Bíró László a közgyűlési üléseken alig vesz részt, a távollétekről pedig igazolást sem szokott benyújtani – írta meg a PestiSrácok (PS). Az ellenzék közös szerencsi jelöltje papíron jelenleg képviselőként és a pénzügyi bizottság alelnökeként is tevékenykedik, de a hírek szerint a valóságban elhanyagolja ezen kötelezettségeit, hiszen a közgyűlési és a bizottsági üléseknek legalább a felét kihagyja. A PS informátorai azt állítják: nem sok vizet zavar, nem nyüzsög, de hiányzásai ellenére Bíró mindig felveszi a képviselői apanázst és a bizottsági posztért járó tiszteletdíját is.
Ritkán látják a közgyűléseken Bíró Lászlót
Bíró László, a baloldali összefogás által támogatott jobbikos politikus sajtóinformációk szerint nem igazán dolgozik meg a tiszteletdíjáért a közgyűlésben, ahol képviselőként és a pénzügyi bizottság alelnökeként is „tevékenykedik”. Bíró Lászlóról a napokban olyan hírek is felröppentek, miszerint nem mindig fizette ki alkalmazottait, sőt fegyverrel is megfenyegette őket. Ezt a jelölt cáfolta, és perrel fenyegetőzött.
Mint ismert, Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt időközi választást szerveznek októberben. A mandátumért az elhunyt politikus lánya, Koncz Zsófia és a baloldali összefogás jelöltje, a jobbikos Bíró László is ringbe száll a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú országgyűlési egyéni választókerületében. Bíró korábban nagy nyilvánosság előtt tett rasszista és antiszemita megjegyzéseket. A baloldal által indított politikusról olyan hírek is felröppentek, hogy a csernyei varroda ügyvezetőjeként nem mindig fizette ki alkalmazottainak a bért, sőt volt, hogy fegyverrel is megfenyegette őket. A Hír TV-nek arcukat és hangjukat nem vállaló egykori munkavállalók vallottak arról, hogy Bíró a mai napig tartozik nekik, sőt a politikus fenyegetett is: „Ha valaki ellenem beszél, az vigyázzon, mert vadászember vagyok, és ha ilyet hallok, akkor hozom a puskámat, és az akkor menekülhet!” A jobbikos politikus ezt egy szombati Facebook-bejegyzésében tagadta, és bejelentette: megteszik a jogi lépéseket a Hír TV műsorában elhangzottakkal kapcsolatban. A közgyűlésről való távolmaradásaival és a tiszteletdíjának felvételével kapcsolatban Bíró lapzártánkig nem reagált.
Koncz Zsófia a Fidesz jelöltjeként korábban kifejtette: folytatná édesapja örökségét, hiszen van mire büszkének lenni. Mint mondta: „Negyvenkét településből harmincnyolc település a Magyar falu programhoz tartozik, és járva a településeket, úgy látom, hogy rendkívüli fejlesztések történtek az elmúlt időszakban.”
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Gázolt a vonat Simontornyánál
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Most érkezett: elhunyt az Operettszínház színművésze
Világbotrány: Kocsis Máté internetblokkolót talált Deutsch Tamás széke alatt! (VIDEÓ)
Zelenszkij bármikor kirobbantja a világháborút
A kórházból üzent Robert Fico + videó
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.