A Premier League tabelláján harmadik helyen álló Liverpool szombaton nem tudott nyerni a West Ham United otthonában, Szoboszlai Dominikék csak 2-2-es döntetlent értek el. Ráadásul egy csúnya eset is történt a Vörösöknél: Mohamed Szalah, mielőtt a második félidőben csereként pályára lépett volna, az oldalvonal mellett hevesen gesztikulálva kiabált Jürgen Klopp vezetőedző felé. Az egyiptomi támadó Instagram-oldalát azóta elárasztották a felháborodott szurkolók bejegyzései.
A Liverpool ráfázott vasárnap is, az Arsenal nagy meccset nyert meg
A Premier League 35. fordulójának rangadóján a listavezető Arsenal ma a Tottenham vendége volt, és az Ágyúsok nem hibáztak, 3-2-re győztek az észak-londoni derbin. Ez rossz hír a Liverpool csapatának, Szoboszlai Dominikék hátránya három fordulóval a zárás előtt öt pontra nőtt az Arsenal mögött, és a Manchester City is megelőzi őket.
A listavezető Arsenal vasárnap a Tottenham vendége volt, és gondolhattuk, hogy az észak-londoni derbin a Spurs gondot okozhat az Ágyúsoknak. Ehhez képest a csapatok úgy vonulhattak szünetre, hogy az Arsenal 3-0-ra vezetett. Ám tegyük hozzá, a vendégek első gólja úgy esett, hogy egy szöglet után Pierre-Emile Höjbjerg a saját kapujába felelt, a hazaiak eltalálták a kapufát, szereztek egy lesgólt, ami centik híján szabályos lett, és egy 11-est is számon kérhettek Michael Oliver játékvezetőn, mert Leandro Trossard a 16-oson belül szabálytalankodott Dejan Kulusevskivel. A bíró továbbot intett, és a gyors kontrából született az Arsenal második gólja, amit szerzett. Az első félidőben még Kai Havertz is betalált.
Feljött a Tottenham, de az Arsenal örülhetett a végén
Fordulás után Cristian Romero szépített, köszönte szépen, hogy a vendégek kapusa, David Raya hatalmasat hibázott, neki rúgta oda a labdát. A 87. percben pedig Szon Hunmgin belőtt egy 11-est, 3-2-re jött fel a Tottenham, de többre már nem futotta az erejéből.
Az Arsenal a győzelmével már 80 pontos.A Manchester City pedig 79 pontos, mert később a forduló utolsó mérkőzésén 2-0-ra győzött a Nottingham vendégeként. S még van egy elmaradt meccse is, vagyis a vesztett pontokat nézve a címvédő áll a legjobban. A 75 pontos Liverpoolnak már csak matematikai esélye maradt a bajnoki címre három fordulóval a vége előtt.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNem volt kérdés, ott lesz a világbajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatott!
Veszprémben is fölényes győzelmet aratott a nemzeti csapat.
Így lett traktorokból kerékpár – látványos élőképpel és belga sikerrel zárult a magyar körverseny
Dina Mártoné lett a legjobb magyarnak járó fehér trikó.
Simának indult, végül izgalmas lett a kiesett csapatok csatája + videó
A győzelem már semmit sem változtat a Kisvárda helyzetén.
A Győr vezetőedzője máris gratulált a Ferencváros bajnoki címéhez
Per Johansson csapata több technikai hibát is vétett a Ferencváros ellen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Őrjöngve káromkodott és üvöltözött templomból távozó emberekkel Magyar Péter - videó
Újabb ország készül a világháborúra
Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell
Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés
Ez nagyot szólna, Dárdait és Lőwöt ugyanaz a magyar csapat hívja
Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke
Elárulta a minisztérium, hogy milyen lesz a jövőre érkező új KRESZ
Carlo Ancelotti meglepően nyilatkozott Kylian Mbappé madridi jövőjéről
Menczer Tamás megmutatta, hogy csendesen is lehet viselkedni egy templomnál
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Megtalálták a Belaruszban tárolt orosz nukleáris fegyvereket + videó
Orbán Viktor véleményt mondott a Liu-fivérek országváltásáról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezNem volt kérdés, ott lesz a világbajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatott!
Veszprémben is fölényes győzelmet aratott a nemzeti csapat.
Így lett traktorokból kerékpár – látványos élőképpel és belga sikerrel zárult a magyar körverseny
Dina Mártoné lett a legjobb magyarnak járó fehér trikó.
Simának indult, végül izgalmas lett a kiesett csapatok csatája + videó
A győzelem már semmit sem változtat a Kisvárda helyzetén.
A Győr vezetőedzője máris gratulált a Ferencváros bajnoki címéhez
Per Johansson csapata több technikai hibát is vétett a Ferencváros ellen.