Hosszú évtizedeken keresztül, 1973 óta a kiskörei vízlépcső volt az egyetlen pont a Tiszán, ahol a folyó felső vízgyűjtő területéről érkező uszadékot és szervetlen hulladékot fel lehetett tartóztatni és ki lehetett termelni. Ha ez nem sikerült, akkor a fatörzsek, ágak és PET-palackok akár egészen a Vaskapuig akadálytalanul eljutottak. Nagyobb árhullámoknál előfordul ugyanis, hogy a duzzasztómű öt elzárótábláját ki kell nyitni, és akkor a felgyülemlett szerves és szervetlen hulladék továbbzúdulhat a folyón. Mindaddig, amíg erre nincs szükség, az uszadékmező folyamatosan dagad a duzzasztómű előterében, mert a víz a táblák alatt el tud folyni, de a hulladék a folyó felszínén marad.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.