A Normafa és környékének mellőzését kéri a Normafa Park igazgatója a kirándulóktól és sportolóktól – közölte a XII. kerületi önkormányzat szombaton az MTI-vel.
A Normafa és környékének mellőzését kérik a kirándulóktól és sportolóktól
Mikó Gergely felhívásában azt írta: az elmúlt időszakban „az egészségügyi vészhelyzet” ellenére tömegesen keresték fel a Normafát. A tavaszi időben a látogatók nagy sűrűsége alig teszi lehetővé az emberek közötti találkozások mellőzését, így megnő az esetleges megfertőződés kockázata – tette hozzá.
A park igazgatója azt kérte, hogy a kijárási korlátozásról szóló rendelet betartását a kirándulók segítsék elő azzal, hogy sétára és sportolásra nem a Normafát és környékét, hanem a budai hegyek más, kevésbé forgalmas részeit választják.
Közölte: a kormányrendelet betartását a rendőrség és a hegyvidéki rendészet ellenőrizni fogja, szükség esetén – akár bírság vagy más büntetés kiszabásával – betartatja.
A park igazgatója kitért arra is, hogy az önkormányzat megtiltotta a Normafán a játszóterek, a szabadtéri fitneszpark és a tűzrakóhelyek használatát, azokat kerítéssel vagy kordonnal lezárta; használatuk a polgármester rendelete szerint szintén bírsággal büntethető. Zárva tartanak a területen lévő vendéglátóhelyek, a Rétes büfé, a Kilátó kávézó, a Drótcsacsi büfé, valamint a Libegő lángosos és büfé, illetve nem látogatható az Erzsébet-kilátó sem.
A BKV Zrt. a hegyvidéki önkormányzattal egyeztetve március 28-tól leállította a libegő üzemeltetését, ezzel is csökkentve a Normafa tömeges látogatását – írta Mikó Gergely.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKiszállt a NAV a szerencsi önkormányzathoz, költségvetési csalás miatt nyomoznak
Az adóhatóság egy gyanús vállalkozói szerződést vizsgál.
Szentendrének nincs még öt éve a pártcsatározásokra
Petricskó Zoltán polgármesterjelölt arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy kiaknázná a Szentendrében rejlő lehetőségeket.
Tömegkarambol történt az M7-esen, lezárták az autópályát
A Balaton felé vezető oldalon négy autó ütközött.
Deutsch Tamás helyretette Cseh Katalint + videó
A Momentum politikusa úgy akar a korrupció ellen harcolni, hogy családi vállalkozása több milliárd forintnyi uniós pénzt tett zsebre gyanús körülménynek között.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter gazdasági vezetőjének bűntársai egy ismert politikus nevével is visszaéltek
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Itt a vége, III. Károly váratlan lépésre szánta el magát
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
A Fradi is bejelentette Sztankovics távozását, már a derbin sem ő irányít
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Elszabadul a pokol
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Címoldalról ajánljuk