ATM-fosztogató bűnözői csoportot számoltak fel magyar és német rendőrök – közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
Elfogták a lengyel unokázós csalókat Budapesten
Több száz milliót csaltak ki áldozataiktól.
ATM-fosztogató bűnözői csoportot számoltak fel magyar és német rendőrök – közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a Frankfurt am Main-i Főügyészség 2018-ban európai nyomozási határozatot bocsátott ki K. Tamás magyar állampolgár és társai ellen.
A németek adatai szerint a férfi a bűntársaival pénzautomatákat robbantott fel Németországban, majd ellopták belőlük a készpénzt.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség pénzmosás gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A nyomozók megállapították, hogy a Németországban elkövetett bűncselekményekből szerzett vagyont K. Tamás és társai Magyarországon mosták tisztára. A magyar rendőrök ezért vagyonvisszaszerzési eljárást is kezdeményeztek.
A magyar nyomozók jelzésére december 7-én Németországban elfogták a 41 éves K. Tamást és két társát, a 39 éves K. Balázst és a 45 éves Z. Zsoltot, akik a megalapozott gyanú szerint részt vettek az ATM-ek kifosztásában.
Elfogták a bűnözői csoport egyetlen német állampolgárságú tagját is.
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai – a német rendőrökkel közösen – szerdára összehangolt bűnügyi akciót szerveztek több mint száz rendőr közreműködésével. Hajdúnánáson, Nyíregyházán és Budapesten újabb négy gyanúsítottat fogtak el. A hét férfinél lefolytatott házkutatásban forintot és eurót foglaltak le, lőfegyvert és lőszereket, ingatlant és két gazdasági társaságban lévő üzletrészeket vettek zár alá, bankszámláikat befagyasztották, pénzintézeti széfjeiket átkutatták.
A négy újonnan elfogott magyar férfit a rendőrök robbanóanyaggal elkövetett robbantás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A magyar és a német nyomozást, a közös nyomozócsoport munkáját az Europol és az Eurojust segítette. A nemzetközi bűnügyi információcserének köszönhetően a két ország rendőrei felszámolták a bűnbandát – áll a közleményben.
Több száz milliót csaltak ki áldozataiktól.
Súlyos bűncselekmények gyanúját veti fel a baloldal 2019-es főpolgármester-jelölti kampányának külföldi finanszírozása, de válaszokat egyelőre nem adnak az érintettek.
A TEK teszi a dolgát, az ilyenkor szokásos protokoll szerint jár el.
Szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki.
Milyen alakok veszik körbe Magyar Pétert?
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Így gondozd az uborkát, ontani fogja a termést nyáron
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Bohócot csinált az ellenfeléből a Barcelona tinisztárja - videó
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Elszabadul a pokol
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Több száz milliót csaltak ki áldozataiktól.
Súlyos bűncselekmények gyanúját veti fel a baloldal 2019-es főpolgármester-jelölti kampányának külföldi finanszírozása, de válaszokat egyelőre nem adnak az érintettek.
A TEK teszi a dolgát, az ilyenkor szokásos protokoll szerint jár el.
Szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.