Hatodik éve nőnek dinamikusan a bérek

A kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország biztonságos ország maradjon, ahol mindenki, aki akar, tudjon dolgozni és munkájáért megfelelő bért kapjon, a családok pedig minden támogatást megkapjanak ahhoz, hogy gyermekeiket tisztességesen fel tudják nevelni – jelentette ki Hollik István kormányszóvivő.

Magyar Nemzet
2020. 01. 02. 5:55
null
Tovább bővülnek a családokat segítő támogatások Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fideszes politikus keddi sajtótájékoztatóján közölte: ezután is következetesen ki kell állni a migránsok betelepítésének megakadályozásáért, illetve a kötelező elosztási kvóta ellen. Az Európát sújtó migráció végét nem lehet látni, a magyar határon továbbra is nagy a nyomás, ami az elmúlt hetekben lényegesen növekedett – hangsúlyozta, hozzátéve: a bevándorláspárti erők egyre agresszívabb nyomást helyeznek majd Magyarországra itthon és az unió intézményeiben egyaránt.

– Ezért Brüsszelben és itthon, minden más fronton is szükség lesz az erőnkre és a következetes kiállásra – fogalmazott.

A szóvivő szerint Brüsszel korábbi vezetése nemcsak a migrációs, hanem a gazdasági kérdésekben is hibázott, emiatt az európai gazdaság a világválság óta nem tért magához, sőt idén és jövőre várhatóan tovább lassul. Ezért 2020 egyik legfontosabb feladata a magyar gazdaság eredményeinek, lendületének megvédése – szögezte le –, a kormány ezért 2020-ban újabb gazdaságvédelmi akciótervet indít. Január 1-jével további, a vállalkozásokat terhelő adók csökkennek. Ezek közé sorolta a kisvállalati adó mérséklését, valamint azt, hogy az érintett cégek mentesülnek minden további adó, vagyis a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és fizetése alól.

Tovább bővülnek a gyermekes családokat segítő támogatások is. Már több mint százezren vették igénybe a családvédelmi akcióterv valamely intézkedését – közölte –, januártól pedig újabb elemek lépnek életbe: a nagyszülői gyed és a legalább négygyermekes anyák szja-mentessége. Folytatódnak a bölcsődefejlesztések, jelentős segítséget kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek családjai és a meddőséggel küzdő párok is – sorolta. Továbbra is rendelkezésre áll a babaváró támogatás, amelyet már több mint 60 ezer házaspár vett igénybe, a családok otthonteremtési kedvezménye, amellyel már több mint 120 ezer család élt és a családi adókedvezmény, amely egy kétgyermekes családnál jövőre is csaknem félmillió forintot hagy.

Tovább bővülnek a családokat segítő támogatások
Fotó: Havran Zoltán

Hollik István beszámolt arról is, hogy hatodik éve nőnek dinamikusan a bérek, köszönhetően az adócsökkentéseknek és a gazdasági növekedésnek. A minimálbér és a szakmunkás bérminimum 2010 óta több mint duplájára nőtt, január 1-jén pedig további nyolc százalékkal bővül – ismertette. A munkát terhelő adók csökkentésével előreláthatólag a versenyszférában is tovább emelkedhetnek a bérek, de a közszférában is várhatók emelések, a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai pedig félmillió forintos egyszeri juttatásban részesülnek.

Január 1-jétől 14 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók bére, 2020 novemberétől pedig további húsz százalékkal. Folytatódik a bírók és ügyészek béremelése: január 1-jén átlagosan 37 százalékos bírói béremelés valósul meg, majd az ezt követő években újabb 12 és 13 százalékos emelések várhatók.

Emlékeztetett: a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére is átlagosan harminc százalékkal nő a nyártól.

Hollik István leszögezte: a kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország biztonságos ország maradjon, ahol mindenki, aki akar, tudjon dolgozni és munkájáért tisztességes bért kapjon, a családok pedig minden támogatást megkapjanak ahhoz, hogy gyermekeiket tisztességesen fel tudják nevelni.

Hollik István a felcsúti fociakadémia uniós forrásból megvalósuló beszerzéseit firtató kérdésre válaszul Angela Merkel német kancellárt idézte, aki szerint Magyarország jól használja fel az uniós forrásokat, ezt mutatja a gazdaság dinamikus növekedése. Az uniós forrásokat meghatározott pályázati rendben osztják, akik pedig ennek megfelelnek – akár ellenzéki vezetésű városok, akár egy focicsapat –, forráshoz juthatnak.

A szóvivő kérdésre pontatlannak minősítette az úgynevezett kulturális taót helyettesítő támogatások elosztását bíráló újságcikkeket. Kijelentette: a támogatásokat három csatornán osztják: normatív alapon, pályázatok útján és egyedi támogatási kérelmek révén. Az utóbbiról év végén születik döntés, kulturális és stratégiai szempontok alapján, figyelembe véve, hogy az előbbi kettőn keresztül ki mennyi forráshoz jutott.

Hollik István leköszönt kormányszóvivői posztjáról, megköszönte az újságíróknak a közös munkát és sok sikert kívánt Szentkirályi Alexandrának, aki január elsejétől tölti be a kormányszóvivői pozíciót.

Kilenc év alatt kétszeresére emelkedett a gyed

A minimálbér emelkedésével január 1-jétől 225 288 forintra nő a gyermekgondozási díj (gyed) maximális összege – közölte az év utolsó napján az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Azt írták: a diplomás gyed összege is emelkedik, és bővül a jogosultak köre is, mivel a diplomás gyedben részesülő anya, ha az ellátás folyósítása alatt vagy annak megszűnését követő egy éven belül újabb gyermeket vállal, ismét jogosult lesz a juttatásra.

Ismertették: a gyed maximális összege 2010 óta a kétszeresére emelkedett, jövőre eléri a 225 288 forintot, amelyből a családi adókedvezmény is érvényesíthető. A gyed mellett bármilyen jogviszonyban, korlátlan időtartamban lehet munkát végezni. Testvér születése esetén más családtámogatási ellátásokkal (csecsemőgondozás díj, csed; gyermekgondozási segély, gyes) együtt is igénybe vehető, tehát az ellátás nem szűnik meg újabb gyermek születése esetén. Az ellátásra a csecsemőgondozási díj után jogosult a szülő egészen addig, amíg a gyermek be nem tölti a második életévét, illetve ikrek esetén a hároméves kort.

Gyermekgondozási díjat, azaz diplomás gyedet a felsőoktatási intézmények hallgatói is igényelhetnek. Január elsejétől az az anya, aki diplomás gyedben részesül, és az ellátás folyósítása alatt vagy annak megszűnését követő egy éven belül gyermeket vállal, ismét jogosult lesz a diplomás gyedre. A diplomás gyed összege 2020-ban alapképzés esetén 112 644 forintra, mesterképzés esetén 147 420 forintra emelkedik – olvasható a közleményben, amelyben felhívták a figyelmet arra is, hogy jövőre a családok támogatására több mint 2200 milliárd forint jut a költségvetésben.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.