Mészárovics György mutatja meg büszkén, hogyan ünnepelték meg a tizenötezredik ugrását az ejtőernyősökkel. Azóta túl van a tizenhatezer-hetvenegyedik ugrásán is, májusban szállt e célból Kaposvár fölé. Mint meséli, tizenhét évesen ugrott először ejtőernyővel, 1962-ben a Nehézipari Minisztérium Skaloz Repülőklubjának tagjaként. Az első alkalommal természetesen még nagyon izgult.

„Te bolond, mit csinálsz, itt fogsz megdögleni”, mondogatta magában, amikor meglátta a nyitott ajtót az orosz An–2-esen. Muszáj volt azonban kilépni a gépből, már mindenkinek eldicsekedett avval, hogy felvették az ejtőernyősök közé.

– Ha baj lett volna a főernyőmmel, és mentőernyőt kellett volna nyitnom, akkor lehet, hogy ma nem ülnék itt, annyira meg voltam illetődve, de végül sikerült, és csodálatos volt – emlékezik vissza a zászlós.

Aztán egymást követték az edzőtáborok, a versenyek. A honvédségbe 1974-ben hívták, amikor már túl volt az első sikereken. Négyezer ugrásig nem kellett mentőernyőt nyitnia, de amikor szükség volt erre, akkor sem forgott kockán az élete, mindig vigyázott arra, hogy biztonságosan földet érjen. Pedig a sportot ő is a „földön kezdte”, mint az ötvenes-hatvanas években minden fiú labdarúgónak készült.

– Szerettem focizni, de olyan vékonydongájú, alacsony gyerek voltam, hogy csak akkor vettek be a kezdőbe, ha a csapatkapitánynak adtam az uzsonnámat – idézi fel az első sportélményeit.

– Aztán apám beíratott bokszolni, mert azt szerette volna, hogy megerősödjek. Szerettem az ökölvívást is, de itt nem volt olyan jó a társaság. Később a Csepel Vas- és Fémművekből hívtak el az ejtőernyősök közé. Ők is Kölyöknek hívtak, ez a név még rajtam ragadt a focipályáról.

Aztán Mészárovics György, a Kölyök megmutatta, hogy mit tud. Eddigi élete során 57 ejtőernyőtípust próbált ki, ötszörös egyéni magyar bajnoki címet, sokszoros csapatbajnoki címet szerzett, 1995-ben pedig egy Guinness-rekordot is felállított, amikor egy csoporttal hőlégballonból ugrott ki. A tíz magyar ejtőernyős akkor összesen 4075 órát tartózkodott a levegőben, vagyis 160 napot, amelyből 24 napot zuhantak.

Mészárovics György összes szabadesés ideje egyébként 71 és fél óra, azaz közel három napot töltött zuhanással. Mégsem erre a legbüszkébb, hanem amikor részt vehetett a Gajdán Miklós által létrehozott katonai ejtőernyős-válogatott versenyein.

– Csak azt sajnálom, hogy a világbajnokságokon negyedik helyezéseket értünk el. Ezt ugyan háromszor is teljesítettük, de a dobogóra nem sikerült felállnunk – panaszolja. Pedig Mészárovics Györgynek voltak kiváló egyéni eredményei, például egy klagenfurti versenyen nyolc nullára nyert az orosz versenyző előtt.

Ez pedig nem volt könnyű feladat: a cél, amibe egy ilyen megméretetésen érkezni kell, egy tizenhat centiméter átmérőjű kör, ebben pedig egy két centi átmérőjű pontot kell lábbal megérinteni. Akkoriban ráadásul még régi típusú, körkupolás ernyőket használtak, nem olyanokat, mint a mai, jobban irányítható légcellás ernyők. – A maiak ügyesebbek, jobbak – jelenti ki szerényen.

– Asztalos István zászlós például Euró­pa-bajnok lett ejtőernyős célba ugrásban Podgoricában, a katonai válogatott pedig bronzérmet szerzett – nevezi meg a leghíresebb utódokat.

Gyuri bácsi legendás pályafutását azonban mindenki elismeri. Ennek lezárása alkalmából Ruszin Romulusz dandártábonok, a Honvédelmi Minisztérium miniszteri titkárságvezetője, a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület elnöke köszöntötte a sportembert és adott át neki elismerést Szolnokon. Itt méltatták a sporteredményeit is, például hogy 1972-ben, a csapatversenyben úgynevezett „abszolút nulla” ugráseredménnyel világcsúcsot ért el, 1988-ban pedig a világon harmadikként teljesítette a tízezer ugrást.

Mészárovics Györgynek két lánya és öt unokája van. A legidősebb fiú unokát megpróbálta rábeszélni a katonai pályára és az ejtőernyőzésre, de nem sikerült. – Sajnos kevesen választják ezt az utat, talán azért is, mert a mai fiatalokban nincs akkora vállalkozó szellem, rátermettség. Enélkül pedig hiába vannak meg a példaképek – szomorodik el.

Annak viszont örül, hogy a tervek szerint újra lesznek katonai sportközpontok, ahol a fiatalok ejtőernyőzhetnek. Mint mondja, a rendszerváltás után ezt megszüntették, reméli, hogy most lesz pénz a honvédelmi sportklubok felélesztésére.

És hogy miért is olyan fontos ez? – A honvédségnél mindig elengedhetetlen volt, hogy az ejtőernyőzéshez értsenek bizonyos alakulatoknál. De ezenfelül is nekem ez a sport egészen idős koromig olyan élményeket és izgalmat adott, amit nem lehet szavakkal leírni – fejti ki az ejtőernyős.

Ez a felfokozott érzés pedig nemcsak az ugrásnál jelentkezik, hanem már a gépbe szállásnál annyira a hatalmába keríti az embert, hogy mindent elfelejt. Még azt is, hogy hány éves, mert ilyenkor nincs fáradtság.

Amikor pedig a földre érkezik, megdicsérik a társak, és összejönnek, beszélgetnek, megisznak egy sört. Azért maradt az ejtőernyősök között, mert itt érezte meg először, milyen az igazi barátság.