Novák Katalin kiemelte, hogy a személyes találkozások csökkentéséért át kellett alakítani a szolgáltatásokat, de az áldozatok a járvány ideje alatt is számíthatnak a segítségre.
Az összezártság miatt több feszültség keletkezhet az emberek között
Nőhet a kapcsolati erőszak áldozatainak száma a koronavírus-járvány idején, mert az otthoni összezártság miatt több feszültség keletkezhet az emberek között – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
A szükséges szabályok betartásával továbbra is működnek a titkos menedékházak, a krízisközpontok és a félutas házak, valamint a nap 24 órájában ingyenesen hívható +3680205520-as telefonszámon is lehet segítséget kérni – mondta.
Hozzátette: a kríziskezelő ambulanciák is üzemelnek, de azok munkatársait telefonon és online lehet elérni, az ambulanciákon pedig tájékoztatókat helyeztek ki arról, hova fordulhatnak az érintettek segítségért.
Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a kapcsolati erőszak nem magánügy, ezért fontos, hogy mindenki jelezze, ha ismer olyat, aki áldozattá válhat.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTöbb mint félezer településen marad el a nemzetiségi választás
A Nemzeti Választási Iroda reggeli adatai szerint csak 2150 helyen lehet nemzetiségi önkormányzatot választani.
Orbán Viktor a békemenetről: Együtt a legvastagabb falon is átmegyünk
Jöttünk, láttunk, és újra győzni fogunk! – közölte a miniszterelnök.
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél, több eltűnt személyt keresnek óriási erőkkel + videó
A balesetnek halálos áldozatai is vannak.
Orbán Viktor: A háború tönkrevágja Európa gazdaságát
A magyar miniszterelnök szerint a magyarok döntő többsége a béke pártján áll.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Brutálisan népszerű hazánk a külföldi filmesek körében - csak tavaly egymilliárd dollárt költöttek el nálunk
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Most jött: drámai balesettel indult a pünkösd Magyarországon
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Itt a lista: így lesznek nyitva a boltok a pünkösdi hosszú hétvégén
Lesz magyar mozdonygyár
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
„Kellemes éjszakát kívánok a játékvezetőnek” – Bartosz Grzelak élesen kritizálta a VAR ítéleteit
Federer és Nadal újra együtt, szóba került az arrogancia is
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Ukrajna bármit megengedhet magának?
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Címoldalról ajánljuk