az amerikai zászlót gyújtották fel tüntetők Torinóban (Fotó: AFP/NurPhoto/Mauro Ujetto)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyarországot méltatta a kazah külügyminiszter-helyettes
Roman Jurjevics Vaszilenko szerint sokat számít a tudatos keleti nyitási politika, amelyet Orbán Viktor kormánya képvisel.
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
Az elnök szerint Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek.
Drámázik a spanyol kormány, mert az argentin elnök korruptnak nevezte Pedro Sánchez feleségét
A spanyol külügyminiszter felszólította az argentin elnököt, hogy a két ország közötti jó viszony érdekében kérjen bocsánatot.
Szívszorító videó került elő a Hamász fogságában lévő két magyar kislányról
A kislányokat október 7-én rabolták el a Hamász terroristái.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Halálos baleset történt a 4-es metrónál, berántotta egy férfi ruháit a mozgólépcső
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Verőcei halálos hajóbaleset: Megszólalt a szekértő, nagy sebességgel ütközhetett a motorcsónak
Őket keresi a rendőrség – közzétették a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotóit (Képek)
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
Halálos fenyegetést kapott Zelenszkij – és nem is akárkitől
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
A Liverpool hivatalosan is bejelentette Arne Slot érkezését
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyarországot méltatta a kazah külügyminiszter-helyettes
Roman Jurjevics Vaszilenko szerint sokat számít a tudatos keleti nyitási politika, amelyet Orbán Viktor kormánya képvisel.
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
Az elnök szerint Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek.
Drámázik a spanyol kormány, mert az argentin elnök korruptnak nevezte Pedro Sánchez feleségét
A spanyol külügyminiszter felszólította az argentin elnököt, hogy a két ország közötti jó viszony érdekében kérjen bocsánatot.
Szívszorító videó került elő a Hamász fogságában lévő két magyar kislányról
A kislányokat október 7-én rabolták el a Hamász terroristái.