Ahhoz, hogy az őszödi beszédhez, illetve az annak napvilágra kerülését követő tüntetéssorozathoz eljussunk, 2002-ig kell visszakanyarodnunk. Abban az évben ugyanis a Magyar Szocialista Párt, egy karakter nélküli miniszterelnök-jelölttel az élén, saját magának is meglepetést okozva megnyerte a választást.
Máig kísért a 2006-os őszödi beszéd
Kedden lesz tizennégy esztendeje, hogy parlamenti választási győzelme után egy hónappal az akkori kormányfő, Gyurcsány Ferenc elmondta az őszödi beszéd néven elhíresült szónoklatát az MSZP-frakció zárt ülésén. A balatonőszödi kormányüdülőben elhangzott záróbeszédben Gyurcsány egyebek mellett addigi politikájának kudarcairól értekezett, valamint bevallotta, hogy végighazudták az utolsó másfél-két évet. A 2002 és 2006 közti szocialista–szabad demokrata kormányzás lényegét a miniszterelnök így foglalta össze: „Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk.” Kijelentésével nehéz lenne vitába szállni, ám hogy a vallomást milyen tények és adatok támasztják alá, azt Boros Bánk Levente politológussal, a Médianéző Kft. ügyvezetőjével elemeztük.
Medgyessy Péter ezt követően megalakította koalíciós kormányát, ami már önmagában problémákat okozott, mivel a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ zsarolási potenciállal rendelkezett, és folyamatosan zsarolta is az MSZP-t
– közölte lapunkkal Boros Bánk Levente.
A politológus elmondta: hivatalba lépését követően Medgyessy Péter meghirdette a száznapos programot, melynek részeként megemelték a közalkalmazotti béreket, a nyugdíjasoknak pedig egyszeri, 19 ezer forintos pótlékot adtak. Az intézkedések forrását azonban nem az ország saját gazdasági teljesítményéből, hanem külső hitelekből fedezték, ezért ez volt az egyik legfőbb oka a később életbe léptetett megszorításoknak.
Ekkor kezdődött el a szocialista párt meghasonlása is, ugyanis a Horn Gyula-i értelemben vett posztkommunista hagyományok egyre inkább szembekerültek a liberális irányvonallal. Ugyanerre az időszakra tehető Gyurcsány Ferenc felemelkedése, aki előbb egyfajta újbaloldali megmondóemberként került reflektorfénybe, 2003 májusától a Medgyessy-kabinet gyermek-, ifjúsági és sportminisztere volt, 2004 szeptemberében pedig az SZDSZ hathatós közreműködésével megpuccsolta a kormányfőt, és beült a miniszterelnöki székbe. Ezzel párhuzamosan az MSZP irányítását is átvette, megindítva a párt mai napig tartó lejtmenetét.
Bűnben fogant cinkosság
– Az ezt követő két esztendő egyértelműen Gyurcsányról szólt – hangsúlyozta Boros Bánk Levente, hozzátéve, hogy a választásig hátralévő időszakot a fejetlenség, a kapkodás és a bejelentett, de meg nem valósított programok tömkelege jellemezte. Hozzátette: eközben az ország elindult az államcsőd felé vezető úton, viszont a kormány részéről ennek épp az ellenkezőjét kommunikálták.
Az akkori két kormánypártnak sokkal fontosabb volt, hogy hatalomban maradhassanak, mint az, hogy Magyarország érdekében cselekedjenek, és akár egy előrehozott választást írjanak ki. A bűnben fogant cinkosság oda vezetett, hogy a megszorító intézkedéseket is saját tehetetlenségüknek és alkalmatlanságuknak köszönhetően kellett bevezetniük, hiszen nem voltak olyan külső körülmények, amelyek ezeket kikényszerítették volna.
– Azon persze egy percig sem kell csodálkozni, hogy minden igyekezetükkel megpróbálták eltitkolni a regnálásuk idején jellemző tényeket és számokat, amelyek a teljesség igénye nélkül a következők: 2002-től a költségvetési hiány folyamatosan az egekben; GDP-arányosan tíz százalékkal megugrott az államadósság; lelassuló, majd negatívba forduló gazdasági növekedés; az önkormányzatok adóssága a 2002-es 192 milliárdról 2006-ra 490, 2007-re pedig 694 milliárdra emelkedett; 5,8-ról 7,5 százalékra nőtt a munkanélküliség. Mindennek ellenére 2005-ben meghirdették és törvénybe foglalták a száz lépés programot, amely egy öt évre vonatkozó adócsökkentési elképzelés volt, és amely csúfosan megbukott, ezért vissza kellett vonni.
Átvert milliók
– Nyilvánvaló, hogy erről a programról, csakúgy, mint több hasonló ötletről, Gyurcsányék már akkor tudták, hogy megvalósíthatatlan, azonban a 2006-os országgyűlési választási kampány során meg lehetett vele vezetni a szavazókat – értékelt a szakember, majd megemlítette Veres János akkori pénzügyminisztert, aki egy helyütt úgy fogalmazott, azért nem hozzák nyilvánosságra az államháztartási adatokat, hogy azok ne befolyásolják a választások eredményét. – Ha az emberek ismerték volna a valós tényeket, Gyurcsány Ferencék valószínűleg elbuktak volna – jelezte a Médianéző vezetője, hozzátéve: az elhallgatott számoknak köszönhetően megnyert választást követően hetekkel a kormánypártok bejelentették, hogy – korábbi ígéreteikkel szembemenve – megszorításokat vezetnek be.
És akkor szembejött a valóság
A lakosságot és a gazdasági szereplőket egyaránt hideg zuhanyként érő intézkedések adóemelésekkel kezdődtek, hiszen bevételeket kellett teremteni, majd jöttek a létszámleépítések, amely a pedagógusoktól az egészségügyi dolgozókon át rengeteg munkavállalót érintett.
Még az Országos Mentőszolgálatnál is karcsúsítottak, ami ma elképzelhetetlen lenne. Idetartozott még a kórházi ágyak számának csökkentése, az egészségügyi szolgáltatások lefaragása, a pedagógusok óraszámának növelése, amivel gyakorlatilag devalválták a fizetésüket.
Leépítették a fiatalok lakásvásárlási és más családi kedvezményeit, be akarták vezetni a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat, visszavágták az adókedvezmények körét, megemelték a közműdíjakat, kamatadót vezettek be, járulékokat növeltek, megemelték a személyi jövedelemadó felső kulcsát, növelték az élelmiszerek és a szolgáltatások áfáját, közlekedési támogatásokat vontak meg, MÁV- és Volán-vonalakat szüntettek meg, csökkentették az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek és a tandíjmentes képzések számát – sorolta az akkori népnyúzó intézkedéseket Boros Bánk Levente, megjegyezve: ebben az időszakban a forint árfolyama is elszabadult, és rontották az ország kockázati besorolását.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Ilyen egy tipikus Karácsony-féle látszatintézkedés
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Komoly ígéretet tett Békés vármegye ikonikus városának Lázár János
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.
Orbán Viktor: Ez a választás vérre megy! + videó
Június 9-én mutassuk meg, hogy a magyar emberek békét akarnak! – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Hamarosan már Siófokon is tanulhatnak a Debreceni Egyetem hallgatói
A tervek szerint 2025 szeptemberében kezdhetik meg tanulmányaikat a hallgatók.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Napi balfék: Piroska és a Poloska
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Eltűnt egy meseszép nevű 15 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
"Minőségi csere" - Krausz Gábor megmutatta, mennyire szerelmes
Orosz-ukrán háború: ez már leszámolási kísérlet a Nyugat és a Kelet közt
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Bravúros győzelme után tovább él a férfi 3x3-as kosárválogatott olimpiai álma
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Ilyen egy tipikus Karácsony-féle látszatintézkedés
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Komoly ígéretet tett Békés vármegye ikonikus városának Lázár János
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.
Orbán Viktor: Ez a választás vérre megy! + videó
Június 9-én mutassuk meg, hogy a magyar emberek békét akarnak! – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Hamarosan már Siófokon is tanulhatnak a Debreceni Egyetem hallgatói
A tervek szerint 2025 szeptemberében kezdhetik meg tanulmányaikat a hallgatók.