– Azért jöttünk, hogy átadjuk ezt a fantasztikus hidat, hiszen a hídépítés a jövő építése is. Vírus ide vagy oda, az országoknak működniük kell – kezdte beszédét az impozáns új komáromi Duna-híd átadóünnepségén Orbán Viktor.
A magyar miniszterelnök szólt arról is, hogy a Duna nem elválasztja, hanem összeköti a két nemzetet. Emlékeztetett: ez már a második, Magyarországot és Szlovákiát összekötő híd, amit átadhat, ugyanis korábban ő adhatta át az Esztergom–Párkány közti Mária Valéria hidat is.
– A mai napon nem mint miniszterelnök, hanem mint magyar jöttem a szlovákhoz. Azt az üzenetet szeretném átadni, hogy a két ország csak szövetségben lehet igazán sikeres. Ezt a térséget, ami a német és az orosz világ között van, nekünk magunknak, a magyaroknak, szlovákoknak, cseheknek, lengyeleknek kell megtervezni – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki rávilágított arra is, hogy az új híd az Európai Unió egyik legfontosabb beruházása.
A kormányfő kitért rá, hogy 2025-ig kilenc autópálya éri majd el hazánk határait, de mi, magyarok leszoktunk az elégedettségről, minket az új feladatok, kihívások éltetnek. A miniszterelnöknek is két újabb, nagy terv jutott eszébe a most átadott hídról. Az egyik az a 3300 kilométer hosszú autóút, amely Lengyelországból indul, érintve Szlovákiát és Magyarországot is, Görögország felé tart. Ebből 87 kilométernyi hiányzik még a magyarországi szakaszon. A másik nagy közös terv egy vasúti hálózat megépítése, amely a V4-államok fővárosait köti össze.
– Ez a híd jogilag két ország osztatlan közös tulajdona, és azért kiemelten fontos, mert a magyar–szlovák gazdasági kapcsolatok szárnyalnak, Szlovákia a harmadik legfontosabb külkereskedelmi partnerünk, 840 szlovák vállalat működik nálunk, amelyek több mint 4200 embernek adnak munkát – húzta alá Orbán Viktor.
Végül kijelentette: Európa ma Közép-Európában épül.
Igor Matovič szlovák kormányfő szerint a jelenlegi járványhelyzet furcsa szituációt teremtett: a határok lezárása ellenére éppen egy nemzeteinket összekötő hidat adunk át. – Országaink lakosai közt évszázadokig nem voltak határok, száz éve a Duna a természetes határ – emlékeztetett a szlovák miniszterelnök. Matovič annak a reményének is hangot adott, hogy a magyar és a szlovák nép további több száz évig él majd itt békésen, és további, a két nemzetet összekötő hidak is épülhetnek a jövőben. Emlékeztetett: a projekt az EU társfinanszírozásában valósult meg, amely szintén az együttműködés szép szimbóluma. A híd építése kapcsán köszönetet mondott Orbán Viktornak, majd reményét fejezte ki, hogy a jövőben több ezer személyes híd is megépül majd a két ország polgárai között.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: A bőrünkre megy a játék - videó
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
„Remélem, sikeresek leszünk" - Détári Lajos visszatért a magyar futballba
Magyar Péter kiakadt, hogy felkerült egy választási plakátra, Menczer Tamás válaszolt neki
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
A Paks két tizenegyest is kihagyott, mégis nyert a Kisvárda ellen, és ezüstérmes!
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.