Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél
A balesetnek halálos áldozatai is vannak.
A járványügyi veszélyhelyzet megerősítette a családtagok közötti kapcsolatokat, a megkérdezettek negyede (24 százalék) javulásról számolt be, 71 százalékuk nem tapasztal változást, és csak négy százalék érzi úgy, hogy romlottak a családi kapcsolatai a veszélyhelyzet kihirdetése óta – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legfrissebb kutatásából, amely szerint a magyar emberek elsősorban a családjukra számítanak ebben az időszakban. A válaszadók nyolcvan százaléka házastársára, párjára vagy gyermekére támaszkodhat a jelenlegi helyzetben, illetve negyvenöt százalék nyilatkozott úgy, hogy most több időt tud fordítani a családtagjaira.
A KINCS felméréséből az is kiderül, hogy a veszélyhelyzetben a válaszadók alig negyede (pontosan: 24 százalék) érzi feszültebbnek magát, 47 százalék inkább nyugodtan, higgadtan éli meg a jelenlegi helyzetet. A férfiak és a fiatalok általában nyugodtabbak: a férfiak 51 százaléka, míg a nők 44 százaléka, emellett a harminc év alattiak 56 százaléka, a negyveneseknek pedig mindössze 36 százaléka tekinti magát inkább nyugodtnak, mint feszültnek.
A többség ismeri és betartja a koronavírus elleni védekezés szabályait. A megkérdezettek 94 százaléka állítja, hogy teljes mértékben alkalmazkodik a vásárlási, kereskedelmi, illetve kijárási korlátozásokhoz. A legtöbben felelősen és tudatosan védekeznek a vírus ellen: az emberek 85 százaléka a szokásosnál gyakrabban mos kezet, 55 százalék pedig rendszeresen hord maszkot és gumikesztyűt is.
Úgy tűnik, a magyarok többsége megbirkózik a járvány miatt felmerülő problémákkal, hiszen kevesebb mint húsz százalék számolt be kifejezetten nagy nehézségekről. Általánosságban elmondható, hogy legkevésbé az élelmiszer beszerzése, valamint a hivatali ügyek intézése okoz gondot, az emberek leginkább a munkahelyi bizonytalanság és a pénz előteremtése miatt aggódnak. A járványhelyzet miatt a legtöbben attól tartanak, hogy valaki megbetegszik a családban (43 százaléknál él ez a félelem) vagy elveszítik a munkahelyüket (ez a szám is jelentős: 42 százalék).
A balesetnek halálos áldozatai is vannak.
A magyar miniszterelnök szerint a magyarok döntő többsége a béke pártján áll.
A publicista szerint eljött az idő, hogy erőt mutassanak a normális emberek.
Sem a jólét, sem a béke nem garantált a mostani brüsszeli vezetés mellett – mutatott rá Kocsis Máté.
Magyar Péter egy kétszínű, hazudozós, agresszív ember
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Eva Mendes elárulta, milyen volt férjét látni Emily Blunttal csókolózni
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Feledhetetlen csata az év bokszmeccsén: 25 év után ismét vitathatatlan bajnoka van a nehézsúlynak
A Fehérvár edzője kirohanása: Egy géniusz döntött a sorsunkról
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
A balesetnek halálos áldozatai is vannak.
A magyar miniszterelnök szerint a magyarok döntő többsége a béke pártján áll.
A publicista szerint eljött az idő, hogy erőt mutassanak a normális emberek.
Sem a jólét, sem a béke nem garantált a mostani brüsszeli vezetés mellett – mutatott rá Kocsis Máté.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.