Folytatódni fog a Tisza vízszintjének emelkedése, míg a Duna a következő napokban tetőzik majd – közölte a Országos Vízügyi Főigazgatóság kedden az MTI-vel.
Elfogták a móri mészárlás miatt tévesen elítélt K. Edét
A férfi autójában fegyvert találtak.
Folytatódni fog a Tisza vízszintjének emelkedése, míg a Duna a következő napokban tetőzik majd – közölte a Országos Vízügyi Főigazgatóság kedden az MTI-vel.
Mint írták, a Duna hazai szakaszán levonuló árhullám valamennyi állomásnál fokozat alatt tetőzik az elkövetkező napokban.
A budapesti tetőzés szerdán az éjszakai-hajnali órákban várható, kevéssel 500 centiméter alatt.
A Tisza legfelső szakaszán újabb jelentős áradás indul, lejjebb pedig folytatódik a vízszintek emelkedése. Ezek hatására a folyó Tiszalökig tartó szakaszán az I. készültségi szintet meghaladó tetőzések valószínűsíthetőek. Lejjebb Kisköréig az I. fokú szintet megközelítő vagy azt kismértékben meghaladó vízállás várható.
A Tisza mellékfolyói közül a Túron az I. fokot kissé meghaladó, a Körösök vízrendszerén pedig azt megközelítő vízállás a valószínű.
Közölték azt is, a Duna vízgyűjtő bajor és osztrák területein fokozatosan csökken a csapadékhajlam, de a Tisza fontos vízgyűjtő területein továbbra is folytatódik a csapadékos időjárás. Az elmúlt időszak esőzései fokozatosan növelték a kezdetben erősen kiszáradt talaj víztartalmát, így egyre kevesebb csapadék szivárgott be a talajba.
Az elmúlt 24 órában a Tisza vízgyűjtő felső, határainkon túli területein újra jelentős, az előrejelzésekben szereplő értékeknél jóval nagyobb mennyiségű csapadék hullott. A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint ezen a területen szerda reggelig további jelentős mennyiség várható.
Kitértek arra is, az áradással egy időben a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság jelezte, hogy a Tiszán és a Szamoson nagy mennyiségű kommunális hulladék érkezik a felsőbb, külföldi szelvényekről.
A Tisza medrének teljes szélességében érkező úszó hulladékot Aranyosapátinál néhány napos, míg Vásárosnaménynál tíznapos időtartamban részleges mederelzárással távolították el a nyíregyházi vízügyesek.
A szakemberek kedd reggelig 911 köbméter vegyes hulladéktól tisztították meg a Tiszát – áll a közleményben.
A férfi autójában fegyvert találtak.
Immár harmadik éve rendezik meg a hagyományőrző rendezvényt.
A Magyar Jelen szerint Gyöngyösi Márton a pártja teljes infrastruktúráját Magyarék rendelkezésére bocsátotta, a kampánystábot pedig a kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező Radnai László irányítja.
Lapátok, machete, majd autó, mint fegyver.
Magyar Péter hívő emberek elleni őrjöngése csak a kezdet: szerinte a templomi menet tagjai provokálták őt - videó
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Lesz magyar mozdonygyár
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Baranyi Krisztina búcsúzóul még bosszút állna a ferencvárosiakon
Döbbenetes fotók: brutálisan meghízott a magyar válogatott Eb-ellenfelének sztárfocistája
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
A férfi autójában fegyvert találtak.
Immár harmadik éve rendezik meg a hagyományőrző rendezvényt.
A Magyar Jelen szerint Gyöngyösi Márton a pártja teljes infrastruktúráját Magyarék rendelkezésére bocsátotta, a kampánystábot pedig a kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező Radnai László irányítja.
Lapátok, machete, majd autó, mint fegyver.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.