Szerkesztőségi vezércikkben nem szokás személyes emlékekkel előhozakodni, most mégis ezekkel kell kezdenünk. Amikor először beszéltem Pásztor Istvánnal telefonon – vagy negyedszázada – habozás nélkül elvállalta, hogy előadó legyen szerény rendezvényünkön. Nem kérdezte, mi mennyi, ki fizeti őt, mi lesz a benzinpénzzel, kik lesznek még ott rajta kívül – egyszerűen eljött közénk. S muszáj felidéznem azt a pillanatot is, amikor utoljára találkoztunk: egy magyarkanizsai nyári fesztiválon, ahol barátságosan rám pillantott, megkérdezte, meddig maradok, és beszélgettünk valamit a birspálinkáról is, mert arról ott mindig muszáj, ugye.

Közben azért sok minden történt. Például az, hogy a délvidéki magyarok pártbelileg megszaporodtak, a történelmi VMDK a kilencvenes években alkotórészeire hullott. Aztán Pásztor István elnöksége idején a VMSZ végleg magához ragadta a marsallbotot, és bár mindmáig akadnak más pártok, mozgalmak, nem kérdés, hogy a délvidéki magyarság politikai képviseletét ők biztosítják Belgrádban, Budapesten, a helyi önkormányzatokban, mindenütt, ahol szükséges. Pásztor Istvánnak nehéz és küzdelmes sors jutott: kár volna elhallgatni, hogy sokat viaskodott a másként gondolkodókkal, harcolt azokkal, akik – egy ideig – úgy hitték, létezik politikai alternatíva a Bácskában és a Bánságban. Hát, nincs. Ami annak indult, annak a vezető alakjai vagy átálltak, vagy dezertáltak más területekre, esetleg hallgatnak, de hogy érdemi mondanivalójuk kevesebb, mint Pásztornak volt annyi éven át, nyilvánvaló.

Akad itt még valami, amiről beszélnünk kell. Arról, hogy Pásztor István most egyformán gyászolja a magyar és a szerb politika, beleértve Orbán Viktort és Alekszandar Vucsicsot is. Utóbbi ráadásul az újkeletű magyar–szerb barátság közvetítőjének, fontos segítőnek nevezte Pásztor Istvánt. Figyeljük, mit mondott pontosan a szerb elnök: „Pásztor István tett a legtöbbet a magyarok és a szerbek közötti baráti kapcsolatok kialakításáért. Ezért a történelem is meg fogja majd említeni. Mindezekért a cselekedeteiért emlékművet tervezünk állítani a tiszteletére. Ez a legkevesebb, amit megérdemel az az ember, akinek volt ereje és energiája kiszabadítani a gyűlölet szorításából a magyar és a szerb nemzetet. Örökké hálás leszek Pásztor Istvánnak támogatásáért, Szerbia és a magyar nemzet iránti szeretetéért.”