Most vasárnap adhatják le Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókörzetének szavazói a voksukat az időközi országgyűlési képviselő-választás jelöltjeire. A választás kiírására azért volt szükség, mert Koncz Ferenc, a körzet kormánypárti parlamenti képviselője július 10-én életét vesztette. A Fidesz–KDNP színeiben Koncz Zsófia, az elhunyt honatya lánya indul, és ugyanúgy a jobbikos Bíró Lászlóval kell majd megmérkőznie, ahogy édesapjának 2018-ban. Bíró akkor a voksok 31,5 százalékát begyűjtve maradt alul Koncz Ferenccel szemben, akire a választópolgárok 49 százaléka húzta be az ikszet.
Koncz Zsófia győzelme biztosítékot jelenthet a fejlesztések folytatására
Míg a baloldal a szimbolikus politizálásához használja fel a vasárnapi Borsod-megyei időközi választást, és a rendkívül ellentmondásos jelöltje, Bíró László győzelmét a kormánynak kiosztott fricskának tekintené, addig a Fidesz–KDNP színeiben induló Koncz Zsófia a térség sajátosságait és a helyiek érdekeit szem előtt tartó programot kínál a választóknak.
Fegyveres antiszemita
A mostani választás jóval szorosabb lehet a két évvel ezelőttinél, hiszen bár Koncz Zsófiát – édesapjához hasonlóan – nagyjából a választók fele támogatja, ám Bíró László mögött most felsorakozott az egész baloldal. Érdemes megjegyezni, hogy éppen a Jobbik, Bíró pártja nem szerepelhet a szavazólapon, mivel az év elején megválasztott elnökség mulasztásai folytán nem vették közhiteles nyilvántartásba Jakab Pétert és helyetteseit.
Az is ironikus, hogy Bíró László személyében pont a rendszerváltás utáni politika egyik legellentmondásosabb figurája mögött alakult ki széles körű baloldali összefogás. A jobbikos politikus ugyanis számos korábbi antiszemita és rasszista kijelentése mellett még a saját szövetkezetéhez tartozó varroda alkalmazottaival is emberi-erkölcsi szempontból elfogadhatatlanul bánt: nem fizette ki a varrónők bérét, sőt lelövéssel is fenyegette azokat a dolgozóit, akik ezt szóvá tették. Mindeközben a Bíró vezette Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezet ötvenmillió forintnyi vissza nem térítendő támogatást kapott az államtól, ám végül strómanok segítségével döntötte be a szövetkezetet, amely ellen még a vezetése alatt indított végrehajtást a NAV.
Sertés? Sértés!
Az már csak hab a tortán, hogy Lakatos Attila borsodi cigány vajda beszámolója szerint Bíró László azzal kereste meg, hogy segítsen neki bebiztosítani a helyi romák szavazatait, amiért cserébe néhány tucat sertést ígért.
A kampány során jelentős nyomás helyeződött a szivárványkoalícióra jelöltjük megosztó és ellentmondásos személye miatt, hiszen több baloldali értelmiségi és politikus is élesen kritizálta a Bíró világnézetéről árulkodó gyűlöletkeltő kijelentéseket, amikor például a politikus Budapestet Judapestnek nevezte, a zsidó embereket tetűcsúszdásoknak, a cigányságra pedig általánosítva mint bűnözőkre utalt, továbbá felhánytorgatták zavaros üzleti ügyeit is. Ám hiába szólította fel a baloldalt Bíró visszaléptetésére mások mellett Tamás Gáspár Miklós filozófus, Schiffer András, az LMP egykori frakcióvezetője, valamint több zsidó vezető, a szivárványkoalíció cinikusan állt az ügyhöz, és készségesen elfogadta Bíró Lászlónak egy Facebook-bejegyzésben odavetett bocsánatkérését. A szivárványkoalíció részéről annál nem érte erősebb kritika a megosztó jelöltet, mint hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azt hangoztatta: nem vennék fel Bírót a pártjukba.
Meglévő bizalom
Ugyanakkor a Bíró Lászlót támogató pártok láthatóan nem bíznak a rátermettségében. Ugyanis a jobbikos politikust különböző, védett környezetben megtartott sajtótájékoztatóin szinte szóhoz sem hagyták jutni az övéi. Amint Bíró belefogott a magyarázkodásba, egy női munkatársa vagy pedig Jakab Péter pártelnök vette át tőle a szót.
A baloldal struccpolitikának tűnő cinizmusát valójában az indokolja, hogy számukra a választás szimbolikus értelemben fontos: a Fidesz–KDNP-kormány kétharmados parlamenti többségét bontanák le egy esetleges győzelemmel. Ezzel szemben Koncz Zsófia – az édesapja munkáját folytatva – a térség és az ott lakók érdekét képviselő program alapján kéri a választók bizalmát. – Az egyik legfontosabb célom, hogy a kormánnyal közösen még több munkalehetőséget teremtsünk a környéken, hogy minél több fiatal térjen haza, hiszen itt helyben minden adott ahhoz, hogy családot alapítsanak, gyermeket neveljenek – mondta korábban, a lapunknak adott interjúban a szerencsi születésű jogász. Koncz a térség infrastruktúrájának fejlesztését is kiemelt fontosságúnak tekinti, amilyen például a 37-es út kétszer két sávosra bővítése, valamint az M30-as autópálya Szlovákiáig történő megépítése. Állítja: a képviselősége alatt is hasonló beruházások valósulnának meg, a kormány részéről meglévő bizalmat pedig az mutatja, hogy az utóbbi napokban-hetekben Szerencsen kampányolt mellette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Varga Judit igazságügyi miniszer, valamint Kocsis Máté, a Fidesz–KDNP parlamenti frakcióvezetője is.
Bontanának
Fekete-Győr András szavazatszámláló delegáltként vesz részt a holnapi borsodi időközi választáson. Ezt a Momentum elnöke maga közölte tegnap a Facebook-oldalán, ahol a választókörzet sajátos igényeire történő bármiféle reflektálás helyett azt hangsúlyozta, hogy Bíró László, a baloldal közös jelöltje győzelmével „lebontanák” a Fidesz–KDNP parlamenti kétharmados többségét. Korábban pedig Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely baloldali polgárestere jelentette be, hogy az általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom borsodi Kossuth-körei a kampány mellett részt vesznek a szavazatszámlálásban is.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
Lesz magyar mozdonygyár
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Egymásnak estek a felek az ATV-ben a Fico elleni merénylet ügyében (VIDEÓ)
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Döbbenetes döntést hozott a Real Madrid edzője a BL-döntőről
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Magyar Péter erőszakot helyezett kilátásba: Soros-féle felforgatásra készülhetnek
Pressman végre hazament Amerikába, de még ott is csak a magyar kormány békepárti hozzállását kritizálta
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
„Ne aggódj, a magyarok nem fogják engedni, hogy a döntés a te kezedbe kerüljön” – írta Orbán Balázs.
Valaki óriásit szakított a Jokeren, de az ötös lottó főnyereménye továbbra is dagad
Mutatjuk az ötös lottó nyerőszámait.
Magyar Péter bizonygatja, hogy nem háborúpárti, Menczer Tamás helyretette a balos messiást
A baloldali politikus feljelentené Orbán Viktor miniszterelnököt.