Aggódhatnak Liverpoolban? A leendő edző a Cityért rajong

Habár a hivatalos bejelentés még várat magára, máris kritikák kereszttüzébe került a Liverpool és edzőjelöltje, Arne Slot. Szigetországi szakértők szerint nem lesz hosszú életű az angol klub és a holland szakember házassága, mivel egy álruhás Erik ten Hag teszi át a székhelyét a Mersey partjára, de a Slotot közelebbről ismerők szerint beválik majd Jürgen Klopp utódjaként. Már csak azért is, mert sokban hasonlít a liverpooli közönségkedvencre.

2024. 05. 17. 4:45
Arne Slot személyében újra mosolygós edzője lesz a Liverpoolnak
Arne Slot személyében újra mosolygós edzője lesz a Liverpoolnak Fotó: AFP/NurPhoto/Marcel van Dorst
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy felhördülést váltott ki a Liverpool azzal, amikor kiválasztotta Jürgen Klopp utódját. Nem a sokat emlegetett jelöltek egyikére vár a nagy feladat, hanem – minden bizonnyal – a relatíve ismeretlen Arne Slot lesz az angol klub vezetőedzője. Nem véletlen, ha önöknek sem csengett korábban ismerősen a neve, a holland tréner hazáján kívül játékosként és edzőként sem fordult meg. A bejelentés még várat magára, bár Slottal és jelenlegi munkaadójával, a Feyenoorddal már megállapodott a Liverpool, a leendő stábról azonban még folynak az egyeztetések. Megnéztük, ki ez az edző, akit kopaszsága és hollandsága miatt Erik ten Haghoz hasonlítanak, de valójában több szempontból Kloppra emlékeztet.

Jürgen Klopp vasárnap elbúcsúzik Liverpooltól
Jürgen Klopp vasárnap elbúcsúzik Liverpooltól Fotó: EPA/PETER POWELL

Slot ízig-vérig edző

A német menedzserhez hasonlóan Slot játékosként nem szerzett világhírnevet magának, egy másodosztályú bajnoki cím volt a legnagyobb sikere, 208 meccs jutott neki a holland élvonalban, a válogatottba sosem kapott meghívót. Az edzősködés viszont a vérében volt édesapja, az egyébként tanárként dolgozó Arend révén, aki trénerként is szerepet vállalt. Az ötéves Arne az öltözőben töltötte a szombatjait, talán ennek hatására is korán megmutatkoztak az első jelei annak, hogy egyszer az apja útját követheti.

– Jobbá tett más játékosokat, már kilencévesen vezér volt a pályán – emlékezett vissza Jan Ophof, Slot első edzője, aki a VV Bergentheimnél nevelgette a futballistapalántát. – Mindig kérdezgette, megengedem-e, hogy ezt vagy azt csinálja a csapat. A korához képest nagyon okos volt. Tízes poszton játszva nem volt túl gyors, de átlátta a pályát.

Slot 2013-ban vonult vissza, és azonnal gyerekekkel kezdett el foglalkozni, majd szépen lassan lépkedett felfelé a ranglétrán. Az AZ Alkmaarnál 2017-ben másodedzőként alkalmazták, két évvel később pedig előléptették. Lenyűgöző volt az első éve, a koronavírus megjelenése miatt megszakított idényben a második helyre repítette a csapatot, amely csak rosszabb gólkülönbsége okán végzett az Ajax mögött. A fényes eredmények ellenére Slottól idő előtt megvált az Alkmaar, mert a Feyenoorddal tárgyalt a tréner, és 2021-ben oda is igazolt.

Forradalom a Feyenoordnál, majd Liverpoolban?

Az Ajax szurkolói az év legjobb hírének nevezték, amikor megtudták, hogy a Liverpool megszerezné Slotot. Talán ez példázza a legjobban, hogy a 45 éves tréner milyen magasra emelte a Feyenoordot. 

Egy bajnoki címet, egy hazai kupagyőzelmet, illetve egy konferencialiga-döntős szereplést tud felmutatni, ami leginkább annak fényében elismerésre méltó, hogy reményvesztett csapatot és üres kasszát vett át az elődjétől. De mint azt Slotról megállapították, ő mindig túlteljesít, és képes forradalmat kirobbantani. Ahogy azt Klopp is megtette Liverpoolban. Elődjéhez hasonlóan Slot intelligens, a támadófutball szerelmese, remek pedagógus és a lehető legkeményebben megdolgoztatja a futballistáit. Klopp megérkezése után előfordult, annyira kikészültek a játékosok, hogy az edzéseket hányással fejezték be. 

Slot is így gondolkodik:

– A lehető legtöbb jó játékost akarom a csapatomba, és azt akarom, hogy olyan keményen eddzenek, amennyire csak lehet. Hiszek abban, hogy ha mindennap a magunk tökéletesítésén dolgozunk, akkor elkerülhetjük, hogy a szerencsére kelljen támaszkodnunk – magyarázta egy alkalommal.

Erről számolt be Kevin Lux, a Transfermarkt holland futballra fókuszáló szakembere is.

– Kulcsfontosságú, hogy minden játékosa fitt legyen. Szervezett támadófocit játszik a csapata. Nagy a mozgás a középpályán és a széleken, így nehéz védekezni ellene. De a legfontosabb, hogy mindenki nagyon fitt. A játékosok, akikkel együtt dolgozik, hatalmas fejlődésen mennek keresztül – ismertette Lux.

Slot a Liverpool meccseit is gyakran figyelemmel követte. Nem véletlenül, hiszen ilyenkor olykor-olykor kedvenc edzőjét is láthatta a pálya szélén. Na nem Kloppot, hanem a legnagyobb rivális Manchester Cityt irányító Pep Guardiolát.

Két ember van, aki az elmúlt évtizedekben soha nem okozott nekem csalódást, és nagyban gazdagította a futballt. Ők és Pep Guardiola. Messi minden téren tökéletes. Guardiola csapatai pedig mindig nagyszerűen játszanak, dominálnak, alaposan kidolgozott a taktikájuk. És akkor persze még ott van Klopp, nekem a Manchester City–Liverpool a legnagyobb mérkőzés. Guardiola csapatainak meccseit élvezem a legjobban, a Manchester Cityt szívesebben nézem bármelyik más gárdánál. Nem akarom magam Pephez hasonlítani, de ő is irányításmániás, mint én.

Slot Guardiola-imádata José Mourinho fülébe is eljutott. Így az Európa-konferencialiga döntője után, amit az AS Roma 1-0-ra megnyert a Feyenoord ellen, nem állta meg, hogy odaszóljon neki: – Inkább a Roma meccseit kellett volna nézned a City mérkőzései helyett.

Már most temetik az új Liverpoolt

Mourinho már csak ilyen, de most másoktól is sok tanácsot kap Slot. Leginkább azt, hogy ne költözzön Angliába, mert bukás lesz a vége. Vagy a másik oldalról nézve: a Liverpool lő bakot azzal, hogy őt ülteti Klopp helyére. Mintha a Manchester United és Erik ten Hag közös történetének folytatását látnánk.

– Azt hiszem, hogy a Liverpool ugyanazokat a hibákat készül elkövetni, mint a United – véli Richard Keys, a Sky Sports egykori szakértője munkatársa. – Nem találkoztam még olyan Liverpool-szurkolóval, akit ne hangolt volna le a hír, hogy Slot váltja Kloppot. Miért Ten Slot? Tudom, hogy nem ez a neve, de olyan, mintha Ten Hag hasonmása lenne, nem? A Liverpool biztos nem fogja bevallani, hogy nem ő volt az első számú jelöltje. Vagy azt, hogy Slot még csak olyan eredménysort sem tudott produkálni Hollandiában, mint Ten Hag. Egy holland edző sem volt sikeres a Premier League-ben, ha mégis, akkor csak rövid ideig.

Owen Hargreaves, a Manchester United egykori középpályása is hasonló véleményt fogalmazott meg. – Semmi kétség felőle, hogy Slot egy nagyszerű edző. Sokat birtokolja a labdát, magasan védekezik a csapata, hatalmas energiákat mozgósít. De a holland ligából érkező szakemberek nehezen találják itt meg a helyüket. Azt hiszem, hogy elemzések alapján választották ki őt. 

A gond csak az, Angliában kicsit másképp kell játszani, mint Hollandiában. Ha így játszol a PL-ben, folyamatosan kontrázni fognak a csapatod ellen – nézzék csak meg a Tottenhamet. Bár tetszetős ez a stílus, nem hiszem, hogy ilyen játékkal meg lehetne nyerni a bajnokságot. Én úgy látom, hogy a fiatal edzőknek a saját filozófiájuk fontosabb, mint az eredmény, és ez így nincs rendben 

– mondott ítéletet a visszavonult játékos.

A rotterdami Isten

Akik csak felületesen ismerik, leszólják Slotot, de akik többet tudnak róla, egyaránt dicsérik. Marco van Basten úgy gondolja, honfitársa bármelyik klubnál megállná a helyét.

– Beszéltem vele néhány alkalommal, és lenyűgöző ahogy a játékot látja. Nagyszerűen kijön a játékosokkal, remek taktikus, és nyugodtan, érthető módon át tudja nekik adni a tudnivalókat. Úgy látom, hogy bármelyik klubnál beválna, mert nagyon intelligens edző. Gyakran találkozni önfejű játékosokkal, de Slot elég okos ahhoz, hogy megbirkózzon velük – fogalmazott az Ajax korábbi edzője.

 

Slotnak a Feyenoordnál olyan elődjei voltak, mint Ruud Gullit, Giovanni van Bronckhorst, Jaap Stam, Dick Advocaat és Ronald Koeman, mégis őt tartják a legtöbbre. És más holland edzőkkel szemben ő Angliában is sikeres lehet.

– Bizakodó vagyok – nyilatkozta a Sky Sportsnak a holland De Telegraaf újságírója, Marcel van der Kraan. – Láttam más edzőket is, akik Angliába igazoltak, és meg tudtam jósolni, hogy nem lesz sikeres a közös munka, mert 

az edzőnek nyitottnak kell lennie az angol kultúrára is. De elég ránézni erre a srácra: mindig mosolyog, optimista és remek a beszélőkéje. A Feyenoord öltözőjében az első perctől angolul adott utasításokat, jól beszéli a nyelvet. Erős személyiségre van szükséged, hogy külföldi edzőként sikeres lehess a Premier League-ben. Jó kapcsolatot kell kialakítanod a médiával. Slot nagyszerű volt e téren Hollandiában, és arra számítok, hogy ez Angliában is így lesz. A személyisége talán éppen olyan fontos lesz, mint az ötletei és a futballfilozófiája. 

Arról nem is beszélve, hogy amikor elhagy egy klubot, az mindig jó pénzügyi helyzetben van, mert hozzájárul a játékosok értékének a növekedéséhez. Amikor megérkezett, akkor szinte semmi pénz nem volt a Feyenoord kasszájában, most bőven akad.

És nem utolsósorban Slot ahhoz is nagyon ért, hogy jó kapcsolatot alakítson ki a szurkolókkal. Ez pedig – mondanunk sem kell – rendkívül fontos Liverpoolban. A Feyenoord rajongói most az istenüket veszítik el.

– Imádom őt, istenként tekintünk rá Rotterdamban – mondta Wesley van Oevelen, a Kein Geloel nevű Feyernoordhoz kapcsolódó podcast egyik résztvevője. – Amikor először hallottuk, hogy távozik, mindannyian elkeseredtünk. Csodálatos, amit a klubunkkal véghez vitt. Tavaly bajnokká tett bennünket, hat év után először. A legutóbbi hazai meccsünk, a Zwolle elleni olyan volt, mint egy korai búcsú. Sosem éltem még át ilyesmit. Az utolsó tíz percben a szurkolók Slottnak és Sipke Hulshoffnak (a másodedző – a szerk.) énekeltek, aki valószínűleg vele tart Liverpoolba. Mindenki elérzékenyült a stadionban, még Arne Slot is. Egy különleges projektből lép ki, és szomorú, amikor ez történik. De számítottunk rá, hogy egyszer ez lesz...

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30 000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.