A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették a lopással gyanúsítható helyi lakosokat.
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették a lopással gyanúsítható helyi lakosokat.
Szolgálatba tartott 2020. augusztus 28-án hajnalban Simon Sándor címzetes rendőr főtörzszászlós, amikor a megyeszékhely belvárosában felfigyelt két, korábbi büntetőügyekből ismert fiatalra.
A nyomozó látta, hogy mindkét fiúnál nagyértékű kerékpár van, és ez gyanússá vált. A főtörzszászlós szolgálatba helyezte magát, és intézkedést kezdeményezett a fiatalokkal szemben.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy az egyik kétkerekű kosarában tablet, márkás ruhaneműk, drága alkoholos italok vannak, amik feltehetően bűncselekmény elkövetésből származnak.
A nyomozó telefonon erősítést kért, és a helyszínre érkező egyenruhások előállították a fiúkat a Kecskeméti Rendőrkapitányságra. A rendőrök kiderítették, hogy az egyik – közel százezer forint értékű – biciklit az éjszaka folyamán egy társasház mélygarázsában lévő tárolóból lopták el.
A 14 éves és a 18 éves kecskeméti fiatalt a nyomozók kihallgatták, lopás bűntett gyanúja miatt őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.
Az eltulajdonított tárgyakat a rendőrök lefoglalták, és adatgyűjtést végeznek a többi sértett felkutatása érdekében.
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Orbán Balázs Magyar Péternek: Azt, hogy háborúpárti vagy-e, vagy sem, nem Te döntöd el, hanem a finanszírozóid és a futtatóid
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Marics Peti már a múlté: ehhez a férfihoz ment feleségül Stana Alexandra
Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok
Felkavarják az állóvizet az égiek, 3 csillagjegy élete rögvest új irányt vesz!
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Hivatalosan is eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.