Az írás a koronavírus miatt kialakult helyzetben ad iránymutatást híveinek, és azt ajánlja, hogy terrortámadások formájában is gyakoroljanak nyomást a „keresztesekre”, akik „legrosszabb rémálma” vált valóra a betegséggel. Utóbbi „Isten büntetése”, amely kiváló alkalmat kínál arra, hogy a vírus elleni küzdelemmel elfoglalt Nyugaton rajtaüssenek.
Az Iszlám Állam kihasználná a Nyugaton eluralkodó káoszt és félelmet
A Migrációkutató Intézet legújabb gyorselemzésében az Iszlám Állam (ISIS) hivatalos hetilapjának aktuális számában megjelent vezércikk tartalmát mutatja be és elemzi.
A vezércikk még a megszokottnál is keményebb és durvább hangnemet használ, könyörtelen harcra buzdít, és a következő gondolattal ér véget: „Isten legkedvesebb imája a dzsihád”.
Mindeközben a barcelonai reptéren elkövetett merényletkísérlet intő jelként szolgálhat a Nyugat számára. Az Iszlám Állam kommunikációja rávilágít arra, hogy bár az utóbbi hetekben a külső határok védelme közegészségügyi és járványügyi színezetet is kapott, az továbbra is a kontinens közbiztonságának megőrzéséről és a terrorkockázat csökkentéséről szól elsődlegesen.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTöbb mint félezer településen marad el a nemzetiségi választás
A Nemzeti Választási Iroda reggeli adatai szerint csak 2150 helyen lehet nemzetiségi önkormányzatot választani.
Orbán Viktor a békemenetről: Együtt a legvastagabb falon is átmegyünk
Jöttünk, láttunk, és újra győzni fogunk! – közölte a miniszterelnök.
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél, több eltűnt személyt keresnek óriási erőkkel + videó
A balesetnek halálos áldozatai is vannak.
Orbán Viktor: A háború tönkrevágja Európa gazdaságát
A magyar miniszterelnök szerint a magyarok döntő többsége a béke pártján áll.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Brutálisan népszerű hazánk a külföldi filmesek körében - csak tavaly egymilliárd dollárt költöttek el nálunk
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Most jött: drámai balesettel indult a pünkösd Magyarországon
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Itt a lista: így lesznek nyitva a boltok a pünkösdi hosszú hétvégén
Lesz magyar mozdonygyár
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
„Kellemes éjszakát kívánok a játékvezetőnek” – Bartosz Grzelak élesen kritizálta a VAR ítéleteit
Federer és Nadal újra együtt, szóba került az arrogancia is
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Ukrajna bármit megengedhet magának?
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Címoldalról ajánljuk